Franczy

A Microsoft új, otthoni hálózati eszközöket tervez piacra dobni

Microsofthoz közeli források szerint az elsősorban különböző operációs rendszereiről és egyéb szoftvereiről ismert mamutcég idén ősszel vadonatúj hálózati eszközöket fog piacra dobni. Elmondások szerint a Microsofton belül létezik egy olyan fejlesztőmérnöki csapat, mely kifejezetten a 802.11b vezeték nélküli hálózati szabvánnyal kompatibilis új termékek fejlesztésével foglalkozik. Ezen fejlesztőmérnöki csapat egyébként a Microsoft ugyanazon hardverrészlege alá tartozik, mely többek közt a jól ismert Microsoft billentyűzeteket és egereket is fejleszti. Habár a Microsoft képviselői jó szokásukhoz híven most sem nyilatkozhatnak még be nem jelentett termékekről, azt azért a cég képviselői sem cáfolják, hogy a Microsoft a közeljövőben nagy hangsúlyt kíván fektetni a hálózati, azon belül is az otthoni hálózati eszközök piacára. Mint ismeretes, az Apple Computer, a Hewlett-Packard és több más cég immár hosszú évek óta foglalkozik ilyen jellegű eszközök fejlesztésével és gyártásával, vagyis a Microsoftnak nem lesz könnyű dolga, ha ebben a számára lényegében teljesen új piaci szegmensben komolyabban meg szeretné vetni a lábát.

"Nem titkoltan azt szeretnénk elérni, hogy az új szoftvereinkben és szolgáltatásainkban rejlő lehetőségeket az otthoni felhasználók is a legnagyobb mértékben ki tudják aknázni. Rájöttünk, hogy ennek leginkább az otthoni hálózatok hiánya, illetve gyengeségei vetettek gátat, éppen ezért a jövőben minden eddiginél nagyobb hangsúlyt kívánunk fektetni az otthoni hálózati eszközökre. Úgy véljük, hogy a jelenleg forgalomban lévő hálózati eszközöket otthoni körülmények között elég nehéz üzembe helyezni és használni, ezért a Microsoft azt szeretné, hogy az otthoni hálózatok a jövőben minden korábbinál egyszerűbben legyenek használhatók" - nyilatkozta az üggyel kapcsolatban Adam LeVasseur, a Microsoft egyik termékmenedzsere.

Habár LeVasseur a Microsoft közeljövőben megjelenő konkrét hálózati újdonságairól nem kívánt említést tenni, elárulta, hogy a Microsoft az otthoni hálózatok esetében a 802.11b vezeték nélküli hálózati szabványt tartja a legéletképesebbnek, vagyis a Microsoft vadonatúj, otthoni hálózati eszközei egytől egyig ezen szabvánnyal lesznek kompatibilisek. Mint ismeretes, a 802.11b szabvány közel 100 méteres körzetben 11 Mbps-os adatátviteli sebességet tesz lehetővé, mégpedig vezetékek használata nélkül.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!