JohnnyCage

A csúcsra juttatja a Motorola-t a 3G?

A többek között drótnélküli kommunikációs technológiákkal foglalkozó Motorola Inc. a napokban több új mobiltelefont mutatott be, amelyek közül az egyik a piac első 3G készülékei közé tartozik, és a gyártó reményei szerint újból a piac élére repítheti a társaságot.

Az amerikai óriáscég a napokban öt új mobiltelefon készüléket mutatott be a társaság milánói (Olaszország) tervezőközpontjában. Az új készülékek mellett három jelenleg is kapható típus továbbfejlesztett változata, illetve számos kiegészítő is napvilágot látott.

A Motorola, amely jelenleg messze a piacvezető finn Nokia mögött kullog, mint a második legnagyobb mobiltelefon gyártó, az utóbbi években jelentős piaci részesedést vesztett az utóbbi cég javára. Az elmúlt hónapokban a Motorola azonban újból nyereségessé tudta tenni mobiltelefon részlegét, és a társaság növelte piaci részesedését is. A Motorola 2001 negyedik negyedévében a globális mobiltelefon piac 17 százalékát tudhatta magáénak, a közeljövő célkitűzése pedig 25 százalék. A finn Nokia részesedése jelenleg 37 százalék körül mozog.

Mindenki, aki jártas a mobiltelefon iparban, észreveheti a társaság által kijelölt új útirányt, mondta Mike Zafirovsky, a Motorola mobiltelefon üzletágának elnöke. "Design, stílus, elegancia, szórakozás, és élmény - ezek fémjelzik a Motorola megújult mobiltelefon részlegének termékeit" - tette hozzá Zafirovsky.

A Motorola az új mobiltelefon modellekkel elsősorban a piacvezető Nokia-ra kíván jelentős nyomást gyakorolni a piacon. A társaság fő riválisai, mint a Nokia, a Sony Ericsson, a Siemens, és a Philips Electronics azonban szintén igen ütőképes újdonságokat kívánnak kiadni a közeljövőben.

A Motorola első 3G (3. generációs) mobiltelefonja a harmadik negyedévben kerül forgalomba. Bár a fő rivális Nokia ezzel nagyjából egyidőben dobja piacra saját 3G megoldását, a Motorola bízik abban, hogy a cég első harmadik generációs modellje újból óriási sikereket hoz a társaságnak. A Motorola első 3G mobilkészüléke elsőként a Hong Kong-i Hutchinson whompoa hálózatán lesz elérhető.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Hahoocsi #2
    Akkor miért pazarolod a drága idődet azzal, hogy a fórumba írogatsz? Inkább szaladj a hwsw-re!