Franczy

Kiváló teljesítmény az NEC új Itanium-Windows szerverétől

Az NEC egyik 32 darab Intel Itanium 2 processzorral felszerelt, és a Microsoft közeljövőben bemutatkozó Server 2003 operációs rendszerével ellátott szerver számítógépe a második helyre küzdötte fel magát az egyik legnépszerűbb tesztprogramban.

A mintegy 4,4 millió dollárba kerülő nagyteljesítményű NEC rendszer ebben a tesztben másodpercenként 433 ezer tranzakció végrehajtására volt képes, mely annak ismeretében mindenképp elismerésre méltó, hogy az IBM ugyancsak 32 processzoros p690-es szervere 428 ezer, a Hewlett-Packard-féle 64 processzoros Superdome rendszer pedig 423 ezer tranzakciót képes végrehajtani másodpercenként. Az NEC újdonságát jelen pillanatban csak egy rendszer képes maga mögé utasítani, azonban nem árt tudni, hogy a csúcstartó, vagyis a másodpercenként mintegy 456 tranzakciót vérgehajtó Fujitsu PrimePower 2000 szerver nem kevesebb mint 128 darab processzort tartalmaz.

A fenti teljesítményadatokat az említett szerverek abban a széles körben használatos és elismert TPC-C tesztprogramban érték el, mely elsősorban arra hivatott, hogy adatbáziskezelési feladatok, valamint raktárkészlet tranzakciók végrehajtásával megizzassza a különböző szervereket. Az IDC piackutató cég szakemberei azonban felhívják a figyelmet arra, hogy bár a TPC-C teszteredmények sok mindent elárulnak, mégsem szabad túlzott jelentőséget tulajdonítani nekik, ugyanis a TPC-C teszt elég sok kiskaput rejt magában, ezenkívül pedig a gyártók is számos olyan trükköt bevetnek, melyek révén a TPC-C eredmények mesterségesen javíthatók.

"Engem az nyűgöz le leginkább, hogy az NEC szervere mindössze 32 darab Intel Itanium 2 processzorral van felvértezve, valamint hogy a szerveren Windows operációs rendszer fut. Az NEC rendszere pedig ilyen konfiguráció mellett is képes lépést tartani a nagyokkal" - nyilatkozta Gordon Haff, az Illuminata egyik elemzője, majd hozzátette, hogy az NEC példája ékes bizonyítéka annak, hogy az Intel Itanium 2 processzorok képesek versenyre kelni az IBM-féle Power4 chipekkel.

"A 32 processzoros, Itanium 2 alapú rendszer által elért TPC-C eredmények jól tükrözik az Itanium-architektúra és a NEC Solutions platform alkotta páros egyedülálló teljesítményét és skálázhatóságát" - mutatott rá Mike Fister, az Intel Enterprise Platforms Group vezető elnökhelyettese és ügyvezető igazgatója. "Az Itanium 2 ezzel az eredménnyel is igazolta, hogy kategóriájának legjobb processzoraként az összes versenytárs RISC-platform teljesítményét képes felülmúlni."

"A Microsoft-megoldásokat használó ügyfelek már régóta élvezhetik a Windows és az SQL szerver által nyújtott kedvező ár-teljesítmény arányból eredő előnyöket. A Windows Server 2003 Datacenter Edition 64 bites változata és az SQL Server 2000 (64 bit) alkalmazásával a NEC és az Intel még magasabb szintre emelték a teljesítményt, és egyedülálló TPC-C eredményt értek el a nem fürtözött rendszerek kategóriájában" - nyilatkozta Gordon Mangione, a Microsoft SQL Serverért felelős vállalati szintű elnökhelyettese. "Az új rekordteljesítményt különösen izgalmassá teszi, hogy bizonysága szerint az ügyfelek a jövőben a Microsofttól hagyományosan elvárt alacsony összköltségszint mellett vezethetnek be rendszerükben nagy teljesítményű alkalmazásokat. Ez ismét azt tanúsítja, hogy az innovatív szoftverekkel ötvözött nagy teljesítményű hardver- és lapkatechnológia képviseli ügyfeleink számára az elképzelhető legjobb megoldást."

"A ma bejelentett TPC-C eredményt igazi technológiai bravúrként könyvelhetjük el. A Microsoft és az Intel termékei, valamint a NEC szuperszámítógépes és mainframe technológiái révén minden területről az elérhető legjobb megoldásokat integrálhattuk egy csomagba" - hangsúlyozta Mike Mitsch, a NEC Solutions America szerverdivíziójának főigazgatója. "A NEC technológiáját használják többek között a világ leggyorsabb számítógépeként számon tartott/ismert Earth Simulator rendszerben is. A Microsoft és az Intel termékeinek ár-teljesítmény aránya hihetetlenül kedvező, különösen ha azt is figyelembe vesszük, hogy ezek a mindenütt fellelhető megoldások képesek kiaknázni napjaink legfejlettebb hardvertechnológiáinak előnyeit. Az eredmények érzékletesen mutatják, hogy a menedzselési és berendezésköltségek mérséklésének és a teljesítmény növelésének igénye ma már nem zárja ki egymást."

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Power #5
    "...mégsem szabad túlzott jelentőséget tulajdonítani nekik, ugyanis a TPC-C teszt elég sok kiskaput rejt magában, ezenkívül pedig a gyártók is számos olyan trükköt bevetnek, melyek révén a TPC-C eredmények mesterségesen javíthatók. "

    Erről meg ennyit.