JohnnyCage

Csökkenő bevételek, veszteség az ATI-nál

A grafikus processzorokat gyártó kanadai ATI Technologies bejelentette második negyedéves pénzügyi eredményét, amely a bevételek folytatódó csökkenését, és többmillió dolláros veszteséget mutat.

A Radeon grafikus processzor sorozat gyártója február 28-án zárta le második pénzügyi negyedévét, amelyben a társaság mintegy 318,5 millió dolláros összbevételt ért el. Ez a szám valamivel kisebb, mint az előző negyedévben regisztrált 322 millió dollár, és milliós nagyságrendű, de közel sem kritikus veszteséget eredményezett a társaság számára.

Az ATI 2003-as pénzügyi évének (2002 novemberével záruló) első negyede, amelybe a tavaly karácsonyi vásárlószezon első fele is beletartozott, összesen 8,3 millió dollár, vagyis részvényenként 4 cent nyereséget hozott a kanadai gyártó számára. A közelmúltban lezárult negyedévben viszont 5 millió dolláros, vagyis részvényenként 2 centes veszteséget termelt a társaság. A gyártó 2002-es pénzügyi évének második negyede, az egy évvel korábbi időszak 3 millió dolláros veszteséggel zárult.


A társaság árrése a második negyedévben 28,9 százalék volt, amely mintegy 1,6 százalékkal magasabb a megelőző három hónapban elért 27,3 százaléknál. A működési költségek az immateriális javak értékcsökkenését, illetve egyéb kiadásokat leszámítva 700 ezer dollárral 80,3 millió dollárra növekedtek az időszakban.

"Az ATI új termékei iránt mutatkozó igény folyamatosan növekedett, pedig a karácsony utáni időszak általában igen gyenge szokott lenni" - mondta K.Y. Ho, a társaság elnök-vezérigazgatója.

Az ATI jelenleg a 300 millió dolláros tartományon belüli bevételt vár harmadik pénzügyi negyedévében, miközben a társaság termékeinek árrése valamelyest növekedni fog. Kisebb mértékben emelkedni fognak viszont a cég költségei is, az ATI azonban még így is a nettó árbevétel növekedésére számít a 2003-as pénzügyi év harmadik és negyedik negyedében.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Power #24
    Mi ebben a kozmetikázott???
    Ott a hivatalos link, mindenki megnézheti.
    Mindig is így számították a dolgokat, Észak-Amerikában ez már csak így szokás, kivéve az új cégeket.
  • Power #19
    Nem azért növekszik az árrés, mert nő az eladási ár, hanem mert a egyéb költségek csökkenek. Így, ha ugyanannyiért adják(egyébként az árak csökkeni fognak), akkor is több marad náluk.
  • Power #17
    A márciusig terjedő félév, az első félév.
  • Power #16
    Az üzleti év, sok cégnél nem esik egybe a naptári évvel. Szeptembertől - február végéig tart az első félév.

    Nézd meg:
    http://www.ati.com/companyinfo/ir/quarterlyresults.html

    Itt látod, hogy 2003-ban már volt Q1 és Q2 is.
  • Power #14
    Na ezt nevezhetjük pártatlan cikknek! :)
    A negyedéveket mindig az előző év negyedévéhez kell hasonlítani.

    Q203: 318,4 millió dollár
    Q202: 265,9 millió dollár

    ez tehát az egy évvel korábbihoz képest 19%-os növekedés.
    Az első félév számai:
    Q1-Q2 2002: 516,0
    Q1-Q2 2003: 640,5

    Azaz 24%-os növekedés az első félévben.
    Ennyit a csökkenő bevételekről. :)
  • RelakS #11
    _joco, inkább a 120W-os fogyasztású nVidia kártyához szójj hozzá, az a neked való :}
  • Csudri #1
    Vesszen az ATI!