Franczy

Nvidia információk

Habár az Nvidia immár több mint egy hete lerántotta a leplet legújabb grafikus megoldásáról, a GeForce FX-ről, az ilyen újgenerációs chipekre épülő grafikuskártyák árai azonban még mindig találgatás tárgyát képezik. Az igazsághoz tartozik, hogy a GeForce FX-alapú videokártyák nagy mennyiségben várhatóan csak a jövő év februárjában árasztják el a piacot, vagyis egyelőre nem kell kapkodni, és tömött bukszákkal megrohamozni a számítástechnikai kereskedéseket.

Tudni lehet, hogy a kezdetekben kétfajta GeForce FX lesz forgalomban, név szerint a GeForce FX 5800, illetve a GeForce FX 5800 Ultra. Habár legfrissebb újdonsága kapcsán az Nvidia nem jelölt meg konkrét kereskedelmi árakat, egyes források tudni vélik, hogy az említett grafikuskártyák ára valahol a 370-470 dollár közötti sávban fog mozogni. Egy német website munkatársai úgy tudják, hogy egyes gyártók kínálatában a konkurenciát némileg megelőzve fognak feltűnni a GeForce FX-alapú grafikuskártyák, mely első fecskék ára ennek megfelelően elég magas, mintegy 500-600 dollár körüli lesz. Ezt követően a GeForce FX-ek február-március folyamán várhatóan világszerte el fogják árasztani a piacot, és az előrejelzések arról szólnak, hogy március végén a kisebb teljesítményű GeForce FX-ekért már "csak" 320 dollárt, a nagyobb teljesítményű modellekért pedig mintegy 420 dollárt kell majd fizetni.

Az Nvidia legfrissebb roadmapje, azaz ütemterve szerint 2003-ban az NV30 fejlesztési kódnevű GeForce FX-eken kívül a következő grafikus processzorok fognak forgalomba kerülni: NV31, NV34, NV35. Jelen pillanatban minden jel arra mutat, hogy az NV34 és az NV35 legkorábban valamikor tavasz végén mutatkozhat be, de elképzelhető, hogy ezen Nvidia újdonságok debütálására egészen őszig kell majd várnunk. Az NV31 várhatóan néhány héttel, illetve hónappal az NV34 és az NV35 előtt fog bemutatkozni. Egyes források szerint az Nvidia az NV31-et a jelenlegi high-end kategóriás GeForce4 chipek utódjának, az NV34-et pedig egy következő generációs középkategóriás grafikus megoldásnak szánja. Az NV35 állítólagos teljesen új fejlesztés lesz, számos új szolgáltatással és természetesen minden korábbinál nagyobb grafikus teljesítménnyel.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Kis-Bob #14
    Nekem már volt ATI és Geforce is. Mind a kettő tök másban jó. Bár már ez sem túl helytálló... Eléggé kiegyenlített a küzdelem. Az lenne a legjobb, ha ingyen adnák az összeset :DD
  • PiGonE #12
    Hi!
    Elfelejted,hogy nem csak a "szegénymagyar" kategória létezik.Tőlünk nyugatabbra zsebből fizetik az ilyen kártyákat - eccör majd talán mi is eljutunk arra a szintre! HAJRÁ! :-)
  • Pheel #11
    Dehogynem! De legalább tudod ki volt ;-)))
  • Tumor #9
    mivan, elfogyott a bedekó vagy mi a fa... ?! :))))
  • Pheel #6
    Unreg hozzászólások rox! Na ezért kell korlátozni. :)
  • Dömper Ármánd #5
    Streetboy, király a hozzászólásod! Látszik, hogy rengeteg ATI kártyát láttál már, sőt alaposan le is tesztelted is őket. Ezen kívül, az a szerencse, hogy a véleményedet nem csak úgy minden alap nélkül belövöd, hanem konkrét tényekkel támasztod alá. Csak így tovább! :)))
  • OliApa #1
    Ki a tököm fog érte ennyi pénzt kiadni most? Amikor megjelennek az ezekre a kártyákra írt játékok, akkor a tizedébe fognak kerülni jól . . .