JohnnyCage

Antivírus központot nyit a svájci egyetem

A Svájci Szövetségi Technológiai Kutatóintézet, amely egyike az ország leghíresebb egyetemeinek, több technológiai óriással együttműködve kutatóközpontot hoz létre a számítógépes vírusok készítői, illetve a hackerek ellen.

A központ számos IT óriáscég támogatásával kíván hadat üzenni a hackereknek, és a számítógépes vírusok, illetve féregprogramok készítőinek. Az új központ támogatói között szerepelnek többek között az International Business Machines (IBM), SUN Microsystems, és Credit Suisse cégek is.

A kutatóközpont, amelyet az alapítók Zürich-ben kívánnak létesíteni, az adathálózatok biztonságának növelésén fog dolgozni az egyre gyakoribb, és súlyosabb vírus- és hackertámadások megfékezése érdekében. "A kutatóintézet létesítésével azt is el szeretnénk érni, hogy Zürich az IT biztonság egyik kiemelt központja legyen" - mondta David Masin, a Zürich Information Security Center egyik vezető kutatója.

A számítógépes biztonsági szakértők szerint az augusztusi vírustámadás sorozat egyértelművé tette, hogy óriási problémák vannak a számítógépes hálózatok biztonságával kapcsolatban. Az MSBlaster féreg világszerte több százezer számítógépet fertőzött meg és bénított le, miközben a Sobig.F e-mail vírus villámgyorsan elterjedt az egész világon, és óriási fennakadásokat okozott az e-mail rendszerek működésében.

A szoftveróriás Microsoft közleménye szerint az MSBlaster féreg önmagában is dollármilliós nagyságrendő károkat okozott a cégeknek.

A világ leghíresebb egyetemei közül egyébként már több is rendelkezik a Zürich Information Security Centerhez hasonló, cyberbiztonsággal foglalkozó kutatóintézettel. "Meglehetősen felkapott területté vált az IT biztonság. A tehetséges egyetemistáknak igen jó esélyük van egy sikeres karrierhez a területen" - mondta Graham Cluely, a brit Sophos Anti-Virus Plc. egyik szakértője.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • nenad #1
    azt hiszem ezeken az egyetemen eloszeretettel gyakorolnak a hackerek/virusirok :))