Franczy

Láthatáron a Smartphone-alapú mobiltelefonok

A Microsoft a napokban bejelentette, hogy elkészült a mobiltelefonok piacára szánt Smartphone 2002 szoftver fejlesztési munkálataival, ami konkrétan azt jelenti, hogy a Smartphone 2002-alapú újgenerációs mobiltelefonok Európában akár napokon-heteken belül megjelenhetnek a kereskedelmi forgalomban. Az Orange nevezetű mobiltelefonos szolgáltató cég munkatársai ezzel kapcsolatban bejelentették, hogy az Orange hamarosan megkezdi annak a keresztségben SPV (Sound, Pictures, Video) nevet kapott Smartphone 2002-alapú mobiltelefonnak a forgalmazását, melyet egy tajvani székhelyű cég, a High Tech Computer (HTC) gyárt. Utóbbi cégről röviden annyit kell tudni, hogy többek közt a Hewlett-Packard iPaq kéziszámítógépek, illetve egyéb brit fejlesztésű kéziszámítógépek beszállítója. Az Orange kínálatában szereplő SPV mobiltelefon 179 fontba, azaz mintegy 69 ezer forintba kerül.

Orange SPV

Az Orange az SPV forgalmazásának megkezdésével lényegében nem tesz mást, mint felnyitja a sorompót a Microsoft Smartphone szoftverrel ellátott újgenerációs mobiltelefonok előtt - nyilatkozta a bejelentés kapcsán Ed Suwanjindar, a Microsoft egyik termékmenedzsere. Suwanjindar ezenkívül utalt arra, hogy az SPV mellett hamarosan megkezdődik a Sendo sokak által várva várt Z100 típusjelzésű mobiltelefonjának a forgalmazása is, mely újdonság természetesen ugyancsak a szoftvercég Smartphone 2002 szoftvere köré épül. Tudását tekintve a Z100 nagyjából megegyezik az SPV-vel, azonban némileg később, várhatóan csak a jövő év elején kezdődik meg a forgalmazása, és az ára is némileg magasabb lesz az SPV áránál.

Sendo Z100

Az Egyesült Királyságban, illetve Európában a szolgáltatók felől nagy érdeklődés mutatkozik a Microsoft Smartphone 2002-alapú mobiltelefonok után, ezzel szemben az Egyesült Államokban már korántsem ilyen kedvező a helyzet. A mobiltelefonos szolgáltatók egyelőre vonakodnak az újgenerációs telefonok forgalmazásától, így szinte teljesen biztosra vehető, hogy Amerikában idén még nem jelennek meg ezen újdonságok. A nagyobb amerikai szolgáltatók közül a Verizon Wireless, a Cingular Wireless és az AT&T Wireless tervezi, hogy 2003-ban megkezdi majd valamely Smartphone-alapú mobiltelefon forgalmazását, ezen szolgáltatók közül azonban jelenleg csak az AT&T Wireless rendelkezik konkrét Smartphone tervekkel, melyek szerint a szolgáltató a jövő év közepén tervezi az első Smartphone telefon piacra dobását.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Naranek #28
    "Naranek: az ms nem fog senkit sem perelni, orul, ha valaki smartphone-t rak a telefonjara,"

    Az eddigi pereskedesekbol vontad le ezt a kovetkeztetest?

    "amit jelenleg egy komoly gyarto sem tesz meg."

    Azert a Samsung eleg komoly gyartonak szamit..
  • Naranek #23
    "Naranek: nekem van egy compaq PocketPC-m es van rajta start menu. Mit ronthattam el? :)"
    Haat, az nem egeszen ugyanaz :))

    "ugyanis tobbek kozott nincsen benne java, es tesznek bele"
    Ez nem hackolas, egyszeruen telepitenek egy alkalmazast, ami futtato kornyezetet nyujt a java appleteknek.. A hackolas az, amikor a rendszer lenyeges reszeit eltavolitjak, es/vagy atirt reszeket helyeznek bele, ami rontja az eredeti rendszerhez kepesti stabilitast..

    Mindenesetre megnezem azt a szolgaltatot, vagy gyartot, aki bele mer nyulni az MS szoftverebe, meg a gatyajat is leperelnek rola..
    Jusson eszedbe, hogy a PC-forgalmazoknak meg az sincs megengedve, hogy a forgalmazott gep desktopjara sajat alkalmazasaik ikonjat kitegyek..

    "A pocket internet explorer pedig egyenesen hasznalhatatlan"
    Hat ezt nem tudom elhinni.. Igaz en ugy teszteltem anno a PocketIE-t, hogy a dokkban csucsulo iPaq a PC-n keresztul latta a netet, de gyors volt es nem "renderelt" semmit, hanem kipakolta kepet es kesz..

    "A frissitesrol meg annyit, hogy biztos sok geek van, aki szivesen szorakozik ilyesmivel, de a nagy tobbseg megveszi a keszuleket es hasznalni szeretne."
    Itt igazabol nem szoftverfissitesrol van szo, hanem egy uj rendszer telepiteserol..
    A PocketPC es a PocketPC2002 kozotti kulonbseg nem mondhato frissitesnek, ha megis, akkor a Win98 a Win95 frissitese es nem az utodja :)))

    Aki meg nem meri feltolteni a megvasarolt uj rendszert, az beviszi a szervizbe, es ott megteszik neki..
  • Naranek #16
    Ha megmutatod nekem, hogy PPC-n, vagy az emlitett Smatphone-kon hol van startmenu....
    Ezeknek annyi kozuk van a Windows-hoz, hogy a MS adja ki oket es konvertalas nelkul felismerik a Win-es fileformatumokat..

    "Nem kell felni a smartphoneos telefonoktol, egyik nagy mobilgyarto (nokia, motorola, sony-ericsson) sem erdeklodik iranta. Symbianal nyomjak..."
    Azert fagynak ezerrel..
    Meg azert mert a kedves Nokia meghackolta a Symbian platformot, mert az neki nem volt jo ugy ahogy eredetileg kitalaltak, neki muszaly volt lebutitani es sajat nev alatt licenszeltetni a tobbi gyartoval.. UNDORITO...
  • Lacc #13
    Nekem nagyon tetszenek, és még nem is annyira drágák. Ha Windows CE lesz benne akkor semmi baj nincs, az egy stabil rendszer.
  • Naranek #10
    Ezek nem Windows alapu telefonok, hanem PocketPC alapuak, aki latott mar PPC-s PDA-t, az tudja, hogy stabil es megbizhato mukodesu OS..
    Attol, hogy hasonlit a Windows-ra attol meg nem az..
  • J@no #9
    az a baj, mivel valószínüleg windowsos alapon nyugszik, könnyen lehet hackelni, ha akár nem is fagy...........
  • kokas #8
    kokas
  • Munch #7
    Nem nagyon bízok microsoft-os telókba... Nem elég, hogy gépezéshez nyugtatót kell lassan szedni, még keressem meg a CTRL+ALT+DEL-t, a telefonon? Külön reset gomb van rajta, vagy aksi-t le, és vissza? :o))))))))))))
  • magyar ember 2 #6
    Jon a kek kepernyo telefonra is. :)
  • magyar ember 2 #5
    Jon a kek kepernyo telefonra is. :)