Franczy

Luxemburgban egymillió kalóz CD-t foglaltak le

A luxemburgi rendőrség a napokban egy nagyszabású akció keretében óriási mennyiségű illegálisan másolt CD-t foglalt le. Az akció sikerére jellemző, hogy elmondások szerint Európában a bűnüldöző szerveknek mindeddig még nem sikerült egyszerre ekkora mennyiségű kalóz CD-t lefoglalniuk. Rendőrségi források szerint a most lefoglalt kalóz CD-k egy nagy kiterjedésű, nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező bűnszervezethez köthetők.

A luxemburgi rendőrség szóvivője az üggyel kapcsolatban elmondta, hogy a rendőrök a nemzetközi hanglemezipar illegális CD másolási ügyekkel foglalkozó részlegének munkatársaival kiegészülve a napokban két óriási raktárban razziáztak, amikor a később lefoglalt, megközelítőleg egymillió darab kalóz CD-re ráleltek. Különböző becslések szerint a lefoglalt lemezek összértéke kalóz körökben jóval meghaladja a tízmillió eurót (~2,5 milliárd Ft).


Az új Harry Potter kalózváltozata már DVD-n is kapható

A lefoglalt CD-k elmondások szerint elsősorban olyan híres együttesek, illetve zenei előadók koncertfelvételeinek illegális másolatai voltak, mint például a Beatles, Bruce Springsteen, Guns N' Roses, Pink Floyd, REM, Rolling Stones, vagy a U2. A rendőrök egyébként korántsem véletlenül razziáztak az említett két raktárban, ugyanis az akciót megelőzően különböző forrásokból számos információt szereztek a nagy értékű raktárkészletről. Az akcióban egyébként állítólag csak egy holland származású, Luxemburgban élő férfit tartoztattak le, akit ezt követően nem sokkal már szabadon is engedtek, noha a közeljövőben várhatóan sokszor járhat még a rendőrségre, illetve a bíróságra.

"A hosszas nyomozói munkának, valamint a napokban végrehajtott rendőrségi akcióknak köszönhetően egy olyan nemzetközi bűnszervezetre leltünk, mely nemcsak Európába, hanem a világ számos egyéb régiójába is szállított illegális módon lemásolt CD-ket. Mindezért köszönettel tartozunk a luxemburgi rendőrségnek" - nyilatkozta az üggyel kapcsolatban Ian Grant a nemzetközi hanglemezipari cégeket magába tömörítő szervezet egyik vezetője, majd hozzátette, hogy becslések szerint az Európai Unióban a kalózipar évente mintegy 2 milliárd eurós forgalmat bonyolít le, ennek a forgalomnak pedig körülbelül a felét teszik ki a kalóz audio CD-k.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Gabest #8
    Lol, legnagyobb fogás pont luxemburgban? Már látom a következőt: "razzia a vatikánban, a pápa alig akarta elengedni a másolt diablo cd-jét".
  • fotel #7
    De honnan tudod hgoy ehhez való képet raktak ide? :D Merthogy ez lehetne valami egészen más is akár... pláne hogy DVD-t nem iylenbe szoktak dobozolni... meg egy raktárban nem így tárolnak sehol sem cuccokat! Most akkor az supergamez nem is hiteles? ....