Franczy

A Microsoft a DVD+RW formátumot támogatja

A Microsoft hosszú idő után a napokban színt vallott azzal kapcsolatban, hogy az egymással konkuráló és nem utolsó sorban egymással nem kompatibilis DVD formátumok közül melyiket kívánja támogatni. Immár tehát tudni lehet, hogy a világ legnagyobb szoftvercége a manapság éppen szárnyait bontogató DVD+RW szabvánnyal szimpatizál, vagyis azzal a szabvánnyal, mely a felhasználók számára lehetővé teszi, hogy az írható DVD lemezeket lényegében, mint egyszerű floppy lemezeket kezeljék, tehát szabadon írják és olvassák.

Különböző források szerint a Microsoft az évente megrendezett Windows Hardware Engineering Conference (WinHEC) összejövetel keretein belül hamarosan lerántja majd a leplet azon szoftvereiről, melyek révén DVD+RW támogatást kaphat a Windows operációs rendszer, és ezen konferencián a cég képviselői várhatóan részletes technikai dokumentációval is előállnak majd az üggyel kapcsolatban. A WinHEC-en a szoftvercég több olyan bemutatót is tart majd, melyek révén a szakma megismerkedhet azzal, hogy a Microsoft pontosan hogyan is képzeli a DVD+RW szabvány támogatását. Ezzel kapcsolatban egyébként már most tudni lehet, hogy a cég következő generációs operációs rendszere, mely jelenleg a Longhorn fejlesztési kódnevet viseli, már alaphelyzetben nagyon komoly DVD+RW támogatással fog rendelkezni, és az sem titok, hogy ily módon a Microsoft a DVD+RW formátumot a lehető legszélesebb körben szeretné elterjeszteni. Szakértők szerint ez azt eredményezheti, hogy a DVD+RW meghajtók idővel olyan hétköznapi eszközöknek számítanak majd, mint manapság a floppy meghajtók, vagy CD-írók - a kérdés csupán az, hogy a konkurens DVD formátumok milyen jövőre számíthatnak?

"Nem kérdéses, hogy amennyiben a világ legnagyobb szoftvercége kiáll egy éppen szárnyait bontogató DVD technológia mellett, akkor ez a technológia villámgyorsan elterjed majd a felhasználók körében. Úgy vélem, hogy a Microsoft lehet a garancia arra, hogy a DVD+RW szabvány nagyon rövid időn belül révbe ér, és széles körben elfogadott és használt szabvánnyá válik" - nyilatkozta az üggyel kapcsolatban Mary Craig, a Gartner piackutató cég egyik szakértője, majd hozzátette, hogy a DVD-írók és írható DVD lemezek piacán hamarosan komoly árzuhanásra lehet számítani.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • fullmen #21
    Infót kérek.Nem tudnátok ajánlani egy olyan Web-címet ahonnan le tudnék tölteni olyan Dvd-lejátszó programot amely rendelkezik PIP(picture in picture) tulajdonsággal?
  • Supergamer_real #18
    "Azért ez nem egészen így van"

    Ez ettol meg egeszen igy van, mivel o ezt kerdezte. Az egy, ket retegu DVD-kel kapcsolatban igazad van, csak a kerdese nem errol szolt.
  • Supergamer_real #15
    A harom DVD szabvany rendre
    4.7GB
    9.4GB
    es 16.9GB ezutobbit meg nem nagyon lattam eloben, a tobbi mar "elterjedtebb"...

    A kerdesedre a valasz pedig, 4.7 mivel ez a DVD+RW szabvany altal eloirt adatmennyiseg...
    Az MSe a 4.7
  • CybearBoy #14
    Asszem 4.7 GB-ot.
  • Hahoocsi #12
    Ott a pont!
  • Supergamer_real #11
    Mindenesetre a legjobb "masolavedelem" a filmkiadok szamara az lenne, ha mas szabvanyt (PCn nem lejatszhatot) hasznalnanak az asztali lejatszokhoz... de szerencsere eddig nem terjed az agyuk.... inkabb maradnak az eredetinel es koltenek szoftveres megoldasokra..
  • Troll #4
    Na, ez azért jellemzö a M$-re... Miután már több, mint félmillió DVD-RW van a piacon, gyorsan a konkurrens szabványra voksolunk. Gondolom, így akarnak betenni egy kicsit az Apple-nek.
  • Yfel #2
    Nem mintha nekunk, otthoni felhasznaloknak nem lenne mindegy amig tudunk adatot irni DVDkre

    igy legalabb a gyartoknak csak egyfajta szabvanyra kell koncentralni