JohnnyCage

A MusicNet is a Microsoft formátumát alkalmazza

A dinamikusan fejlődő online zeneüzlet egyik legújabb lépéseként a MusicNet mintegy 350 ezer zeneszámot tesz elérhetővé a szoftveróriás Microsoft Windows Media formátumában.

Amióta az Apple Computer áprilisban beindította az azóta óriási sikert aratott iTunes Music Store zeneszolgáltatást, a rivális cégek minden erejükkel igyekeznek ütőképes alternatívát állítani a megoldásnak.

A vezető lemezkiadók által is támogatott MusicNet zeneszolgáltatás jelenleg olyan partnereken keresztül kínálja letöltésre zenéit, mint az AOL Time Warner. Bár az AOL Time Warner a közelmúltban lezárta évek óta folyó jogi vitáját a Microsofttal, a mostani lépés a társaságok szerint nem ezen megállapodásnak köszönhető, hanem egy annál jóval korábban elkezdődött folyamat eredménye.

A MusicNet, amelyet a vállalkozás résztulajdonosa, a médiaóriás RealNetworks fejlesztett ki, ezidáig a társaság RealAudio formátumát használta. A RealNetworks a közelmúltban azonban megvásárolta a Listen.com-féle Rhapsody zeneszolgáltatást, és azóta elsősorban ezen utóbbi megoldásra összpontosít, háttérbe szorítva a MusicNetet. A társaság a napokban azt is bejelntette, hogy felhagy a MusicNet zeneszolgáltatásának forgalmazásával, és a jövőben a Rhapsody szolgáltatást kívánja népszerűsíteni.

A mostani lépés a második jelentős változás a lemezkiadók által elindított és támogatott online zeneszolgáltatásokban, miután a Pressplay-t a Sony Music Entertainment és a Universal Music a közelmúltban eladta a szoftverfejlesztő Roxio-nak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!