Franczy

Microsoft Xbox hírek

A Red Herring című műszaki lap kedden megjelent számában az olvasható, hogy a világ legnagyobb szoftverfejlesztő cége, a Microsoft tavaly ősz óta szépen csöndben egy olyan új eszköz kidolgozásán fáradozik, mely tulajdonképpen az Xbox játékkonzol és egy digitális videorekorder keresztezésének tekinthető.

A lapban az üggyel kapcsolatban megjelent írásból többek közt az is kiderül, hogy a Microsoft ebben az üzleti évben mintegy 750 millió dollárt bukik a Xbox projekten, a következő üzleti évben pedig várhatóan 1,1 milliárd dollárra rúg majd a cég Xbox-szal kapcsolatos vesztesége. Dean Takahashi, a cikk írója szerint ezen gazdasági mutatók éles ellentétben vannak Bill Gates-nek, a Microsoft elnökének 1999-es terveivel, három éve ugyanis Gates még azt nyilatkozta, hogy az Xbox projekten nyolc év alatt várhatóan mintegy 900 millió dollárt bukik majd cége. Ezzel szemben a konkrét adatok és előrejelzések szerint a Microsoft nem nyolc év, hanem egyetlen év alatt veszít körülbelül ekkora összeget az Xbox projekten. A Microsoft munkatársai egyelőre nem kívánták kommentálni az ügyet.

A Red Herringben megjelent írás szerint a Microsoftnak jelen pillanatban körülbelül 325 dollárba kerül minden egyes Xbox játékkonzol legyártása, vagyis az elsősorban különböző operációs rendszereiről és egyéb szoftvereiről ismert cég jelenleg minden egyes Xboxon 150 dollárt veszít. A Microsoft első játékkonzolja az Egyesült Államokban 199 dollárba kerül, a nagykereskedők azonban 175 dolláros áron jutnak hozzá az Xbox-hoz. A lap egy magát megnevezni nem kívánó, Microsofthoz közelálló forrásra hivatkozva azt írja, hogy az említett 325 dolláros alapanyag, illetve gyártási költség a jövőben 225 dollárra fog csökkenni, azonban minderre csak szépen lassan, várhatóan öt éven belül kerül majd sor. Összehasonlításképp a két nagy konkurens, a Sony és a Nintendo a PlayStation 2, illetve GameCube játékkonzolok gyártási költségeit a Microsoftnál jóval nagyobb ütemben képes csökkenteni, ami értelemszerűen rendkívül jó hatást gyakorol a két japán cég gazdasági mutatóira.

Ahogy azt a cikk elején említettem, a lap értesülései szerint a Microsoftnál immár hónapok óta folyik egy az Xbox játékkonzol és egy digitális videorekorder összeházasításából létrehozandó vadonatúj eszköz fejlesztése. Ez a speciális Microsoft hardver újdonság az Xboxnál várhatóan jóval nagyobb merevlemezzel fog rendelkezni, valamint természetesen egy TV tunert is magáénak tudhat majd, ára pedig várhatóan 500 dollár körül fog alakulni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • GulaSoft #20
    Vegyünk Xboxot, szedjük szét és áruljuk darabonként! Tiszta haszon, keresek az üzlethez tőkeerős csendestársat :-)
  • mir #19
    "Ez nem igaz a PS2-re, mivel az a SONY saját fejlesztésű HW-je, amit saját gyáraiban gyárt le"

    a PS2 CPUját(az EmotionEngine-t) a MIPS technologies fejlesztette ki, és a Toshiba gyártja. Valószínűleg 1 EE ára több, mint 1 PS2é boltban. az RDRAM-ot asszem a Samsungtól veszik. (ha jól emléxem) ők csak a GraphicsSynthyzert fejlesztették, de azt is vagy a toshiba gyártja(ha jól emléxem, de nem biztos) a lényeg az, hogy nem ők gyártják a chipeket.
    az EEt direkt a PS2be fejlesztették ki, és az iszonyatosan költséges dolog.(ezért is olyan drága)
    a nintendó esete más:
    ők vették a power3 jelű IBM procit, megbeszélték az IBMmel, hogy beleraknak + 1 SIMD egységet, meg emeltek vagy 120 Mhz-et az órajelen, és készen is van. ezek a fejlesztések ELHANYAGOLHATÓ költségűek az EE fejlesztéséhez képest. pár hónap alatt megvolt az egész. és én nem mernék tippelni, hogy melyik lehet a gyorsabb...azért 1 4lépcsős felturbózott POWER3mas igen ütős még ma is. a ti PCitekben található procikat mindenesetre agyoncsapja, biztos lehetsz benne. azok a bizonyos 1T-SRAMok, amik a GCben vannak, sztem inkább DRAMok lennének, csak más van rányomtatva, de mndenesetre eléggé jó konstrukciónak tűnnek. a 16bites RDRAMnál talán gyorsabbak is. nomeg a GFX nem abból megy. de fogadni azért erre sem mernék...
    Xbox:
    a CPU a legolcsóbb, és minden kétséget kizáróan a leglassabb is mind közül. a RAMok a legdrágábbak(5nanós DDRmemória, ami ált 4.8 szokott lenni) att van az nv2A GPU is, ami ugyen meglehetősen izmos, de nincs meg hozzá a megflelő memóriasávszélesség(viszonylag olcsó, és lassú DDRmemória, és ezen osztozik a CPUval is). ennek a megoldásnak egyetlen előnye sztem a pixel és a vertex shaderek, bár eddig még senki sem használja őket. valószínűnek tartom, hogy a GC legyőzi a boxot, hacsak nem használjuk ezeket a shadereket.(a GPUba integrált SRAM nagyon jó hatással van a memóriasávszélességigényre:D)
  • Supergamer_real #15
    Jobb ha tolem tudod, hogy van ra torveny.Lehet, hogy MO-n nem alkalmazzak, de Nemetorszagban es az EU tobb orszagaban igen.Csak annyit mondok, hogy Wall Mart-Metro esete... remelem igy mar vilagos
  • liquid #13
    Ez nem teljesen így van. A Sony is bukik valamennyit a PS2-őn, valószínűleg nagyságrendekkel kevesebbet, mint az MS a Boxon. A Nintendo állítólag eddig még nyert is konzoljain (mondom: állítólag), de most ők is árat csökkentenek (149 dolcsi) szóval lehet, hogy ez már nem áll fent. A pénzt valóban a szoftvereladásokból származó részesedés hozza (borotva - penge elven működik a dolog). A PS2-es játékokat viszik, ergo van nyereség, a boxosokat kevésébé (a japcsiknál pl tragikus a box helyzete) így ők szopnak. A meccs ennek ellenére nem lefutott, az MS nem fogja bukni hagyni a Dobozt, épp most nyomnak bele közel két milliárdot az online szolgáltatás beindításába. Ha ilyen marad a helyzet (amit kétlek, Billyék nagy harcosok és a PRhez is értenek nagyon) akkor sincs túl nagy tragédia, maximum kicsit sokba került az Xbox név beveztése a piacra, és a 2006-ban megjelenő új géppel majd átgondoltabban és nagyobb esélyekkel ugranak bele a versenybe.
  • Bekomman #11
    A pici puhának már az is nyereség ha a többiekét csökkenti.
  • Supergamer_real #8
    A tablet PC az elozetes tesztek alapjan "nem valtotta be a hozzafuzott remenyeket".Egy honapja jelent meg ket teszt (meg nem vegleges valtozatok), de az MS buszken adta at egy ujsag testeloinek egy Philips es egy Viersonic darabot.(Ez utobbi nemtom, hogy fog-e gyartani).

    Az akku nem birta addi amig kellett... a toll ugyan a szabvanynak megfeleloen mukodott (a Tablet PCkben a kurzor nem eshet 1mm nel tavolabb a toll valos helyetol a kepernyon), de eger hianyaban kenyelmetlennek talaltak a testelok es jol lehordtak mind2-t.
  • Laci73 #7
    Nem jött be az Xbox. A Microsoft - a befektetett milliárdok és a presztízs miatt - mégsem akarja feladni a konzolpiacot. Ördögi kör: ha emelni kívánják az Xbox népszerűségét (reklámok, a hardver bővítése stb.) még több pénzt visz el, és megint ott vannak ahonnét elindultak. Valahogy ezt érzem ki az egész Tablet Pc sztoriból is...
    Bill Gates új forradalma(ka)t akar csinálni a MicroSoft-tal, de hát erre mondom én azt, hogy a fák nem nőnek az égig. Meg hát nem értem miért kell otthagyni a dollár tízmilliárdokat szülő oprendszer piacot... (bár van aki nem bánná :)))
  • Supergamer_real #6
    Csabi szerintem te kevered azzal a monopolhelyzet elleni torvennyel - nemtom MO-n van-e ilyen, de nemetorszagban igen - ami azellen ved, hogy pl bejon egy nagy multi az orszagba es elkezdi a tobbi kisker ara alatt (mondjuk 50%) UGYANAZT a termeket forgalmazni pl fel evig.Igy mivel a multi mogott all egy nagy anyagi hatter a kicsik/konkurensek kiesnek es o marad egyedul.

    Ha nem ertettem felra amit irtal...
  • Supergamer_real #5
    Nem akarok senkit sem megserteni vele, de a jenlegi piaci arany a legutolso felmeres alapjan amit lattam Xbox/GameCube/PS2 7:28:48.
  • Kosh #2
    érdekes megoldás, hogy a bukott hw-t feltunningoják egy nagyobb vinyóval, tv tunerrel és ettől várják a csodát....

    ez kb olyan mintha eddig a zöld vödörben árult szart most átkötnék egy masnival, kékre festenék, kicsit szélesebbre vennék a vödör peremét és az alját megvastagítanák -> biztos sokkal több fogy majd belőle :)