JohnnyCage

Tanulmány: A vásárlók kerülik a másolásvédett CD-ket

Egy napokban kiadott tanulmány eredménye szerint könnyen visszaüthet a lemezkiadók azon terve, hogy másolásvédelemmel látják el az összes zene CD-t.

A GartnerG2 piackutató cég felmérése szerint a fogyasztók 77 százaléka úgy véli, joga van átmásolni az általa megvásárolt audió CD zeneszámait egy másik eszközre, például számítógépre, vagy hordozható lejátszóra. A stamfordi (Connecticut) központú Gartner Inc. leányvállalata szerint a megkérdezettek 60 százaléka elvárja, hogy másolatot tudjon készíteni a lemezről családtagjai, illetve közeli hozzátartozói számára. 82 százalék gondolja úgy, hogy szükség lehet egy személyes biztonsági másolatra audió CD lemezeiből.

A GartnerG2 tanulmánya szerint a vásárlók elvárásai összeegyeztethetetlenek a lemezkiadók azon törekvéseivel, hogy minél jobban beszűkítsék a zene CD-k felhasználási lehetőségeit. A felhasználók ráadásul nem értenek egyet azzal az állásponttal, hogy az illegális zeneterjesztés megfékezésére a CD-k másolásvédelme lenne a megoldás.

Az audió CD másolásvédelmi eljárások ráadásul nem csak a lemezek másolását akadályozzák meg. Az ilyen technológiákkal ellátott lemezek gyakran az autós, hordozható, sőt egyes asztali CD lejátszókban sem hallgathatók meg. Ezek a problémák pedig érthető okból bosszantják a felhasználókat, ami könnyen a vásálási kedv visszaesésében bosszúlhatja meg magát, áll a tanulmányban.

A megkérdezettek háromnegyede úgy véli, ha már mindenképpen elkerülhetetlen, hogy a kiadók egyes lemezeket másolásvédelemmel lássanak el, az érintett lemezek tokján egyértelmű figyelmeztetésnek kellene lennie a védelemről.

A GartnerG2 júliusban összesen mintegy 1005 amerikai felnőttet, valamint 1009 13 és 17 év közötti amerikai fiatalt kérdezett meg a felmérés elkészítéséhez.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Vízipók #16
    Hát, az a nagy helyzet, hogy én voltam a múlt héten Ukrajnában, ahhol is vettem 3 origi CD-t.
    Darabja 18 grivnya, kb. 1000 Ft volt. Az egyik RHCP, csak hogy senki ne mondja, hogy itthon is olcsó a "Kabos Unplugged". Itt mér nem lehet annyiért?!
  • Frank99 #10
    Ha én valamit megvszek, ugyam ne szóljanak már bele, hogy hol akarom használni!
    Éppen ezért nem fogom megfenni, hanem letöltöm!
    Mivel eleve úgy állnak hozzá, hogy azé vszem, mert másolni akarom, ezért AZÉ se nem :-) veszem meg...
    Ennyi
    Amúgy meg vigyék lejjebb, úgy 1500-ra a origi árát.
    Akkor megveszem
    Mert ennél többet spec én nem addnék ki egyetlen cdért sem.
  • Turmoil #8
    Nekem sincs:)
    Ez az lázagyunk!!!! :))))
  • Munch #7
    De ennek a másolásvédelemnek marha sok értelme van... ott a Line-in, rákötni a cd playert, és felvenni géppel. Tessék, LE VAN MÁSOLVA!!!! :DDDD
    Ez egy akkora ökörség, hogy AZ KÉSSSSSSZ!!!!!! A "Cannot play on pc" felirat meg még nagyobb kibaszás, és marhaság. Tiszta égő... Az pölö micsinál, aki megvesz egy másolásvédett cd-t, és mondjuk kocsiba akarja nyomatni, de inkább átírja egy gyenge írhatóra, hogy ne a DRÁGA eredetijét tegye tönkre, pölö amikor ütközik a kocsi, és esetleg kirepül a kezéből a földre, amire előtte egy csöves kénsavat öntött? :D
  • Turmoil #5
    Jajj!

    Bocsánat a sajthibákért:)))
    EGyébként = Egyébként
    előll = elől
  • Turmoil #4
    A tanulmány arra miért nem tér ki, hogy itt már rég nem a szerzői, hanem a kiadói jogokról van szó???
    EGyébként a megoldás, hogy egy CD-lejátszót kell meghackelni, és a D/A konverter előll lenyúlni a jelet, és azt bejuttatni a gépbe.
    Azt nem értik meg ezek, hogy ahhoz, hogy hallgatható legyen valami, ahhoz valahol elő kell állítani az eredeti anyagot, amin már nincs semmi fölöséeges dolog, és ebben a pillanatban el lehet fogni megfelelő elektronikával, legyen az audio, vagy video.
    A legkevésbé sem tisztelt lemezkiadóknak pedig illene rájönni, hogy nagyrészt szemetet termelnek, ne csodálkozzanak, ha senki nem veszi meg...