JohnnyCage

Új PSX játékkonzolt jelentett be a Sony

A japán elektronikai óriás költségeinek csökkentésével párhuzamosan igyekszik megőrizni vezető helyét a játékkonzolok piacán. A társaság szerdán egy TV tunerrel, és DVD felvevővel kibővített PlayStation 2 játékkonzolt jelentett be.

A társaság egyelőre azonban mélyen hallgat a PS2-t leváltó, következő generációs PlayStation 3 játékkonzol megjelenési idejéről. "Ez egy üzleti döntés lesz" - mondta Ken Kutaragi, a Sony alelnöke, és egyben a videójáték divízió vezetője. Az elemzők egyébként legkorábban is csak 2004 végére, illetve 2005 elejére várják a következő generáció megjelenését.


Jobbra a PSX

A PlayStation 2 az óriási beruházásokat követően csak az idei évben válik nyereségessé a Sony számára, így a társaság szeretné tovább növelni a játékkonzol eladásait. Mivel a japán elektronikai óriásnak ezzel egyidőben a pozíciójára pályázó riválisoktól is meg kell védenie a játékkonzolt, a társaság új funkciókkal bővítette a készüléket.


Ken Kutaragi, a Sony Computer elnöke a PSX előtt

A PSX, amely merevlemezt, digitális műholdas TV tunert, és DVD írót is tartalmazni fog, a társaság szerint az idei év második felében jelenik meg Japánban. Az európai, illetve amerikai kiadásra a jövő év elejéig kell várnia a vásárlóknak.


Az új készülék ugyanazt az "otthoni szórakoztatóközpont" funkciót célozza, mint a Microsoft-féle Xbox játékkonzol. A készülék alkalmas lesz CD és DVD lemezek, zenék lejátszására, digitális videók felvételére és lejátszására, valamint a PlayStation 2 játékok futtatására.

A társaság a hónap elején jelentette be a PSP kézi játékkonzolt, amely 2004 második felében jelenik meg, és a Nintendo Game Boy Advance versenytársa lesz, igaz egy magasabb árszegmensben.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Csudri #27
    OFF: Hol élsz te? Hapi ötször fagy? LOL! Ha normális a hardver és nem olyan amit Józsi bácsi 5 feles után heggesztett a sufniban akkor bizony nem fog fagyni! Miért kellene állandóan driverek keresni? A gép szól, hogy van új, nyomsz kb 3db 'ok'-t és más dolgod nincs is! Ha nem tudod miről beszélsz, akkor inkább ne szólj hozzá a témához! OFF vége

    A cikkel kapcsolatban: Hiba ezt így kihozni! Mert lehet, hogy több funkcióval látták el, de attól nem lesznek szebbek a játékok!
  • Csudri #26
    Hogy ma is tanulhass valamit!
  • PLaci #24
    Gondolom ennyire tellett tőle
  • Breki #17
    haha: rendkívül építő hozzászólás volt :) Aki nem tudja másra használni a gépét, mint játékra, az tegyen pontosan úgy, mint Te.
  • UNREG #13
    csak szeretnéd...
  • Lion #11
  • Elvis #10
    Tehát a sony megirigyelte az XBOX finomságait. HDD, ethernet...

    jó jó... van benne tv tuner... de minek??? az emberek 99%a szerintem TVvel használja a konzolt... akkor mi a fenének bele tuner? :)

    a DVD író is elég érdekes koncept... AHAAA... szóvalhogy tv-ből DVDre veszed fel a filmeket... Ó JAJJJ... hát ez elég gáz azért...

    és mindezt ilyen baromi drágán eléggé durva dolog kiadni. szerintem bukó lesz igencsak.
  • Ali #9
    Ideje lenne kirúgnia a designerét a sonynak...

    Rettenetesen néz ki.
  • Hydro_man #8
    Csatlakozom! Az igazi házi computer a PC és nem PS...
  • Nyiri #7
    Akarmilyen jo akkor sem fogok egy pc-sitett console szornyeteget venni. Inkabb PC.