JohnnyCage

2007-re közelítheti meg riválisait az Itanium

A Gartner piackutató cég szerint az Intel Itanium processzorára épülő szerverek még öt év múlva is csak a rivális megoldások után fognak kullogni.

2007-re a nagyteljesítményű, négy vagy többutas Itanium szerverek által termelt bevételek elérik az évi 4 milliárd dollárt, állítja Jeff Hewitt, a Gartner egyik elemzője. Ezzel ellenben a SUN UltraSPARC processzorokra épülő szerverek piaca 6,6 milliárd, az IBM Power chipeket tartalmazó szervereké pedig 8,6 milliárd dollár lesz, mondta Hewitt.

Bár az Itanium még mindig csak a harmadik legnépszerűbb 64 bites szerver processzor lesz, az Intel 32 bites processzoraival jelentős mértékben növeli majd befolyását a szerverpiacra. A 32 bites processzorokat tartalmazó szerverek piaca 2007-re elérheti az évi 27 milliárd dollárt, tette hozzá Hewitt.

Hewitt szerint a szerverpiac jelentős változásokon fog átmenni az elkövetkező években. Az IBM, amely a második negyedévben a piac 29,6 százalékát tudhatta magáénak, várhatóan megőrzi vezető pozícióját, sőt növeli előnyét a riválisokkal szemben. Az IBM AIX operációs rendszerét alkalmazó szerverek száma az év végére, illetve legkésőbb a jövő év elejére minden valószínűség szerint meghaladja a Hewlett-Packard HP-UX-alapú megoldásokat.

A SUN Microsystems, amely tavaly kritikus évet zárt, Hewitt szerint a közeljövőben kilábal mélyponti helyzetéből, az Intel Itaniumnak azonban még be kell törnie a piacra. A második negyedévben mindössze 772 Itanium-alapú szerver talált gazdára, ami mintegy 17 millió dollárt, vagyis a szerverek eladásainak elenyésző hányadát jelenti.

"Nem hiszem, hogy az Itanium szerverek piaca a Madison és Deerfield chipek jövő évi megjelenése előtt fellendülne" - mondta Kevin Krewell, a Microprocessor Report főszerkesztője. Az Intel korábban úgy vélte, hogy a McKinley magra épülő Itanium 2 processzorok már jelentős bevételt fognak termelni a társaságnak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • JTBM #1
    2007-re nem lesz 32 bites szerver egyáltalán. A Hammer már 2004-ben kiszorítja az összeset. A 32 bites szerverek ugyanis olcsó kategóriájuk, éppen az, ahol az AMD tarolni fog. Meg persze az Intel akármilyen procit is vet be az olcsó szerverek piacán, 2007-re már biztosan 64 bites lesz.