Spencer

A SonyEricsson már nincs benn a mobiltelefon gyártó Top5-ben

A SonyEricsson az idei esztendő első negyedévére vonatkozó eladási adatok alapján kikerült a mobiltelefon piac öt legnagyobb vállalatát felvonultató Top5-ös listáról - derül ki az IDC piackutató cég egyik legfrissebb jelentéséből.

Az IDC adatai szerint 2003 első három hónapjában megközelítőleg 16,6 százalékkal több mobiltelefon talált gazdára világszerte, mint az előző év hasonló időszakában, vagyis a piac első negyedéves teljesítménye általánosságban véve jónak mondható. Az elemzők azonban felhívják a figyelmet arra, hogy a tavalyi év utolsó negyedévéhez képest az idei év első negyedévében mintegy 12,4 százalékkal kevesebb mobilt adtak el, ami azonban érthető, hiszen az év végi ünnepek alatt általában mindig megugranak az eladási mutatók.

A piackutató cég jelentése szerint az elmúlt negyedévben 107,6 millió új mobiltelefon kerül forgalomba világszerte, és ezen időszakban a finn székhelyű Nokia képes volt piacvezető helyének megőrzésére. Érdekesség, hogy a szebb napokat is látott SonyEricsson elveszített eddigi ötödik helyezését, mely pozícióval mostantól kezdve a dél-koreai LG Electronics büszkélkedhet. A második, harmadik, illetve negyedik helyen rendre az amerikai Motorola, a dél-koreai Samsung, illetve a német Siemens található.


A piacvezető Nokia 2003 első negyedévében nem kevesebb mint 38,1 millió darab mobiltelefont adott el, ily módon a finn óriáscég 35,5 százalékos piaci részesedést regisztrálhatott. A második helyezett Motorola már csak 16,7 millió eladott mobiltelefont jegyezhetett fel az említett időszakban, vagyis kevesebb mint fele annyit, mint az őt megelőző Nokia, így pedig 15,5 százalékos piacrészt szerzett magának. Az IDC elemzői szerint az elmúlt negyedév kétségkívül legnagyobb nyertese az az LG Electronics volt, mely az előző negyedévhez képest 30,7 százalékos, az egy évvel korábbi adatokhoz képest pedig 109,7 százalékos növekedést ért el. Utóbbi gyártó az év első három hónapjában mintegy 5,6 millió mobilt adott el, és így 5,2 százalékos részesedésre tett szert. A Samsung ugyanezen időszakban 13,2 millió darab mobiltelefont hozott forgalomba, ami 4,1 százalékos növekedést jelent az előző negyedéves adatokhoz képest.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Wescone #25
    ...nem úgy az aksija.
  • Slayerboy #24
    Látom él ez a fórum...
  • Slayerboy #23
    Válaszoljatok mán...
  • Slayerboy #22
    Azt szeretném kérdezni, hogy SE T100-hoz lehet kamerát csatlakoztatni?
    Mert hallottam már ilyesmit, de inkább nem veszem meg a kamerát, ha kiderül, nem lehet...
  • Bonewerkz #19
    repcsi elektronikaba?! asszem mostantol gyakrabban nezek az egre, mert kicsit csapadekosabb ido varhato...
    hallo torony! hallo torony! nincs terero, ismetelje meg...B.U.U.M.M
  • Bonewerkz #12
    elso 2 telom RXon volt... 5 het alatt mind a ketto tonkrement (nagyfrek egyseg elment benne, nem volt terero) aztan vettem egy 3210est, utana 6110et, es most 6210 van...
    jo hogy dragak a nokiak, mint pl a siemens, de a nokia jo par evig telefon marad...
  • OveRLorD #9
    Hat nemtom, szerintem a 8910i-m nem egy unalmas design:) Megmondom oszinten, megertem hogy visszaesett a sonyericsson, volt t68i-m es egyaltalan nem volt jo!
  • Frenzy #8
    Attol, hogy valamibol sok van, es ugymond "kevesse" valtozik a design a Nokiakon, maris unalmassa valnak? Csak azert kellene mas gyarto telefonjat vasarolnom, mert a Nokia telefonjaim annyira hasonlitanak egymashoz?

    Hat nem :-)

    Azert sok minden mas is beleszol a telefonvasarlasba. Csak mert a kovetkezo telefonom hasonlitana a mostanira, nem fogom atgondolni a vetelt, mert nem erdekel hogy nez ki, en nem nezegetni akarom illetve fogom :-)
  • l3alF1aKe #6
    a t68i már sonyericssonos volt nem?
    csak a sima t68 volt ericssonos sztem. Csakmert nekem t68 van azon még csak ericsson szerepel. haver t68i jén meg már sony ericsson elbaszott előlappal.-(
  • Efreet #5
    hát... a T68i óta (ami meg RXon design) szerintem az egyetlen - kinézetre is - jó dobásuk a mutatott P800, ami viszont meglehetősen drága... pedig jó eszközök ám, használhatók, nem is drágák... sajna nem futnak. ahogy az Alcatel cuccok sem.