SG.hu·

Januártól megszűnnek a távközlési monopóliumok

Januártól a vezetékes telefontársaságok kötelesek bevezetni a számhordozhatóságot, csökken az összekapcsolási díj mértéke és megvalósul a szabad szolgáltatóválasztás - többek között erről döntött ülésén a kormány.

A kormány elfogadta az elektronikus hírközlésről szóló törvény tervezetét . Az új szabályozás lebontja a valódi versenyt korlátozó jogi kereteket, valamint megteremti a beszéd- és adatkommunikációban a szolgáltatóválasztás lehetőségét - közölte Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter a kormányülés után. A kabinet az összekapcsolási díjak csökkentésével, a számhordozhatóság bevezetésével és mindenki számára elérhető internet hozzáféréssel szeretné céljait megvalósítani.

Hordozhatóak lesznek a telefonszámok


Kovács Kálmán
A számhordozhatóság megteremtésével januártól a vezetékes, májustól pedig a mobiltársaságok előfizetői választhatnak majd másik szolgáltatót úgy, hogy megtarthatják eredeti telefonszámukat. Azok a cégek, amelyek a határidő leteltét követő három hónapon belül sem teremtik meg ennek a feltételeit, teljesen elesnek a költségvetési hozzájárulástól, sőt, szankciókra is számíthatnak. A törvénytervezet szerint a vezetékes összekapcsolási díj - amely 2002 decemberében még hét forint volt - két forintra csökken, ez pedig már megfelel az EU - a csatlakozó országok nélkül számított - átlagának.

A törvénytervezet kiemelten támogatja a szélessávú internetelérés terjedését, ennek megfelelően a monopoltársaságok kötelesek lesznek perc alapú és külön általánydíjas internet-híváskezdeményezést kínálni az alternatív cégeknek, amelyek ezek után saját üzletpolitikájuk szerint értékesíthetik tovább a neteléréseket a végfelhasználóknak.

Kovács Kálmán elmondta, Magyarország az utóbbi években sereghajtóvá vált Európában az internet felhasználók számát illetően. Ma már a környező országok is tíz százalékkal jobb mutatókkal rendelkeznek, mint hazánk. Biztató jel azonban, hogy a világhálót minden harmadik felhasználó szélessávú állomásról éri el, ez az arány az uniós országokban pedig csak egy a kilenchez.

Támogatják a rászorulók telefonos kiadásait

A törvénytervezet szerint a költségvetés januártól havi ezer forinttal támogatja a rászoruló állampolgárok telefonnal kapcsolatos kiadásait. Erre a célra 3,5 milliárd forintot különítenek el. (szerk. megj.: Jobb helyeken ezt úgy hivják, hogy közvetlen állami támogást adnak a közelmúltban mintegy százezer vezetékes előfizetőt vesztő Matávnak - jelenleg is hetente ezer előfizető mondja le a szolgáltatást).

Amennyiben a parlament elfogadja az előterjesztést, akkor január 1-jétől a Hírközlési Főfelügyelet szerepét a Nemzeti Hírközlési Hivatal veszi át, kibővített jogkörrel. A hivatalban héttagú szakértői tanács is működik majd, ezenkívül létrehozzák a fogyasztói jogok biztosának intézményét.

A miniszterek elfogadták az új postatörvény tervezetét is. E szerint az EU-csatlakozást követően megszűnik a Magyar Posta szolgáltatásainak egyeduralma, a szolgáltató a versenytársak között az egyik lesz a piacon.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Pheel2003. 10. 02.. 16:10||#22
Ezért érdemes olyan tarifát választani, ami nem differenciál a hívott hovatartozása alapján. Ezeké a jövõ...
© Zro2003. 10. 02.. 13:26||#20
Ha föl akarsz hívni valakit,úgy is fölhívod, max ha órákig akarsz mobilon csevegni rákédezel, hogy melyik szolgáltatónál van.
© shabba2003. 10. 02.. 12:48||#19
http://index.hu/tech/ihirek/?main:2003.10.02.&149418

A finnek kihasználják a hordozható telefonszámot

Július óta Finnországban 150 ezer felhasználó váltott mobilszolgáltatót, miközben megtartotta jól megszokott telefonszámát. A Saunalahti és DNA szolgáltatók például az elõfizetõk számának gyarapodását jelezték.
Az elemzések szerint az újítás bevezetése óta eltelt három hónap legnagyobb vesztese a jelenleg 2,44 millió ügyfelet kiszolgáló TeliaSonera Finland. Saját adatai szerint a harmadik negyedévben 30 ezer elõfizetõ pártolt el tõle, mivel a felhasználói mobilitás magasabb volt a vártnál. Most a picavezetõ szolgáltató különféle akciókkal próbálja megfordítani a folyamatot.


A körzetszám úgyanúgy vándorol a másik szolgáltatóhoz az egész azonosít egy ügyfelet különbet ütközés lehetne. A vonalasnál ez nem okoz problémát ott a körzet úgyis marad és beazonosítja a hívás helyét, mobilnál a körzetbõl nem lehet egyértelmûen szolgáltató meghatározni. Ez szerintem az elején lesz gond mert eltérnek a tarifák de késõbb pont a verseny miatt amit egy esetleges elvándorlás kockázata generál talán meg fogja oldani ezt a problémát.
© [HUN]PAStheLoD2003. 10. 02.. 07:17||#17
és teszik addig amig egyben lesz a matáv mint cég..
© Frank992003. 10. 01.. 20:23||#16
a matav akkor ölte bele a pénzt a fejlesztésbe, maikor még ÁLLAMI cég volt.

magyarul a MI pénzünkbõl fejlesztett, aztán a Dajcse Telekom megvette jórészét, és szivattak bennünket évekig...
© Alien_AM2003. 10. 01.. 16:41||#9
Na én elbeszélgetnék ezzel a kovács kálmánnal.
© [HUN]PAStheLoD2003. 10. 01.. 15:16||#7
hát már ideje vót ...
© shabba2003. 10. 01.. 14:19||#5
Istenkém Kálmánka de sokat hallottuk ezt már tõled meg az elõzõ garniturától is hogy verseny meg hogy megszûnik a monopólium(persze nem csak papíron ahogy most) meg egyébb szép szavak. Én valahogy nem érzem a verseny szelét sõt még a fuvallatát sem. Soká lesz az még hogy értem fogyasztóért küzdenek a cégek és én választhatok több jelölt közül, helyette marad hogy az fogjam be a szám és még én legyek megtisztelve hogy a fatáv remek percdíjas szolgáltatásaira költhetem a pénzem.
© Zoldalma2003. 10. 01.. 13:03||#3
Olvasd el a cikket, leirjak :o)
© Cat2003. 10. 01.. 12:12||#1
Tudok egy jobb címet:

Januártól ISMÉT megszûnnek a távközlési monopóliumok