JohnnyCage

Intel: Kína lehet a legnagyobb ázsiai fogyasztó

A chipóriás Intel Corp. vezetői szerint az elkövetkezendő két évben Kína válhat a társaság legnagyobb ázsiai fogyasztójává, megelőzve ezzel Japánt is.

"A kínai PC piac rendkívül gyors ütemben növekszik, amely tendencia véleményem szerint az elkövetkezendő években is folytatódni fog" - mondta Craig Barrett, az Intel vezérigazgatója pénteki, tokiói látogatása során. "Az idei, vagy jövő évben Kína Japánt megelőzve processzoraink legnagyobb ázsiai vevőjévé válhat" - tette hozzá a vezető.

A japán PC piac mintegy 7 százalékot képviselt az Intel 2001 negyedik negyedévi eladásaiból, amely bevételben kifejezve hozzávetőleg 6,9 milliárd dollár. Viszonyításképp az ázsiai régió többi országa együttesen a chipóriás eladásainak 35 százalékáért volt felelős. Az Intel szerint Ázsia fokozatosan a társaság elsőszámú növekedési forrása lehet, mivel a térség gyors ütemben próbálja behozni lemaradását. Kína a World Trade Organization-be (WTO - Világkereskedelmi Szervezet) való belépésével várhatóan az Intel egyik legnagyobb felvevőpiaca lesz, Japánt ugyanakkor egyre inkább sújtja az elhúzódó gazdasági visszaesés.

Barrett szerint az Intel továbbra is gőzerővel folytatja az új technológiák és megoldások kifejlesztését, a világ legnagyobb chipgyártója ugyanakkor jelentősen csökkentette ezévi költségvetési keretét. A társaság tavaly összesen mintegy 7,5 milliárd dollárt költött a kutatási és fejlesztési munkálatokra, illetve a különféle befektetésekre, az idei évben ez az összeg azonban 5,5 milliárd dollárra csökken.

A chipóriás Barrett elmondása szerint az 5,5 milliárd dollár jelentős részét az új, 130 nm-es csíkszélességű chipgyártási technológia, illetve az olcsóbb chipgyártást lehetővé tévő 300 mm-es szilíciumostya alapanyagok bevezetésére költi.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • I.C.ram #2
    hat nem csodalom! ott el a vilag lakossaganak 1/4-ede!