JohnnyCage

A gyártók elfogadták az új DVD szabványt

A vezető szórakoztatóelektronikai társaságok a napokban elfogadták a következő generációs DVD szabvány specifikációjáról szóló tervezetet, így immár feltételezhetően csak hónapok kérdése az új, nagykapacitású DVD eszközök piaci megjelenése.

Mint a néhány nappal ezelőtt beszámoltunk róla, kilenc szórakoztatóelektronikai óriás a napokban döntött a következő generációs DVD lemezek és meghajtók technikai specifikációiról. A Sony, Philips, Samsung, LG, Thomson, Hitachi, Pioneer, Matsushita (Panasonic), és Sharp cégek egyaránt elfogadták a szabvány korábban megalkotott tervezetét, így az új technológia alapköve immár adott a társaságok számára.

Az úgynevezett "Blu-Ray" lemezek írásához, illetve olvasásához az új meghajtók a technológia nevéhez hűen kék lézert alkalmaznak, amelynek egyik jellemzője, hogy kisebb hullámhossza miatt kisebb lemezterületekre is ráfókuszálható, ami nagyobb tárolókapacitást eredményez azonos adathordozó területen. A kék lézer alkalmazásával lehetővé vált, hogy az újfajta, 12 cm-es átmérőjű DVD lemezek egyetlen oldalon, egyetlen rétegen mintegy 27 GByte adatot tároljanak. A jelenlegi, 4,7 GByte-os (egyoldalas, egyrétegű) DVD lemezek 133 percéhez képest az új Blu-Ray megoldások mintegy 13 óra DVD-Video minőségű film tárolásához elegendő kapacitással rendelkeznek.

A Blu-Ray lemezeket írni, illetve olvasni képes meghajtók a társaságok szerint 2003 - 2004 körül jelennek meg a piacon. A technológia fejlesztése természetesen azonban ezután sem áll le, a gyártók terveiben máris az 54 GByte-os tárolókapacitású (kétrétegű) megoldások szerepelnek. A Blu-Ray technológia óriási előnye lesz a jelenlegi írható DVD szabványokkal szemben, hogy az összes nagy gyártó egységesen támogatja. Mindez a jelenlegi megoldásokról korántsem mondható el.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Csövi #6
    Yeah, mennyi ISo fog ráférni... főleg Mp3.. :)))
  • CSOCSO #3
    egy film 20 ezer ft lesz..krva jo..még most is inkább kazikat vezsek mint DVD-t..hiába van itthon sztali DVD lejátszó is....
  • Walaki #2
    Az, hogy más hullámhosszúságú lézert alkalmaznak elvileg nem akadályozza meg a régi DVD-k olvasását. Szerintem a gyártóknak is az az érdeke, hogy visszafelé kompatibilis legyen, mert így jobb eséllyel tud elterjedni a felhasználók körében.