Franczy

Microsoft-Intel-TI együttműködés

A Franciaországi Cannes-ban a Microsoft, az Intel és a Texas Instruments képviselői bejelentették, hogy a három óriáscég a közeljövőben szoros együttműködést kíván folytatni, mely együttműködés elsősorban újgenerációs mobiltelefonok, illetve vezeték nélküli képességekkel rendelkező kéziszámítógépek kifejlesztésére fókuszál majd. A bejelentés kapcsán szó esett arról, hogy a három cégnek az a terve, hogy az eddigi hagyományokkal szakítva olyan referenciatechnológiákat vezessenek be a piacon, melyeket a legtöbb gyártó alkalmazna, vagyis ezzel az az érdekcsoportosulás célja, hogy a vezeték nélküli eszközök piacán a jelenlegieknél sokkal kötöttebb ipari szabványokat vezessenek be.

Az említett óriáscégek tehát nem is titkolják, hogy a mobiltelefonok, illetve a kéziszámítógépek piacán legalább akkora sikereket szeretnének elérni, mint a személyi számítógépek piacán a Windows operációs rendszerekkel, illetve a Pentium processzorokkal. Mint az köztudott, ebben a piaci szegmensben mind a Windows, mind az Intel közel 80 százalékos részesedéssel rendelkezik, az persze már más kérdés, hogy a hétköznapi emberek mennyire örülnek majd annak, ha a Microsoft és az Intel már a mobiltelefonok és kéziszámítógépek piacán is monopolhelyzetbe kerül.

A mostani bejelentésre a 3GSM Világkonferencia keretein belül került sor, mely az európai vezeték nélküli piac kétségkívül legnagyobb és legrangosabb összejövetele. A konferencián tett bejelentést követően egyébként a szakértők nagy része hangot adott azon véleményének, hogy a Microsoft az eddigiekben nem tett mást, csak hitegette a szakmát, ugyanis a szoftvercég már az egy évvel ezelőtti GSM konferencián is különböző vezeték nélküli eszközökről tartott előadást, ezzel szemben eddig még egyetlen ilyen konkrét eszközt sem mutatott be. Tény, hogy a Microsoftnak jelen pillanatban még egyetlen olyan vezeték nélküli eszköze sincs, melyet be tudna mutatni - nyilatkozta Ben Wood, a Gartner cég szakértője.

A Microsoft szerint nincs ok aggodalomra, ugyanis idén már ténylegesen bemutatkoznak a Microsoft, az Intel és a Texas Instruments által közösen kifejlesztett vezeték nélküli technológiák. Az Intel és a Texas Instruments fejlesztői különböző újgenerációs integrált chipek kifejlesztésén munkálkodnak, a Microsoft pedig többek között különböző mobil szoftverek kifejlesztésén dolgozik.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!