Spencer

Börtönbüntetésre ítéltek egy zenei CD-kkel kereskedő kalózt

Egy New York-i férfit hathónapos börtönbüntetésre ítéltek, miután bebizonyosodott róla, hogy az internet segítségével a közelmúltban több száz, illegálisan lemásolt zenei CD-t adott el.

A negyvenkét esztendős Alvin A. Davist ezenkívül 3329 dollár büntetés megfizetésére kötelezte a helyi bíróság. A Reggie B. Walton bíró által felolvasott ítélet szerint szabadulását követően Davist egy éven keresztül megfigyelés alatt fogják tartani a hatóságok, és egy évre eltiltották a számítógépek használatától.

A bírósági tárgyalás közben Davis elismerte bűnösségét, vagyis, hogy az EmpireRecords.com című weblapján keresztül több száz olyan zenei CD-t és magnókazettát forgalmazott, megsértve a zenei előadók szerzői jogait. Davis elfogásában komoly szerepet játszott az Egyesült Államok Szövetségi Nyomozó Irodája, még pedig oly módon, hogy az FBI egyik titkosügynöke mintegy kétszáz, illegálisan lemásolt CD-t rendelt a férfitől. Az említett honlapot egyébként azóta már természetesen kivonták a forgalomból.


Roscoe C. Howard, az ügyben eljáró ügyész elmondta, hogy a most bejelentett bírósági ítélet vélhetően jobb útra téríti és megfélemlíti az illegálisan lemásolt zenei CD-kkel kereskedő kalózokat. A bírósági ítéletnek komoly üzenete van a kalózközösségnek, ugyanis egyértelművé teszi, hogy az ilyen és ehhez hasonló illegális tevékenységet folytató személyeknek szigorú büntetésre kell számítaniuk - nyilatkozta Howard.

A rendelkezésre álló bizonyítékok szerint Davis 2000 júliusában indította be teljes mértékben illegális internetes szolgáltatását, mely egészen 2002 októberig üzemelt, és elsősorban rap, valamint rhytm and blues stílusú zenei albumokat közvetített a vásárlókank. Az amerikai hanglemezkiadó vállalatokat magába tömörítő RIAA (Recording Industry Association of America) nem meglepő módon örömmel fogadta a bíróság Davis ügyében hozott ítéletét. Cary Sherman, az RIAA elnöke köszönetét fejezte ki az amerikai hatóságoknak, hogy azok egyre hatékonyabban lépnek fel a zenei kalózok ellen.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Csatti #3
    Tevedes, ez nem szegeny. O tenyleg ellopta a cuccost, hisz lemasolta es ELADTA masoknak. Akkor sajnalnam ha nem penzert terjesztette volna a cuccost.
  • ThePartyFace #1
    suxx