JohnnyCage

Teljessé vált a Pressplay zenei kínálata

A Sony Music és Universal Music lemezkiadók online zeneszolgáltatása szerdán bejelentette, hogy megállapodást kötött a Warner Music-kal, így hamarosan mind az öt nagy lemezkiadó zenei kínálata elérhetővé válik hálózatáról.

A Pressplay előfizetés-alapú online zeneszolgáltatása tavaly indult. A szolgáltatás ezidáig azonban nem tudta felvenni a versenyt az ingyenes, és egyben illegális fájlcsere hálózatokkal. Ennek oka több egyéb tényező mellett az volt, hogy a szolgáltatáson keresztül csak egyes lemezkiadók zenéi voltak elérhetőek.

"A mai nap komoly jelentőséggel bír. Bár tovább tartott, mint reméltük, végül elértük azt, amit terveztünk, még az év vége előtt teljessé tudtuk tenni zenei kínálatunkat" - mondta Michael Bebel, a Pressplay elnök-vezérigazgatója.

A zenei kínálat teljessé válása a szolgáltatás feltételeinek egyre kedvezőbbé válása mellett jelentős lépés a Pressplay online zeneszolgáltatásának általános elterjedése felé. A rivális MusicNet, a BMG, EMI, és Warner Music lemezkiadók közösvállalkozása azonban szintén közel áll ahhoz, hogy a Sony, és a Universal zenei adatbázisával teljessé tegye kínálatát.

A legális zeneszolgáltatások kínálatának bővülése mellett egyre kedvezőbbé válnak a felhasználás feltételei. A két, lemezkiadók által támogatott zeneszolgáltatás a bevezetést követően például nem tette lehetővé a letöltött zeneszámok audió CD-re való írását. A Pressplay azóta már biztosította ennek lehetőségét, és egyes hírforrások szerint a MusicNet is erre készül.

Az elemzők szerint azonban továbbra sem lesz könnyű a szolgáltatásoknak rávenni a felhasználókat az átlagosan 10 dolláros havidíj kifizetésére, amikor az általuk kedvelt zenéket továbbra is ingyen tölthetik le a fájlcsere hálózatokról.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!