Spencer

Online zenei szolgáltatást indít a MusicMatch

A MusicMatch a világ egyik legnagyobb számítógépgyártó cégével, a Dell-lel társulva a héten be kívánja indítani vadonatúj internetes zenei szolgáltatását.

A MusicMatch Jukebox szoftver köré épülő új szolgáltatás keretein belül Microsoft-féle Windows Media formátumú zenei anyagok terjesztése fog folyni, a cég vezetői pedig nem titkoltan abban bíznak, hogy a szolgáltatás rövid időn belül legalább olyan népszerű lesz, mint például az Apple Computer által nemrégiben indított iTunes, vagy a BuyMusic. Az iTunes egyébként olyannyira sikeres, hogy működésének első öt hónapjában több mint tízmillió zeneszám talált gazdára a segítségével.

Jelenleg nem lehet pontosan tudni, hogy a MusicMatch-féle internetes zenei szolgáltatás milyen zenei anyagokkal és árakkal fog operálni, azonban egyes források tudni vélik, hogy a vállalat rendszere nagyjából ugyanarra a zenei adatbázisra fog épülni, mint a konkurenseké, és vélhetően az árazásban sem lesznek jelentős különbségek. Mint ismeretes, az Apple Computer által üzemeltetett iTunes keretein belül 99 cent ellenében lehet letölteni egy-egy felvételt, a BuyMusic üzemeltetői pedig 79 centet kérnek a letöltött zenék darabjáért. A MusicMatch munkatársai egyébként először idén júliusban tettek említést egy új online szolgáltatás beindításának lehetőségéről, a hivatalos bejelentésre pedig várhatóan a hét elején sor kerül.

Ide kapcsolódó hír, hogy az eddigiekben elsősorban CD-író szoftvereiről megismert Roxio idén karácsonykor tervezi újraindítani a Napstert, mely előfizetéses alapokon nyugvó új szolgáltatás azonban már lényegében egyáltalán nem fog hasonlítani az egykor oly népszerű eredeti Napsterre. Az Apple Computer ezzel párhuzamosan valamikor az idei esztendő végén tervezi kiadni az iTunes szoftver Windows-os változatát, a Sony pedig Japánban, Európában és az Egyesült Államokban a jövő év legelején indítja be vadonatúj zeneletöltési rendszerét. A közeljövőben hasonló szolgáltatásokat tervez beindítani egyébként többek közt a RealNetworks, az Amazon.com, a Microsoft, valamint a Yahoo, tehát elmondható, hogy a fizetős zenei szolgáltatások piaca egyre zsúfoltabbá kezd válni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • [HUN]PAStheLoD #1
    aha :)