Franczy

AMD processzor a Compaq Evo D315-ben

A Compaq Computerrel idén májusban történt fúziót követően a világ legnagyobb számítógépgyártó cégévé előlépett Hewlett Packard különböző források e héten fogja bejelenteni azon Compaq Evo D315 típusjelzésű számítógép újdonságát, melyben az Advanced Micro Devices (AMD) nagy teljesítményű processzora kap helyet, és amely rendszert a cég elsősorban oktatási és kormányzati intézményekbe, valamint a kis és közepes méretű vállalkozások számára ajánlja. A három nagy számítógépgyártó, az IBM, a Dell Computer és a Hewlett Packard közül tehát most először a Hewlett-Packard dob piacra ebben a piaci szegmensben olyan számítógépet, mely nem Intel, hanem AMD gyártmányú processzorral van felvértezve.

"Az AMD immár hosszú ideje próbálkozott betörni ezen piaci szegmensbe, azonban mindeddig nem járt sikerrel. Nem állítom, hogy a Hewlett-Packard e héten esedékes bejelentése magával hozza azt, hogy a konkurens számítógépgyártók is egymás után piacra dobják majd AMD processzoros üzleti számítógépeiket, mindenesetre az AMD számára óriási jelentősséggel bír, hogy a Hewlett-Packard hamarosan megkezdi a Compaq Evo D315 típusú számítógépek forgalmazását" - nyilatkozta az üggyel kapcsolatban Kevin Krewell, a The Microprocessor Report elemzője.

A hivatalosan egyelőre még be nem jelentett Compaq Evo D315-ről jelen pillanatban annyit lehet tudni, hogy körülbelül 650 dollárba fog kerülni, valamint azt, hogy ezen pénzért a felhasználók egy olyan számítógépet kapnak, melyben többek közt egy AMD Athlon XP 2000+ típusjelzésű mikroprocesszor, 128 MB memória, egy 20 GB kapacitású merevlemez, valamint egy CD-ROM meghajtó található, azonban a monitorért külön kell fizetni.

Az elmúlt tizennyolc hónapban a kis és közepes méretű vállalkozások piacán egyre több olyan vásárlóval találkoztunk, aki odajött hozzánk, és azzal kapcsolatban érdeklődött, hogy mikor jelennek meg cégünk kínálatában az AMD processzorokkal szerelt rendszerek - magyarázta a Compaq Evo D315 piaci bevezetését Jeff Groudan, a Hewlett-Packard Personal Systems Group marketing részlegének a vezetője. Groudan utalt arra, hogy egy a Compaq Evo D315-höz hasonló teljesítményű, 2 GHz-es Intel Pentium 4 processzorral szerelt Dell Optiplex GX260 számítógép ára 770 dollár.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!