JohnnyCage

Az Intel nem zárkózik el a DDR400 támogatásától

A chipóriás korábban úgy vélte, a DDR400 piaci bevezetésére semmi szükség, mivel a DDR333-as memóriák megfelelő teljesítményt nyújtanak a következő generációs DDR-II 533 bevezetéséig.

A társaság vezetői az Intel Developer Forum-on (IDF) azonban azt nyilatkozták, tulajdonképpen elképzelhető, hogy a jövőben az Intel is támogatni fogja a DDR400-SDRAM technológiát. Kyle Fukuda, a chipóriás memóriatechnológiákkal foglalkozó menedzsere az EBN-nek adott nyilatkozatában elmondta, hogy "az Intel jelenleg nem tervez piacra dobni DDR400 támogatású megoldásokat, de a társaság nem zárkózik el a lehetőségtől."

A vezető hangsúlyozta, hogy a jelenlegi leggyorsabb DDR-I -es változat egyelőre nem élvezi a JEDEC teljes támogatását, így nem is számít szabványos megoldásnak. A megoldás emellett komoly problémákat vet fel a fogyasztás, illetve a hőtermelés terén, amelyet a közeljövőben mindenképp meg kellene oldani.

Egyes elemzőket meglepett, hogy az Intel az elmúlt heti IDF-en nem zárkózott el a DDR400-SDRAM technológiától, bár hozzátették, a chipóriás mindig nyitott az új technológiák felé attól függetlenül, hogy végül alkalmazza-e azokat, vagy sem.

A DDR400 széleskörű elterjedésében az Intel támogatása legalább olyan fontos, mint az, hogy a memória technológiák fejlesztésével foglalkozó JEDEC csoport elismerje a megoldást, mint ipari szabványt. Könnyen lehet azonban, hogy a közeljövőben - esetlegesen - szabványos formát öltő DDR400 nem fog teljesen megegyezni a jelenleg is kapható megoldásokkal.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!