SG.hu·

Érdekvédelmi csoportot alapítanak a fájlcsere társaságok

Az internetes fájlcsere szoftvereket fejlesztő, illetve a hálózatokat működtető társaságok egy olyan európai érdekvédelmi csoportot terveznek létrehozni, amely megvédi a társaságok üzleti érdekeit a médiacégekkel szemben.

Mint a leendő csoport egyik tagja bejelentette, a fájlcsere társaságok nem kívánják tétlenül nézni, hogy az egyre agresszívebbé váló médiaóriások egyszerűen eltiporják őket. A fájlcsere szoftverek fejlesztői, illetve a hálózatok működtetői korábban igyekeztek a lehető legmesszebbre települni, olyan országokba, ahol a médiacégek nem tudják őket könnyedén elérni pereikkel. A társaságok azonban megelégelték a bujkálást, és nyíltan ki akarnak állni a zene- és filmipar képviselői ellen.

A médiaóriások már évek óta harcolnak a fájlcsere hálózatok ellen, amelyek a társaságok szerint éves szinten dollármilliárdos nagyságrendű bevételkiesést okoznak az üzletágnak a zene- és videófájlok illegális online terjesztésének megkönnyítésével.


A bátrabb fellépésre többek között az ösztönözhette a társaságokat, hogy az amerikai bíróság a közelmúltban nem ítélte illegálisnak a P2P fájlcsere hálózatok működését, mivel azokon az illegális zene- és videómásolás mellett nagy arányban folyik jogszerű tevékenység is, a működtető társaságok pedig nem tudják megszabni, hogy a felhasználók milyen fájlokat osszanak meg egymás között.

Bár a most létrehozott érdekvédelmi csoport az Európai Unió, illetőleg az Európai Bizottság előtt kívánja érvényesíteni a fájlcsere társaságok érdekeit, a szervezetnek várhatóan amerikai megfelelője is alakul majd. "Egyesítjük erőinket, hogy az amerikai Kongresszus, illetve az Európai Unió meghallgasson minket, valamint azt a többszáz millió szavazót, aki ezeket a hálózatokat alkalmazza" - mondta Pablo Soto, a madridi központú Blubster egyik fejlesztője.

Soto azt egyelőre nem kívánta közölni, hogy pontosan mely cégek kívánnak részt venni a szervezet munkájában. A részletek várhatóan július végén kerülnek nyilvánosságra.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© CAD2003. 07. 02.. 21:24||#16
Errol van szo, ha munkat kuldok akkor ftp, email valami, ezert irtam hogy van alternativa.

Yfel igazad van, valoban szamtalan lehetoseg lenne / van, de sztem jogos, hogy tulnyomoreszt mindenki illegalis dologra hasznalja, hisz pont ez a lenyege, a viszonylag nehez lenyomozhatosag (vagyis epp az hogy konnyu, csak osszeszedni nehez sokat).
© Laci732003. 07. 01.. 23:18||#15
Ha el is tûnnének a p2p programot fejlesztõ csapatok, hipp-hopp megjelennének az ismeretlen készítõk (akár hackerek) által kifejlesztett file-cserélõ programok.

Nem baj, majd rájön egyszer a RIAA is hogy mindig van egy vesztes, és ez esetben õ az...
© Reggel2003. 07. 01.. 19:31||#14
"bár számomra szinte elképzelhetetlen még mire is hasznalhatóak a fájlcserélõk..."
Én csak néhány dokomentumot és freeware programot töltök le, illetve a saját fejlesztésû szintén freeware progikat osztom meg.
😊
© [HUN]PAStheLoD2003. 07. 01.. 18:39||#12
lol
© Gabest2003. 07. 01.. 18:39||#11
A már-már klasszikus idézetet: "bar szamomra szinte elkepzelhetetlen meg mire is hasznalhatoak a fajlcserelok..." talán ki lehetne egészíteni azzal, hogy "... nem csak egy szûk felhasználói kört vonzó tartalommal".
© Inquisitor2003. 07. 01.. 15:57||#9
"A kiadok kora lejart. Fossziliak. Anakronizmusok. Eltunnek. Hamarosan."
ÁMEN! 8)
© Inquisitor2003. 07. 01.. 15:56||#8
"Ha nekem neten kéne elküldenem a munkámat, biztos nem P2P-n tenném. Akkor más inkább ftp."
Ellenben ha "távmunkában" van egy vagy több kolléga, és nem eljuttatni, hanem megosztani kell a kész(ülõ) anyagot ... közben persze EyeBall-on keresztül elküldik egymást a fenébe, mert még csak ennyi van készen 😊
© zippofcy2003. 07. 01.. 15:37||#7
Vegre, a Birodalom Visszavag 😊
Aztan majd pereskedhetnek a kiadokkal evekig, mi meg kozben tovabbra is tolthejuk le a zeneket a netrol. Vegul majd valami kompromisszummal lezarul a per, aminek ertelme csak annyi lesz hogy az ugyvedeknek is elniuk kell valamibol, ugye 😊
A kiadok kora lejart. Fossziliak. Anakronizmusok. Eltunnek. Hamarosan.
© Yfel2003. 07. 01.. 15:19||#6
bar szamomra szinte elkepzelhetetlen meg mire is hasznalhatoak a fajlcserelok...

Hirtelen a rengeteg független zenész jut eszembe (az RIAA-tõl független) akiknek a P2P hálózatok óriási terjesztési médiumot jelentenek, de biztosan vannak mások is... írók akik nem akarnak szóbaállni a könyvterjesztõkkel, mûvészfilmek készítõi akiknek a forgatókönyvét nem fogadták el a stúdiók... mind olyan emberek akiknek lehetõségük van a figyelem központjába kerülni az ilyen filecsere szolgáltatások által.

Y
© Inquisitor2003. 07. 01.. 14:41||#4
Russian Computer Scientist arrested.
Princeton Professor threatened.
Librarians == Terrorists?
Trust Microsoft? Anti-Trust?
FBI spying on Judges?
Illegal to link to source code.
Corporations buying Unconstitutional laws.
It's time to take back the net!