JohnnyCage

Jelentős változtatások a Windows XP-ben

A szoftveróriás Microsoft olyan módosítást tervez elérhetővé tenni Windows XP-hez, amely megkönnyíti a külső cégek szoftvereinek beillesztését az operációs rendszerbe a társaság saját megoldásai helyett.

A Microsoft néhány héten belül kezdi meg a tesztelését a Windows XP Service Pack 1-nek, amelyet a társaság tavaly október óta készít az operációs rendszerhez. A javítócsomag egyik legjelentősebb funkciója, hogy lehetővé teszi a felhasználók és PC gyártók számára a társaság alapértelmezett megoldásainak kicserélését a rivális cégek szoftvereivel. Mindez a javítócsomag egyes további változatásaivel együtt elsősorban a társaság ellen irányuló antitröszt per eredménye.

A Windows XP Service Pack 1 a nyáron jelenik meg, és ingyenesen letölthető lesz a társaság weboldaláról.

A javítócsomag természetesen számos hibajavítást és módosítást is tartalmazni fog, valamint több kompatibilitási problémára is megoldást jelent. Mint a szoftveróriás vezetői a hét folyamán közölték, a Windows XP Service Pack 1 olyan változatásokat is végrehajt majd a rendszeren, amelyet a társaság az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériumával kötött peren kívüli megállapodásban vállalt még tavaly novemberben.

Az USA Igazságügyi Minisztériumával kötött megállapodás szerint a Microsoftnak öt alkalmazást kell kicserélhetővé tennie a Windows XP-ben. Ezek az Internet Explorer, az Outlook Express, a Windows Media Player, a Windows Messenger, és a Microsoft-féle Java Virtual Machine (JVM).

A Windows XP Service Pack 1 Mira támogatást is tartalmazni fog, a Tablet PC és Freestyle támogatásokat pedig továbbfejlesztette a társaság. Ezek a módosítások a magánfelhasználók számára azonban nem lesznek elérhetőek. A Microsoft februárban adta ki USB 2.0 eszközvezérlő szoftverét, amely szintén a javítócsomag része lesz.

A szoftveróriás az utolsó simításokat végzi a Windows 2000 Service Pack 3-on is, amely néhány héttel az XP javítása előtt jelenik meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Johann #46
    Naaa, de te nem a windows kernelét piszkálod amikor az lerohad! Csak írsz egy egyszerü programot mondjuk C-ben, és véletlenül elcímzel egy pointert! De hiszen természetes hogy ebböl nagyobb problémák adódhatnak! :) Egyébként a Windows felhasználóként is képes lerohadni, nem csak adminként! Linuxot én is galyravágtam már root-ként nem tökéletes kernelmodullal!

    Egyébként van egy általános, nem megoldható windowsos probléma is,ami érdekes lehet: ha van 1 TV-kártyád pl. ATI AIW32 mint nekem is! Ha elindítod a TV programot, vagy valami olyat ami a kártyát használja, és az valamilyen ok miatt elszáll vagy bezáródik, akkor az eszköz soha sem szabadul fel többet, le van foglalva! És nincs is rá semmilyen mód hogy eleressze! Vagyis van: újra kell indítani! :) Erre ne mondja senki, hogy az operációs rendszer megfelelöen gazdálkodik az eröforrásokkal! :)
  • Pheel #45
    Kezdd el berhelni a kernelt és menni fog!

    Ugye milyen egyszerű? :)

    Root joggal bármire képes vagyok :-P

    Windows alatt meg admin joggal ugye :)
  • Pheel #43
    Akkor elmagyarázom mi az én hibám:

    túlhúzás, elégtelen hűtés, olyan kódok írása és futtatása, ami rendszerhibát okoz (van ilyen, mindenhol)

    Az oprendszer fagyása elkerülhetetlen, mindenki találkozik ilyesmivel, esetleg egyesek nem tudják, hogy miattuk volt és a fejlesztőtő szidják. Ez a különbség.

    Ja és nem dolgozom a MS-nak, pedig hidd el, szeretnék. :)
  • harcu #42
    Nekem meg a Necckép és az Exprórer is fel van telepítve. Ja, és még használtam Mosaicot is, ami ugyebár mindegyik elődje, az IE is ezt licenszelte anno.
  • Johann #41
    "nagyon ritkan fagy, akkor is inkabb az en hibambol."
    Na ez pont az amit egy oprendszernek nem szabad! Hardverhibából fagyhat, de a felhasználó hibájából nem! Ez pont olyan mintha a leírásban benne lenne, hogy nyomogathatod a gombokat, de véletlenül se üssd le egyszerre a CTRL-H-TAB-R gombot, mert lefagy! :)

    A hozzászólások alapján Pheel címe nem más, mint:

    [email protected]

  • mad mind #39
    A Netscape kis cég volt, ami a böngészőjéből tartotta fent magát. Mivel már egyre kevesebben vették a programjukat egyre kevesebb fejlesztésre fordítható pénzük volt, ezért a fejlesztés is lassult. Szerinted honnan szedte volna elő azt a sok pénzt, ami a fejlesztéshez szüséges lett volna? Egy per egyébként jóval kevesebb pénzbe kerül mint a fejlesztés.
  • Pheel #38
    A 3-as Gold nagyon jó volt a maga idejében. Aztán a MS fejlesztett a Necckép perelt. Íme az eredmény.
  • Pheel #37
    Nekem sincs, sőt!!! :))))
  • Pheel #34
    Mióta felvásárolták az Allaire-t, azóta az is Macromedia :)))))))
  • Pheel #32
    Szerintem ha benne lenne az alapban, akkor is vennék sokan a DW-t. Nagyon jó program.

    Amúgy a problémádat te magad oldottad meg: beta. :)