Franczy

Jönnek a 200 dolláros PC-k

Szakértők szerint 2002 végére beköszöntött a 200 dolláros (~46e Ft) személyi számítógépek korszaka, ugyanis míg a Hewlett-Packardhoz, vagy például a Gateway-hez hasonló nagyobb számítógépgyártó cégek 399 dolláros áron forgalmazzák egyes monitor nélküli PC-iket, addig a kisebb gyártók kínálatában manapság már egyre többször felfedezhetők a mindössze 199 dollárba kerülő abszolút low-end kategóriás számítógépek is. Mondanom sem kell, hogy ezen rendszerek esetében nyugodtan el lehet felejteni a gyárilag feltelepített Microsoft-féle operációs rendszereket, azonban némelyikre Linuxot, vagy Lindows-t azért feltelepítenek a gyártók.

A szakértők felhívják a figyelmet arra, hogy a 200 dolláros PC-k a legtöbb esetben még a neves gyártók legolcsóbb modelljeivel sem képesek felvenni a harcot, vagyis a vásárlóknak általában mind a beléjük szerelt processzor működési frekvenciája, mind a bennük fellelhető merevlemez kapacitása tekintetében komoly kompromisszumokat kell kötniük. Ezzel együtt a 200 dolláros számítógépek nagy népszerűségnek örvendenek, hiszen ezen low-end rendszerek sok irodai, vagy éppen otthoni feladat ellátására tökéletesen megfelelnek.

Az Egyesült Államokban többek közt a TigerDirect, a Fry's Electronics és a Microtel Computer Systems kínálatában találkozhatunk 200 dollár körüli áron kapható PC-kkel. Utóbbi cég nemrégiben fejezte be 199 dolláros számítógépének forgalmazását, így a kínálatában fellelhető legolcsóbb PC jelenleg 229 dollárba kerül. Ezért az összegért a vásárlók egy olyan, monitor nélküli személyi számítógépet kapnak, melyben többek közt egy 800 MHz-es működési frekvenciájú VIA C3 processzor, 128 MB memória, egy 10 GB kapacitású merevlemez, egy CD-ROM meghajtó, egy modem, valamint egy hálózati kártya található. A Microtel Computer Systems ezen legolcsóbb számítógépe esetében a nemrégiben megjelent Lindows OS 3.0 tölti be az operációs rendszer szerepét.

"Az egy számítógépre mindössze 200 dollárt áldozni kívánó vásárlókat nem igazán érdekli, hogy gépükben nem a leggyorsabb processzor, vagy a legnagyobb kapacitású merevlemez kapott helyet. Ezen vásárlók úgy gondolkodnak, hogy teljesen felesleges több GHz-es frekvenciájú processzorral szerelt PC-t vásárolniuk ahhoz, hogy leveleket írjanak, vagy éppen szörfözzenek az interneten" - mondta az üggyel kapcsolatban Rich Hindman, a Microtel Computer Systems marketing részlegének alelnöke.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!