JohnnyCage

A Microsoft komolyan veszi a videópiacot

A szoftveróriás hétfői bejelentése szerint a társaság a hét folyamán négy filmet mutat be az új Windows Media 9 formátumban.

A filmek bemutatására a New York-i IFP Market konferencián kerül sor. A rendezvényen Aion Velie "Taft" című filmjét mutatja be, Elizabeth Dimon a "Private Property"-t ismerteti meg a résztvevőkkel, Tod Harrison a "The Big Bend" című munkáját tárja a néző elé, míg Ghazi Albuliwi a "West Bank Brooklyn"-nal készül. A Microsoft bejelentése szerint mind a négy filmet Windows Media 9 formátumban jelenítik meg.

"A digitális formátumok alkalmazása lehetővé teszi a forgalmazóknak, hogy moziminőségű képpel, illetve térhatású hanggal tárják a nézők elé bemutatni kívánt filmeiket" - mondta Dave Fester, a Microsoft Windows Digital Media divíziójának menedzsere. A szoftveróriás új média formátumával egyébként egyértelműen Hollywoodot célozta meg, amelyre a szoftver béta változatának bejelentési módja is utalt: Bill Gates szeptember elején olyan, neves filmipari képviselőkkel együtt mutatta be az új szoftvert, mint például James Cameron filmrendező (Titanic, Terminátor 2, Alien 2).

"Ez hűen tükrözi a Microsoft elszántságát a Windows Media 9-cel kapcsolatban" - mondta Michael Gartenberg, a Jupiter Research elemzője. "Bár az adatfolyam-alapú média központi területe a közeljövőben továbbra is az asztali PC-k piaca lesz, a Microsoft a távolabbi jövőbe tekint, és a WM9 általános elterjesztésére törekszik. A társaság azt szeretné, ha a filmek már a kezdetektől WM9 technológiával kerülnének a forgalmazókhoz, és nem csak a felhasználó számára alakítanák át azokat a formátumra."

A szoftveróriás emellett igyekszik megakadályozni, hogy a filmstúdiók az illegális terjesztéstől való félelmükben elforduljanak a PC-ktől. A társaság két fronton támad: egyrészt az új funkciókkal értékesebbé teszi a formátumot a filmstúdiók számára, másrészt digitális jogmenedzselő rendszerekkel (másolásvédelem) megpróbálja biztonságossá tenni a technológiát.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • galocza #5
    "ha egy béta szoftvert akarna eladni hát finoman fogalmazva is a képébe röhögnének billynek..." az sp-k alapján pl az oprendszereik is azok 8), mégis eladják.

    írtam már, de szvsz PONT EGY BETAT (is) illik eltávolíthatóra csinalni...