Franczy

Egyre sikeresebb az ATI Technologies

Az ATI Technologies nyilvánosságra hozta a 2003-as üzleti év első negyedévére vonatkozó gazdasági eredményeit, melyekből kiderül, hogy a kanadai székhelyű gyártó igen csak jól zárta ezt a november 30-án véget ért időszakot. A gyártó képviselői a mostani bejelentés kapcsán elmondták, hogy az ATI Technologies ebben a negyedévben több újdonságot is piacra dobott, és lényegében az összes terméke iránt folyamatosan nagy kereslet mutatkozott.

Az ATI Technologies forgalma a 2003-as üzleti év első negyedévében elérte a 322 millió dollárt, ami mintegy 34,5 százalékos növekedést jelent a megelőző negyedév 239,5 millió dolláros forgalmi adatához képest és mintegy 28,8 százalékos növekedést a 2002-es üzleti év első negyedévéhez képest. Szakértők szerint a kanadai gyártó ezen kiváló teljesítménye nagyrészt annak köszönhető, hogy az elmúlt negyedévben az OEM és a rendszerintegrátor szegmensekben, valamint a kiskereskedelemben is sikeresen bevezette a RADEON 9000, illetve RADEON 9700 termékcsalád különböző tagjait. Említésre méltó, hogy az elmúlt hónapokban komoly presztízsnövekedést hozott az ATI Technologies számára, hogy az olyan nagy és neves számítógépgyártó cégek, mint például a Dell Computer, vagy a Hewlett-Packard RADEON 9700, illetve RADEON 9700 PRO grafikuskártyákkal vértezték fel high-end kategóriás rendszereiket.

Az ATI Technologies az elmúlt időkben természetesen nemcsak a high-end kategóriás eszközök piaci szegmensében teljesített jól, hiszen például a kiváló ár/teljesítmény mutatóval rendelkező RADEON 9500, illetve RADEON 9500 PRO piacra dobásával a középkategóriában is feladta a leckét a konkurens gyártóknak, elsősorban az Nvidiának. Ugyancsak figyelemre méltó, hogy az ATI Technologies a hordozható számítógépekbe szánt grafikus megoldások piacán is milyen jelentős sikereket ért el az elmúlt hónapokban, így például szót kell ejtenünk arról, hogy a cég Mobility RADEON 9000 típusjelzésű grafikus alrendszereivel szinte az összes nagyobb notebook gyártó kínálatában találkozhatunk. A kanadai gyártó a RADEON IGP 320M és a RADEON IGP 340M révén az alaplapi chipsetek piacán is megvetette a lábát, a RADEON 9700-on alapuló FIRE GL X1 típusjelzésű grafikuskártya révén pedig a professzionális grafikus megoldások piacán is jól szerepel.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • _VaM #4
    Megérdemli az ATI az elismerést...