JohnnyCage

DoS támadás a RIAA ellen: Visszaütött a lemezkiadók terve

Az Amerikai Lemezkiadók Szövetségének (RIAA) weboldala egy Denial-of-Service támadás következtében az egész hétvégén elérhetetlen volt.

A Record Industry Association of America (RIAA) RIAA.org weboldala kisebb szünetektől eltekintve négy napon keresztül volt elérhetetlen a látogatók számára. A szervezet webszerverének szándékos túlterhelésével járó Denial-of-Service (DoS) támadásra minden valószínűség szerint azért került sor, mert a lemezkiadók a filmstúdiókkal karöltve egy olyan törvénytervezetet próbálnak elfogadtatni az Egyesült Állmokban, amely szerint gyakorlatilag szabadon indíthatnának internetes támadást az illegális fájlcserére használt számítógépek ellen.

Mint a RIAA egyik képviselője hétfő délután elmondta, a rosszindulatú, és a szerver lebénítását célzó adattömeg pénteken kezdte elárasztani a szervezet weboldalát, és hétfőn ért véget. A RIAA.org belső hálózatát ezzel egyidőben nem érte támadás.

- Úgy látszik, semmi jobb dolguk nincs így nyár közepén, minthogy lebénítsák a weboldalunkat - mondta a névtelenséget kérő RIAA képviselő. - Könnyen lehet, hogy így 10 perccel kevesebb idejük maradt a zenelopásra - folytatta.

A mostani támadáshoz is alkalmazott Denial-of-Service (DoS) technológia lényege, hogy számítógépek százairól, ezreiről indítanak meghamisított adatcsomagokat a kiszemelt webszerver felé, amely az értelmezhetetlen, és mellesleg óriási mennyiségű információtól megbénul, elérhetetlenné válik a külvilág számára, illetve számos esetben össze is omlik.

A Denial-of-Service és Distributed Denial-of-Service (DDoS) támadásokat a hackerek gyakran alkalmazzák a célpontként kiszemelt webszerverek ellen, mivel - bár léteznek a támadás kivédésére hivatott szoftverek -, a legtöbb esetben nem lehet útjukat állni.

A támadást ezidáig egyetlen hackercsoport sem vállalta magára, nyilvánvaló ugyanakkor, hogy az ahhoz vezető ellenérzést Howard Berman amerikai képviselő törvénytervezete váltotta ki. Az illegális fájlcseréhez (is) alkalmazott P2P hálózatok jogszerű megbénításának lehetőségét célzó tervezet a lemezkiadók és filmstúdiók nyomására született.

A RIAA képviselője szerint a szervezet nem keresi a támadás okát. Mint kiderült, a szövetség webszerverének történelmében ez volt az első eset, hogy a hackereknek sikerült lebénítaniuk a rendszert.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Zozo76 #44
    Jo megszopjak! Az AudioGalaxy-ert ugyis pipa vagyok rajuk!
  • DannyBoy #42
    Ehh
    ahogy olvasom ezt....
    Megdobbento!
    Ha en a RIAA lennek, akkor magambaszallnek es nem mondanek ilyeneket:"Úgy látszik, semmi jobb dolguk nincs így nyár közepén, minthogy lebénítsák a weboldalunkat - mondta a névtelenséget kérő RIAA képviselő. - Könnyen lehet, hogy így 10 perccel kevesebb idejük maradt a zenelopásra"
    Ez a flegmasag teteje!
    En warez webmester vagyok, megis rengeteg penzt kifizetek hanglemezekert, mert a bakelitet sajnos meg kell venni..:-((
    De amiota a kocsog kurva RIAA befuccsoltatta az agt, azota nem tudom meghallgatni, h mit veszek meg a boltba... Van, h 4000 Ftot kiadok egy zsakbamacskaert... Ha ez nem szivas, akkor mi a rak az?
    Csatlakozom az elottem szolokhoz: ATOMOT A RIAAnak! Talan az majd elunteti az ilyen flegma kocsog ugynokoket, akik egy jelentos tamadas utan is csak lefikazni tudnak minket:P
    OFF!
  • Lion #39
    Devla, :o)))))))))))))))))))))
  • Devla #38
    Ja, a semminel tobb. Ha mondjuk percenkent nehany millioszor nyitnad meg még erne is valamit ;)
  • Devla #36
    Ha most itt parszazan elkezdjuk loni a serveruket azzal mi szivunk. Csak azt erjuk el max hogy leterheljuk az europai vonalakat, de az amerikaban levo riaa server meg se erzi, gondolom ott van penzuk eleg durva savszelssegre. Masik, ha osszecsoditesz egy csomo embert nyilvan a fele-3/4e sajat iprol nyomja majd, igy megin mi szivunk ha veszik a faradtsagot es kihalasszak a logbol. Ide ddos kell, ahoz meg eleg 1 ember is. Nem tudom viccbol irtad-e vagy nem, de ne csinaljon senki hulyeseget megfelelo tapasztalat nelkul.
  • killahdog #35
    ahhh gyereke milyen a helyesirásooooom :) javithatatlan de ingerel ez a k**** (prostituált örömlány) riaa :)
  • killahdog #34
    legynemár egy ilyenközös dosozás ! egy meghidetett napon minden ilyen riaa ellenes elkezdi löni a ksi szervercskéjuket :) na ? nem nagy cucc énsi alkalmazom ezt mindennap adminként chat en :) kell hozzá egy jobb vonal és kész és ha sokan vannak? ezt nem védi tuzfal. lehetetlen :) és ebben mi a hackerkedés ? mert ez kis hálozati bénitás. sulibais tnaitják... csak felkéne fogni :)
  • gz8 #30
    Csatlakozom ;-)
  • Veriel #28
    Ha lenne egy olyan program, mint a United Devices, csak éppen nem a procim holtidejében dolgozna, hanem az éppen felesleges sávszélességemmel hekkelné a RIAA-t, akkor 100%, hogy feltenném...
  • Devla #27
    Naja es be is fogjak tartani :) Majd kitalaljak hogy nem tudtak, hogy *.hu nem amerikahoz tartozik...

    rewerse: azert lehetne finomabban is

    Lehet, hogy megin dolgozzak oket rendesen, mert jelent pillanatban nem tudom elerni riaa.org-ot :D