Spencer

17 colos Dell LCD televízió

A Dell a jövő héten még jobban beleássa magát a fogyasztói elektronikus eszközök piacába: a vállalat ekkor dobja piacra első folyadékkristályos kijelzős televíziókészülékét.

A cég szóvivője elmondta, hogy a Dell WT1700 típusjelzésű, 17 colos képátlójú LCD televízió az Egyesült Államokban és Kanadában október 28-án jelenik meg a kereskedelmi forgalomban, mégpedig 699 dolláros, vagyis mintegy 153 ezer forintos áron. A PC-piacon a Dell konkurensének számító Gateway kínálatában már jó ideje fellelhető egy hasonló adottságú és árú LCD televízió, de a Gateway ennél kisebb és nagyobb képátlójú LCD TV-ket is forgalmaz.

A Dell mindent megteszi annak érdekében, hogy a fogyasztói elektronikus eszközök piacán mihamarabb sikerrel megvethesse a lábát, ennek érdekében pedig a közeljövőben számos új terméket pozícionál ebbe a komoly extra bevételi forrásokkal kecsegtető szektorba. Ilyen lesz többek között az a novemberben érkező, integrált merevlemezzes hordozható digitális audiolejátszó is, melyet a gyártó az Apple Computer-féle roppant sikeres iPod lejátszó konkurensének szán.

Bár a személyi számítógépek piacán sikeresnek mondhatjuk magunkat, új piaci szegmensek felé szeretnénk terjeszkedni, nyilatkozta nemrégiben Michael Dell, a vállalat elnök vezérigazgatója. Mostanság egyébként az a tendencia, hogy a korábban szinte kizárólag számítógépek, illetve számítógépes alkatrészek gyártásával foglalkozó cégek a fogyasztói elektronikus eszközök piaca felé nyitnak, többek közt különböző televíziós készülékek, hordozható zenelejátszók, digitális fényképezőgépek, illetve otthoni hálózati termékek révén. Jó példa erre a már említett Gateway, a Hewlett-Packard, illetve az újoncnak számító Dell.

A fogyasztói elektronikus eszközök piacán a folyadékkristályos televíziók alszegmense növekszik a legdinamikusabban, melyet jól szemléltet, hogy az idei esztendő első negyedévében mintegy 223 százalékkal több LCD televíziót adtak el, mint az előző év hasonló időszakában. 2003 első negyedévébéen pontosan 734 ezer LCD TV-t hoztak forgalomba a világon.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • gz8 #2
    Ja. Tudod, tuner, bele 50 Ohmos koax, no meg távirányító, etc.
    Mondhatjuk úgy is, hogy amolyan Zsebtévé (Hakapeszi Maki included)
  • [HUN]PAStheLoD #1
    TELEVÍZIÓ 17 coloS? :oo)