Spencer

Támadás alatt az Al-Dzsazíra weboldalai

A közelmúltban nagy ismertségre szert tett arab műholdas hírtelevízió, az Al-Dzsazíra mostanság komoly gondokkal küszködik, ugyanis angol és arab nyelvű internetes oldalait folyamatos DDoS (Distributed Denial of Service) támadások érik.

A katari Dohában székelő televízióállomás ennek következtében úgy döntött, hogy ideiglenesen leveszi oldalait az internetről, és ezen idő alatt megteszi a szükséges biztonsági intézkedéseket, valamint növeli szerver számítógépei hálózati sávszélességét.

"Jelen pillanatban tulajdonképpen egyetlen weboldalunk sem üzemel. Az amerikai webhelyünket mi magunk vettük le a világhálóról, az európai weboldalunk pedig folyamatosan támadás alatt van. Néha öt-tíz percig működik az európai oldalunk, azonban a szakadatlan támadások lényegében egymás után működésképtelenné teszik" - nyilatkozta az üggyel kapcsolatban Salah AlSeddiqi, az Al-Dzsazíra televízió információs technológiai részlegének egyik vezető munkatársa.


A tévéadó két munkatársát is kiutasították a New York-i tőzsdéről

AlSeddiqi elmondta, hogy az Al-Dzsazíra weboldalai ellen március 25-én, kedden kezdődtek meg az internetes támadások, melyek egyrészt alaposan meg vannak szervezve, másrészt nagyon komoly erőket összpontosítanak. Szakértők szerint egyértelmű, hogy azért pont ekkor kezdődtek az Al-Dzsazíra elleni támadások, mert a televízió nem sokkal ezt megelőzően közölte le az első olyan anyagokat, melyek az elfogott, illetve lelőtt amerikai katonákkal voltak kapcsolatosak.


David S. Williams-t Floridából Apache helikopterének leszállása után fogták el

AlSeddiqi elmondása szerint az Al-Dzsazíra weboldalainak forgalma átlagosan 50-60 Mb/s szokott lenni, ezzel szemben kedden eleinte 200 Mb/s-os, később pedig több esetben 300 Mb/s-os adatforgalmat regisztráltak, ami lényegében lehetetlenné tette az oldalak további működését. Joanne Tucker, az Al-Dzsazíra angol nyelvű weboldalainak egyik vezető munkatársa utalt arra, hogy a televízió elleni internetes támadás tipikus DNS (Domain Name Server) flood támadásnak tekinthető. Ezen akciók lényege nem más, mint hogy az egyes webtartományok névkiszolgáló számítógépeit olyan jelentős méretű adatforgalommal terhelik le, hogy az rövid idő után lényegében teljesen felmondja a szolgálatot.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • magyar ember 2 #9
    Sztem a rohadek alatt a rohadekot ertette, vagyis Szadit.
  • Power #8
    http://213.30.180.219
    Már jó.
  • b #1
    tényleg nem működik.

    ööö...., na nem mintha nem bíztam volna spencer cikkének hiteleségében, persze. :)