JohnnyCage

Erőteljes növekedést mutat a mobiltelefonok piaca

Az Egyesült Államok motiltelefon-piaca az új, fejlett készülékek térhódításával, illetve az azokra épülő szolgáltatások bevezetésével egyidőben lendületes növekedésen ment keresztül 2003 első felében, áll a CTIA jelentésében.

A mobiltelefonos szolgáltatásokból származó ipai összbevétel mintegy 13 százalékos növekedést mutatva 41,4 milliárd dollárt ért el az év első felében. Ezzel egyidőben az adat alapú szolgáltatások 700 millió dolláros összbevétele 70 százalékos növekedést mutat az Egyesült Államokban, közölte a Cellular Telecommunications & Internet Association féléves jelentésében.


"A drótnélküli adatszolgáltatások lendületes növekedést mutatnak, ahogy a szolgáltatók egyre több funkciót kínálnak a magán- és üzleti felhasználóknak" - mondta Tom Wheeler, a CTIA vezetője. A szervezet jelentése szerint az amerikai mobilszolgáltatók az év első felében 30 százalékkal több percdíjat számlázhattak ki ügyfeleiknek, mint egy évvel korábban. A mintegy 380 milliárd kiszámlázott perc mellett az elküldött SMS szöveges üzenetek száma is 31 százalékkal emelkedett, elérve ezzel az 1,2 milliárdot a félévben.

Az amerikai mobiltelefon előfizetők száma 10 százalékos növekedést követően jelenleg mintegy 148,1 millió.

Ami az amerikai mobiltelefon szolgáltatókat illeti, a társaságok összesen mintegy 134 milliárd dollárt fordítottak különféle beruházásokra az idei év első felében, amely szintén jóval több, mint a 2002 első félévében regisztrált 118,4 milliárd dollár, derült ki a CTIA jelentésből.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • gz8 #5
    Azért a mennyiség a minőség rovására megy elég rendesen, ahogy hallom a szervizesektől...
  • gz8 #4
    Így is sz*rért van, csak vedd meg előfizetéssel :)))
  • Darth Sith #3
    mivel msot nagy nyereségük volt hátha olcsóbb lesz a mobil.. :D
  • Cat #2
    mitvársz hétvégén? :)