Franczy

Seagate Barracuda ATA V merevlemezek

Az elsősorban különböző adattároló eszközeiről ismert Seagate Technology új merevlemez adatsűrűség rekordot ért el, ugyanis a cég képviselői a napokban bejelentették azon vadonatúj 3,5 colos Seagate merevlemezeket, melyek lemezenként 60 GB adattároló kapacitással rendelkeznek. A mostani bejelentés kapcsán a cég képviselői elmondták, hogy az új, hagyományos csatolófelületű Barracuda ATA V típusjelzésű Seagate merevlemezek hamarosan megjelennek a kereskedelmi forgalomban, valamint utaltak arra, hogy a cég 120 GB kapacitású, két darab 60 GB-os lemezzel szerelt Barracuda ATA V típusjelzésű terméke lesz az első olyan Seagate merevlemez, mely immár Serial ATA interfésszel fog rendelkezni.

A jelenleg forgalomban lévő merevlemezek esetében lemezenként maximálisan 40 GB adattároló kapacitásról beszélhetünk, vagyis a gyártók úgy gyártanak 80 GB-os, illetve 120 GB-os winchestereket, hogy kettő, illetve három lemezt integrálnak eszközeikbe. A Seagate által most bejelentett új merevlemez család tagjai olyan nagy adatsűrűséggel rendelkeznek, hogy esetükben már egy lemez alkalmazása esetén is 60 GB kapacitás érhető el, két lemez használata esetében pedig értelemszerűen 120 GB-ra nő a kapacitás.

Jim Porter, a Disk/Trend cég elnöke az üggyel kapcsolatban elmondta, hogy a merevlemezek adatsűrűsége az eddigiekben évről évre a duplájára nőtt, azonban most minden jel arra mutat, hogy ez a fejlődési sebesség némileg vissza fog esni. Porter szerint ennek hátterében valószínűleg nem technológiai, hanem különböző piaci okok állnak, ugyanis véleménye szerint a merevlemezgyártó cégek ráébredtek arra, hogy a felhasználók számára túl gyors a merevlemezek kapacitásának növekedése. Éppen ezért a merevlemezek gyártásával foglalkozó cégek idén alacsonyabb sebességi fokozatba kapcsolnak, és mostantól évente várhatóan már nem 100, hanem csak 50 százalékkal fog növekedni a merevlemezek adatsűrűsége. Porter szerint egyébként az elkövetkező tizenkét hónapban szépen lassan elterjednek majd a különböző gyártók 60 GB-os lemezekkel szerelt merevlemezei.

A Seagate képviselői elmondták, hogy az Ultra ATA 100 interfészes, 60 GB kapacitású lemezekkel szerelt Barracuda ATA V merevlemezek forgalmazása a jövő hónapban kezdődik meg, míg a Serial ATA interfészes Barracuda ATA V winchesterek várhatóan valamikor idén ősszel debütálnak majd.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • AtisH #6
    Be is b***na, ha egy vinyónak csak 3 hónapot kéne kibírni!!! És az adatok amelyek elvesztek, azt hogy kapom vissza? Az a gond, hogy szarnak alaposan tesztelni a rövid fejlesztési idő miatt. Barninak igaza van, fordítsák az energiát a megbízhatóbb vinyókra. Egyébként nem bánon, ha nem fejlődnek ilyen ütemben, de attól függetlenül az árak csökkenési ütemét megtarthatják.:-))) Max. nem CD-n, hanem vinyón tárolom majd az adataimat...:-)
  • nyunyu #2
    Miert, vmi bajod van a Seagate Barracuda IV-vel???