Alex

Betiltották az elektronikus játékokat Görögországban

A görög kormány betiltott minden elektronikus játékot az országban, beleértve az otthoni számítógépeken lévőket, és a mobiltelefonon vagy a Game Boy-féle hordozható játékokat is. Többezer turista néz szembe a börtön veszélyével.

A 3037-es, július végén meghozott görög törvény szerint minden "elektronikus mechanizmussal vagy szoftverrel" rendelkező játék tiltott mind közösségi, mind magánterületen, és birtoklása vagy használata 5.000-től 75.000 euróig terjedő büntetést von maga után. A törvényt már több esetben alkalmazták is, többtízezer eurónyi bírságot szabva ki. A hatóságok véleménye szerint a külföldiek "ha tudják hogy tiltott, ne hozzák be" - nyilatkozta a londoni görög nagykövetség kereskedelmi attaséja.

Az internetkávézókat nem tiltják be, ha nem biztosítanak lehetőséget számítógépjátékokra. Ha mégis bármilyen ilyen tevékenységet tapasztalnak, legyen az akár online sakk, vagy a Windows beépített játéka, a tulajdonost megbüntetik, és a helyet bezárják.

A görög kormány a törvényt az illegális szerencsejáték ellen hozta. A Kathimerini napilap szerint az elektronikus játék pénzbírságon kívül akár 1-től 12 hónapig terjedő szabadságvesztést is eredményezhet. Az általános tiltást februárban határozták el, miután úgy találták, hogy lehetetlen megkülönböztetni a videójátékokat az illegális szerencsejáték-masináktól.

A görög játékos közösségre sokkolóan hatott a hír. A www.gameland.gr weboldal hírszolgáltatást indított a témában, és aláírásgyűjtést szervez. Közlik a törvény angol nyelvű fordítását is, és nemzetközi támogatást kérnek.

"Megpróbáljuk megszervezni a tiltakozást" - nyilatkozta Petros Tipis a thesszaloniki központú Reload Entertainmenttől, mely egy hétvégi, a CPL Oslora kvalifikációt jelentő játékbajnokságot kényszerült lemondani. Ha az akció nem sikerül, a görög játékipar az Európai Bíróság elé viszi az ügyet, mondta Tipis.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • end #116
    HAMAROSAN ITT IS BE FROGJÁK VEZETNI!
    nem kell félni !:)
    primitív állatok a politikusok nagytöbbsége talán egy két ritka kivételel
  • DonnieBrasco #112
    http://news.bbc.co.uk/1/hi/technology/2249656.stm

    A törvény a GÖRÖG bíróság szerint is alkotmányellenes, ár kell fogalmazni :))

    Vajon a 30x ezer petíció számított ?
  • AtisH #109
    Hülyeségért a görögöknek sem kell a szomszédba menni!!!
    "A görög kormány a törvényt az illegális szerencsejáték ellen hozta." Legálisan meg Athen mellett az egyik legnagyobb kaszinójuk van (vagy volt?) Európában. Igaz lehet jönni azzal a dumával, hogy az nem elektronikus és nem illegális. Szerintem ez a jövőben nem maradhat ennyiben. Az EU biztosan beleszól a dologba és a játékgyártók (SONY, MICROSOFT, stb.), hardvergyártók is lobbizni fognak, mert -ha ugyan kicsi is de- piac számukra ez az ország is.

    Enterprise: Te már elég szépen amerikanizálódtál! Részben egyetértek azzal amit leírtál, de az az ország vagy kormány, aki különböző hangzatos szöveggel lerohan egy országot illetve próbál a "világ rendőrsége" lenni ("rákényszerítve" akaratát más országokra) szerintem egyre jobban eltávolodik attól, amit te leírtál.
  • Inquisitor #104
    Ezután az Olimpiát se lehet majd elektrónikusan közvetíteni!
    Se TV-n, se rádión, se netten!
    Sőt az eredményeket titokban tartják és csak 3 nap késéssel hozza nyilvánosságra a sajtó nehogy szerencsejátékot üzzenek vele.
    Meg az összes többi sportot. Sőt aztán a híradót, a híreket meg az időjárásjelentést se! Mert arra is fogadni lehet.
    Utána jön az összes TV műsor beleértve a reklámokat, stb. :)
  • DonnieBrasco #94
    Dav: a mustangok még vélelenül sem őshonosak. Az EURRÓPAIAK által behozott lovak közül sok elszökött, és elszaparodtak a prériken, ami (főleg a bölények kiirtásával) teljesen ideális lakhelyükké vált. Így keletkeztek a musztángok....

  • Frenzy #92
    Mi van a mobiltelefonokkal? Abban is vannak jatekokt. Ha most en bemegyek egy ilyennel az orszagba, lecsuknak?

    De meg inkabb mi van azokkal a gorogokkel, akiknek esetleg ilyen telefonjuk van, amiben van jatek is? Azok birtoklasa hirtelen torveny ellenes lett?
  • DonnieBrasco #90
    Mar=mars
  • DonnieBrasco #89
    Mi a pöcsről folyik itt nagyba szó ?
    Mar petíciót aláírni, a görög gamerek szopnak míg ti okoskodtok.

    Nem itt kéne, na.

    DB
  • InviciblE #86
    B+! Ezt a szívást. Háromszor olvastam végig a cikket mert nem akartam elhinni amit ír! Azért azt nem gondoltam volna, hogy a mai világban még meg lehet tenni ilyesmit. Na az már biztos, hogy Görögországban sem fognak többé EarthQuake selejtezőt rendezni. :-)
  • Terra111 #85
    Bocsika