Spencer

A Microsoft megjelenik az antivírus megoldások piacán

A Microsoft bejelentette, hogy felvásárolja a bukaresti székhelyű, vírusirtó szoftverek fejlesztésével foglalkozó GeCad nevezetű cég technológiai megoldásait, szellemi tulajdonait, valamint a cég néhány alkalmazottját is át kívánja venni.

A szoftvercég munkatársai a román cég felvásárlását úgy állították be, mint a Trustworthy Computing, vagyis Megbízható Számítástechnika projekt egyik fontos mérföldkövét. Mike Nash, a Microsoft biztonsági megoldások fejlesztésével foglalkozó részlegének alelnöke az üggyel kapcsolatban elmondta, hogy a Microsoft egyelőre nem hozott döntést azzal kapcsolatban, hogy a jövőben pontosan hogyan kívánja hasznosítani a GeCad technológiáit, mindenesetre több mint valószínű, hogy a román fejlesztők munkájával egy a Windows felhasználók által elérhető előfizetéses szolgáltatás keretein belül találkozhatunk majd.

"A felhasználóknak a jövőben lehetőségük nyílik arra, hogy Microsoft féle antivírus megoldásokat vegyenek igénybe. Elsődleges célunk nem más, mint hogy a lehető legtöbb felhasználó számára biztosítsunk védelmet a számítógépes kártevők ellen" - nyilatkozta Nash.

Nash ezenkívül elmondta, hogy a Microsoft-féle Windows Update szolgáltatás a jövőben is teljesen ingyenes marad, vagyis használatáért az MSN Internet szolgáltatástól, illetve egyes online játék szolgáltatásoktól eltérően nem kell fizetni. Nash azzal kapcsolatban egyébként egyelőre nem kívánt nyilatkozni, hogy a várhatóan előfizetéses rendszerben beindítandó új antivírus szolgáltatás mekkora extra bevételt hoz majd a szoftvercég konyhájára, ugyanis az új rendszer kapcsán még számos tényező bizonytalan.

A bejelentés kapcsán sokan nem tetszésüknek adtak hangot, mondván, hogy a Microsoft vírusirtó piacon történő megjelenése leginkább ahhoz hasonlítható, ahogy a redmondi székhelyű cég a 90-es években megvetette a lábát az internet böngésző szoftverek piacán. Az antivírus megoldások fejlesztésével foglalkozó cégek részvényeinek értéke egyébként a Microsoft mostani bejelentését követően azonnal csökkenni kezdett.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • e-jay #35
    :: Palace Portal ::
    A Warez Alliance tagja.
    Albumok, Maxik, Single-k, Oldiezok, mindössze 160Ft+ÁFÁ-ÉRT! Ezt a lehetőséget te sem hagyhatod ki!
    http://palace.cjb.hu
  • mrzool #21
    "az IIS-t hetente nézegethettem hogy mit találtak benne"

    Lockdown, URLScan?

    "Az OWA egyébként szintén basic security-t használ, ahol a jelszó átkering az egész neten text formátumban. "

    IPSec?
  • Pheel #18
    Oké. Te ússz szemben az árral. Vagy legalábbis keresztben vele. Kell ilyen is, szó se róla. Majd elfáradsz :)

    "Úgy lesz megkreálva, mint minden MS termék. Feltételezik, hogy a felhasználó egyedül használja otthon a gépét, és mindent megtehet rajta."

    A minden MS termékbe beletartozik a MS SQL Server, az IIS és a Windows Terminal Services is? Szakember úr...
  • mrzool #16
    Képzeld, én is hallottam róla. Csak képes vagyok megfelelő szkepticizmussal kezelni a híreket. De hajrá, bebizonyíthatod, hogy a media player küldözget: sniffeld a hálózati forgalmat. Hidd el, nagyon sokan próbálták már bebizonyítani, hogy a mediaplayer&MS rossz, csúnya, spy, etc... Neked talán sikerül! Ne add fel!:)
  • Pheel #15
    A cilus a macska becézett alakja :) HoldMacsek :)
  • Ch_Slater #14
    hmm. a cilusok nemtom mi, de a CIKLUSOK-at annál inkább...
  • Pheel #13
    Megint sok az értelmes ember itt. Anyázzunk csak habzó szájjal csupán azért, mert oda van írva, hogy Microsoft! Azt sem tudjuk, hogy miért anyázunk. Ha más cég lenne, nem lenne egy rossz szavunk sem ugye. Magatokra ismertek?

    tomsh: a RealPlayer legalább bannerezik és gyűjti a szokásaidat, valamint szarul van megírva és tetűlassú. Határozott előnyök a MediaPlayer nem létező spyware szokásaival szemben...
  • Ch_Slater #12
    Hir a jövőből:
    2008. március 2.: A Microsoft szoftvere szabályozza a Hold-cilusokat
    2014. szeptember 5.: A Microsoft oprendszere vezérli a Mars pályályát. A bolygó sűrűn kékbe borul...
    röhej...
  • mrzool #7
    "-ala mediaplayer-"

    Bírom ezeket az urban legendeket. Bármi bizonyíték, hogy a media player nem megfelelő adatokat küldött? Vagy csak hallottad / olvastad valahol?:)) Lol.
  • mrzool #4
    "Ez itt a lenyeg!... ELOFIZETESES!!!"

    Ezen gondolom azért akadtál fenn, mert vagy nem használsz antivírus szoftvert, vagy az valamilyen kalóz példány. Képzeld el, az összes nagy antivírus cég előfizetéses konstrukcióban árulja a termékeit. (Pontosabban a frissítésekre kell előfizetni.)