Spencer

DejaView Camwear 100

A DejaView a nemrégiben véget ért amerikai CeBIT szakkiállítást használta fel arra, hogy bejelentse vadonatúj termékét, a Camwear 100-at, mely egy gyűszűnyi méretű, szemüvegre, illetve sapkára rögzíthető miniatűr videokamera.

A Camwear 100 elsősorban arra hivatott, hogy minden olyan eseményt rögzítsen, melyet viselője napi tevékenységei közben arra érdemesnek talál. A Camwear 100 használatához nem kell mást tenni, mint megnyomni egy gombot a hozzá csatlakoztatott, derékszíjon hordható eszközön, és a szerkezet máris rögzít harminc másodpercnyi videoanyagot, amit személyi számítógépen később bármikor meg lehet tekinteni. A gyártó munkatársai a bejelentés kapcsán elmondták, hogy a Camwear 100 várhatóan szeptember közepén jelenik meg a kereskedelmi forgalomban, még pedig 350 dolláros, vagyis mintegy 79 ezer forintos áron.


DejaView Camwear 100

A CeBIT America-n tartott bemutatón kiderült, hogy a Camwear 100 rendszer egy elsősorban szemüvegeken rögzítendő kis méretű videokamerából, egy vékony kábelből, valamint egy, kisebb fajta kéziszámítógépekhez hasonló méretekkel rendelkező, övre csatolható egységből áll. Az eszköz működéséről tudni kell, hogy a Camwear 100 lényegében folyamatosan működik, vagyis harminc másodperces videofelvételeket készít, azonban ezen felvételeket csak abban az esetben tárolja el, ha a felhasználó megnyomja a megfelelő gombot. A mozgóképet és hanganyagot tartalmazó felvételeket a Camwear 100 Secure Digital formátumú memóriakártyákon tárolja, azonban az alapcsomag nem tartalmaz ilyen kártyát, annak beszerzéséről a vásárlóknak maguknak kell gondoskodniuk.


DejaView Camwear 200

Sid Reich, a DejaView elnöke elmondta, hogy az újszerű eszköz 320 x 240 pixeles felbontású, 24 bites színmélységű videoklipeket rögzít, 30 képkocka/másodperces sebesség mellett, MPEG-4 formátumban. Reich elmondása szerint egy 128 MB kapacitású memóriakártyán körülbelül hatvanöt darab harminc másodperces felvétel rögzíthető, a felhasználóknak azonban nincs lehetőségük a felvételek időtartamát módosítani, az ugyanis fixen harminc másodperc. A DejaView az USB portos Camview 100-at egyébként elsősorban azoknak ajánlja, akik életük lényegében összes nagy pillanatát meg szeretnék örökíteni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Cat #11
    ja, csak a motorola cuccos két év, ez meg két honap mulva jelenik meg
    nem is értem hogy lehet bejelenteni 2 évre előre bármit is...
  • Inquisitor #10
    Nézzétek meg itt a Motorola Offspring cuccosokat:
    http://index.hu/tech/mobil/motor0313/
    Van ott egy pár jobb kép is! :)
    Na kérem van benne csuklószámítógép, ami mindent betáraz.
    Szemüveg beépített kamerával és személyi monitorral.
    Mindehez egy pofás headset ...
    Na így néz ki egy profi cucc, de nem is lesz belőle vagy 2-3 évig.
  • Poki #9
    Hát az már totál hüje aki nem inkább egy DV kamerát vesz hanem egy ijen semmirese való szutykot. Lehet a DV 3x 4x annyi árban de arra legalább fér nem 30 hanem 216000 másodperc. Most ez jobb vagy rosszabb biznisz? :)
    Aki meg nem bírja el a fél kilós kamerát kézben, annak rohadjon le mindkét keze tőből :)
    Persze nem azt mondom, hogy nem lesz haszna ennek semmi, de biztos hogy nem a civil életbe akarják adni. Esetleg ott van értelme ha valaki kint van pl. szerel egy kapcsolótáblát és kér segítséget telefonon. Kapja a hangot ő meg küldi a képet a kütyüről amit a beszélgetőtársa nem lát.
    Na mind1. Valamire majd használja valaki, én biztos nem az tutti.
  • awender #7
    "A DejaView az USB portos Camview 100-at egyébként elsősorban azoknak ajánlja, akik életük lényegében összes nagy pillanatát meg szeretnék örökíteni. "

    30 másodpercben :) Vajon mi lehet az? Első csók?
    - Várj, nyomok egyet, felveszem.
  • awender #6
    Gyenge megoldás. Igazi megoldás a pontkamera, melynek kabelet a szemuvegkeretbe integraljak. Az atvitelnel kabelnelkuli megoldast hasznalnak. A felvett anyag pedig tobb oras is lehet.
  • awender #5
    Homlokodra rögzíted.
  • hansregenkurt #2
    mi van akkor, ha nem vagy szemuveges?
  • zippofcy #1
    Na de ha egymas utan 4x megnyomom a gombot es szamitogepen osszefuzom a fileokat az miben kulonbozik attol mintha 2 percre allitanam a felvetel idejet? (ha lehetne)