JohnnyCage

Nokia: növekvő eladások, csökkenő mobiltelefon árak

A világ legnagyobb mobilgyártója az élénk piaci kereslet miatt a mobiltelefon eladások növekedésére számít a harmadik negyedévben. A kiélezett versenyhelyzet azonban a készülékek árának további esését eredményezte.

A finn óriáscég szerint a társaság harmadik negyedéves mobiltelefon eladásai felül fogják múlni a korábbi várakozásokat. A vártnál több készülék értékesítéséből származó bevételnövekedést azonban teljes egészében el fogja vinni a mobilok átlagos árának csökkenése, amely a rendkívül kiélezett piaci versenyhelyzet eredménye. A Nokia korábbi közleménye szerint a társaság eladásainak növekedését elsősorban az olyan fejlődő országok piacai segítik elő, mint India, és Kína.


A nemrég bemutatott Nokia 2300

"A mennyiség növekszik, de az átlagos értékesítési ár visszaesett" - mondta Mika Paliranta, a Carnegie egyik elemzője. "Ez utóbbi elsősorban annak tudható be, hogy a Nokia termékskálája meglehetősen öreg Európában, valamint a harmadik negyedév rendszerint árcsökkenést szokott hozni" - tette hozzá Paliranta.

A finn gyártó jelenleg több, mint kétszer annyi mobiltelefont értékesít, mint elsőszámú riválisa, az amerikai Motorola. A Nokia piaci részesedése jelenleg 40 százalék körül mozog, amely minden riválisánál nagyobb nyereséget eredményez a cég számára a meglehetősen zsúfolt piaci szegmensben. A társaság mobiltelefon eladásai a harmadik negyedévben több, mint 10 százalékkal fognak növekedni.

"A negyedév folyamán a Nokia jelentősen növelni tudta az eladási mennyiséget, és általánosan elmondható, hogy a mobilpiac egésze erőteljesen alakult" - közölte a társaság, amely bevételeinek 80 százalékát a mobiltelefonok értékesítéséből szerzi.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Mhosah Myth #23
    Szerintetek ez normális???
    Nem elírtak valamit???

    http://webshop.westel.hu/webapp/wcs/stores/ProductDisplay?catalogId=2001&storeId=2001&productId=22777&langId=-11&parent_category_rn=1090&bannersource=Westeltermeklap



    Ebben a mobilban van beépitett kamera és 40000 forint...
    Elírtak valamit vagy ez tényleg igaz?
  • Bonewerkz #22
    nokiak meg mindig a legpipecebbek...
    nem majkroszoft alatt mennek, mint a motorola,pl:)
  • Bonewerkz #16
    a regi 6110 minosegben veri a mai nokiakat...
    egyebkent:
    oszinten szolva szerintem sokkal jobb no, mint azok a tonkremazolt, szejjelhidrogenezett szolizott..stb cicak, akik a plazak kornyeken lodorognek naphosszat...
    ha mar ide jutottunk a telo temaban...
  • b #15
    öregem, ezt a gusztustalan disznó bandát. :D
  • HuAn82 #12
    Ezt?Pffújj!Na ne!:-))
  • Xboxman #11
    biztos bevándorló
  • petee #10
    Meg mér kínai picsával fényképezik a telót? A Nokia az finn...
  • Pheel #6
    Tény, ami tény, lehetne rajta egy kicsit több alapozó :)
  • Pontius #5
    lol : )
  • Xboxman #4
    keze az elég sexis