JohnnyCage

IBM - Nestlé: 500 millió dolláros megállapodás

Az IBM csütörtöki bejelentése szerint az óriáscég 5 évre szóló, mintegy 500 millió dollár összértékű szerződést kötött a világ legnagyobb élelmiszergyártójaként ismert Nestlével.

A szerződés értelmében az International Business Machines Corp. (IBM) számítógépeket, valamint különféle szoftvereket biztosít a Vevey-i (Svájc) központú Nestlének.

A két társaság megállapodása rendkívül ígéretes az IBM számára, különösképpen mivel az elemzők várakozásai szerint a cégek az idei évben jelentősen csökkenteni fogják technológiai irányú kiadásaikat annak ellenére, hogy az Egyesült Államok gazdasága az utóbbi időben az újbóli fellendülés jeleit kezdte mutatni. "Ez egy teljeskörű, hardverelemekre, szoftverekre, és szolgáltatásokra egyaránt kiterjedő partnerkapcsolat" - mondta Christian Nivoix, az IBM nemzetközi forgalmazói részlegének menedzsere.

A Nestlé a szerződés szerint 5 új adatközpontot állít fel IBM gyártmányú szerverek, adattároló rendszerek, és adatbázis szoftverek segítségével. Az armonki (New York) központú IBM közleménye szerint a Nestlé az adatközpontokat pénzügyi nyilvántartási, humán erőforrás, és ügyfélszolgálati feladatok ellátására fogja használni. Nivoix elmondása szerint a Nestlével kötött üzlet merőben eltér az IBM korábbi megállapodásaitól. A "Kék Óriás"-ként is nevezett társaság számos parnerének adatközpontját menedzseli, a Nestlé azonban maga fogja működtetni az új rendszereket.

Az IBM különféle szolgáltatásokkal foglalkozó részlege az elmúlt évben ejelentős bevételnövekedést ért el, miközben a cég hardver részlege a társaságok költségcsökkentési lépései miatt jelentős visszaesésen ment keresztül. A társaság elmondása szerint a Nestlének szállított megoldások között Unix-alapú szerverek, Intel-alapú szerverek, adattároló- és SAN (Storage Area Network) hálózati rendszerek, valamint adatbázis- és egyéb szoftverek szerepelnek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Bekomman #5
    Nestlé azonban maga fogja működtetni az új rendszereket.

    A nesztlé új profilt keres?