JohnnyCage

Intel: Kína megelőzi Japánt a PC piacon

A világ vezető chipgyártója szerint Kína még az idei évben megelőzi Japánt a PC piacon. A fordulatot az elemzők már régen megjósolták, igaz az idei évnél jóval későbbre.

A chipóriás Intel egyik vezetője szerdán úgy nyilatkozott, hogy a kínai PC piac még az idei év folyamán megelőzi a japán PC piacot, amely az amerikai után jelenleg a második legnagyobb. Christian Morales, az Intel ázsiai részlegének alelnöke úgy véli, mindez az ázsiai piac gyengélkedésének jele. A vezető szerint az ázsiai PC piac az elmúlt hónapokban annak ellenére maradt meglehetősen gyenge, hogy számos fejlődő piaci részterület továbbra is lendületes növekedést mutat.

- A trend világszerte egyező: A fejlett piacok változatlan eredményt produkálnak, vagy visszaesnek, a fejlődő piacok pedig növekednek - mondta Morales. - A dolgok akkor kezdenek majd javulni, amikor a társaságok helyzete stabilizálódik. Addig minden fellendülési előjelzés csak spekuláció - tette hozzá a vezető.

A világ három legnagyobb chipgyártója egyébként éppen az elmúlt két hét folyamán csökkentette költségvetését, elsősorban a piac gyengélkedésével magyarázva a lépést. Az Intel mintegy 200 millióval csökkenti költségvetési keretét, amely így kereken 5 milliárd dollár lesz. A lépés mintegy 4000 alkalmazott elbocsátását is magában foglalja, ugyanakkor nem hat ki a társaság gyártókapacitására.

A chipóriás bevételeinek jelenleg 7 százaléka származik a japán piacról, amely részesedés egy százalékkal kevesebb, mint az első negyedév végén. A társaság teljes ázsiai eladásai ugyanakkor a korábbi 36 százalék helyett immár az összbevétel 38 százalékát teszik ki. - Korábban úgy gondoltuk, mindez még 1-2 évbe fog telni, de Kína még idén megelőzi Japánt a PC piacon - mondta Morales.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Laci73 #8
    Helló Imisi!
    Kína lakossága kb. 1,3 milliárd. India lakossága most éri el az 1 milliárdot.Érdekes hatással lesz a világgazdaságra ez a két ország, tekintve az összlakosság 1/3-a ott él...
  • rolika #5
    a japánoknak van eszük: konzoloznak és nem pc-znek :D
  • Laci73 #1
    No, azért ne temessük a Japán piacot. Kína közismerten hatalmas ország, lendületesen fejlődő gazdasággal (ennek a lendületnek az oka, hogy jóformán a nyomorszintről ugranak fel) Másrészt a Japán piac már betelt: a magánszemélyek már csak cserélik az alkatrészeket, mintsem új gépet vesznek.
    Kína pedig előbb-utóbb lekörözi a nagy júeszéjt is...