Spencer

Új Sharp képmegjelenítő eszközök

A Sharp Electronics vadonatúj képmegjelenítő eszközöket, így többek közt LCD monitorokat, illetve projektorokat jelentett be a napokban.

A vállalat LC-M3700 típusjelzésű újdonsága nem más, mint egy 37 colos képátlójú, "szélesvásznú" folyadékkristályos kijelző, melyet elsősorban kormányzati hivatalokban, irodákban, kereskedésekben, kórházakban, illetve ehhez hasonló helyeken történő felhasználásra szán a Sharp. A nem kevesebb mint 8000 dollárba, vagyis mintegy 1 millió 770 ezer forintba kerülő Sharp LCD monitor nemcsak személyi számítógépekre csatlakoztatható (XGA, SVGA, VGA), hiszen a kijelző akár HDTV jelek vételére és megjelenítésére is képes. A 16:9-es képarányú LCD újdonság 1366x768 pixeles felbontással, illetve 800:1-hez kontrasztaránnyal rendelkezik, képét pedig a gyártó állítása szerint 170 fokos szögben tökéletesen lehet látni. Az LC-M3700 cserélhető háttérvilágítása 60 ezer üzemórára hitelesített. Az LCD monitor mérete pedig 97x61x10 centiméter, tömege 20 kilogramm.

Ugyancsak most debütált a Sharp Electronics Notevision PG-A20X típusjelű LCD projektora, mely elsősorban 2000 ANSI lumenes fényerejéről, natív XGA felbontásáról, valamint mindössze 2,9 kilogrammos tömegéről ismerszik meg. Az új projektor bekapcsolását követően automatikus bemenet kiválasztást végez, működése közben számos képminőség javító technológiát alkalmaz a lehető legélethűbb, torzításmentes képmegjelenítés érdekében. A Notevision PG-A20X ezenkívül roppant egyszerűen kezelhető, ami elsősorban a Sharp új fejlesztésű, ikonokon alapuló grafikus interfészének köszönhető. A 2995 dollárba, vagyis megközelítőleg 660 ezer forintba kerülő projektor újdonság HDTV kompatibilis, működése közben mindössze 31 decibeles zajt kelt, integrált fényforrásának élettartama pedig a felhasználási körülményektől függően 3000-4500 órára tehető.

Most mutatkozott be a cég XG-C55X típusjelzésű, 3000 ANSI lumen fényerejű LCD projektora is, mely azonban olyannyira újdonságnak számít, hogy várható kereskedelmi áráról egyelőre még a Sharp munkatársai sem tudtak nyilatkozni. Az öt kilogrammnál alig valamivel nehezebb LCD projektor fényforrásának élettartama mintegy 3-4 ezer óra.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!