HNR

Heti Pc Piac - Monitorok, processzorok, memóriák

Mai összeállításunk - a múlt heti kihagyást követően, kivételesen - dupla terjedelemben számol be a piac változásairól. Az elmúlt heteket vihar előtti csendként is jellemezhetnénk, mivel az uborkaszezon rendszerint augusztus 20-a után ér véget és kezdődik meg az őszi piaci élénkülés, mely egészen Karácsonyig tart. Lássuk a részleteket.

Monitorok

Eltűnőben vannak a 17 col alatti hagyományos (CRT) megjelenítők, új modellek megjelenése gyakorlatilag kizárt. A legjobb ár/érték arányt általában 17 és 19 colos monitorok kínálják, melyekből a választék - szerencsére - rendkívül bőséges. A választás azonban nem egyszerű, mert az alapos és átfogó összehasonlító tesztek még mindig ritkák idehaza.

TFT kijelzők (a táblázat a legkedvezőbb nettó kiskereskedelmi árakat tartalmazza):


A TFT megjelnítők ára ugyan csökken, azonban ennek mértéke egyelőre nem elegendő ahhoz, hogy megközelítsék a hagyományos monitorokat.


Az árak néhány esetben számottevően estek, az előrejelzések szerint az év végéig további 10-20% közötti esés várható.

"Hagyományos" (CRT) monitorok:


A választék egyre csak szűkül, 2003-ban már csak elvétve lesz kapható 15 colos megjelenítő.


A 17-esek virágkorukat élik. Az igazán olcsótól a professzionálisig minden kapható, az árak sok esetben lényegesen alacsonyabbak, mint pár hónappal ezelőtt.


A 19 colos monitorok választéka tovább bővült, és az árak is kedvezőbbek lettek. Újabb 20%-ot meghaladó csökkenés esetén veszélybe kerülhet a 17-esek dominanciája. A 19-es megjelenítők hátránya azonban a kisebb megjelenítőkét jelentősen meghaladó méret és súly, mely nehézkessé teszi ezen monitorok elhelyezését.


Az árak miatt ezek a termékek csak a professzionális felhasználók között hódítanak egyelőre, általában csak rendelésre kaphatók.

Processzorok

Az AMD előbbre hozta új processzorainak bemutatását, így hamarosan a boltokba kerülhetnek a PR2400+ és PR2600+ jelzésű Athlon XP-k. A Hammer pontos megjelenési dátuma továbbra sem ismert, azonban a két új rivális piacra dobásával egyidejűleg az iNTEL minden bizonnyal a közeli hetekben mérsékelni fogja a 2 GHz feletti órajelű P4-esek árát.


Az iNTEL a nyár folyamán nem mérsékelte számottevően processzorainak árát, reméljük ősszel ez másként lesz.


Drasztikus árcsökkentésen mentek keresztül az AMD processzorai, vitathatatlanul a legkedvezőbb ár/teljesítmény aránnyal most az Athlon XP sorozat tagjai rendelkeznek.

Memóriák


Hektikusan mozogtak az árak a memóriák piacán, az előrejelzett emelkedés a DDR SDRAM modulok esetében bekövetkezett, további jelentős változás egyelőre nem várható.


A választék csak látszólag ennyire bőséges, ugyanis egy-egy bolt kínálatában a SMC és CFC kártyák mellett még egy memóriakártya szerepel. Az év végén várhatóan újabb termékkel bővül a paletta, az SD kártyák leváltására hivatott XD kártyákkal.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!