Franczy

A QBM memóriák már az idén debütálnak

Egy a napokban San Joséban megrendezett konferencia keretein belül a Kentron Technologies vezetői beszámoltak arról, hogy a cég újgenerációs memóriachipjei már az idei év végén megjelennek a piacon, ami azt jelenti, hogy a Kentronnál olyan jól folynak az új memória fejlesztési munkálatai, hogy az az eredetileg tervezettnél pár hónappal korábban debütál majd a piacon.

A Kentron Technologies-féle QBM (Quad Band Memory) memóriákról mostanság elég sokat lehet hallani, ami nem véletlen, hiszen a cég azt ígéri, hogy az ilyen újgenerációs memóriák közel kétszer olyan gyorsak lesznek, mint a jelenleg használatos normál DDR (Double Data Rate) SDRAM memóriák, az persze már más kérdés, hogy ebből az elméleti teljesítménytöbbletből a valóságban mennyi marad majd meg, hiszen mint az köztudott, a DDR SDRAM memóriák sem képesek kétszer akkora teljesítményre, mint a jó öreg SDR SDRAM-ok. A wilmingtoni (Delaware) székhelyű Kentron Technologies eddig nem túl sokat árult el az új memóriáról, a cég képviselői mindenesetre annyit azért elmondtak, hogy a sebességnövekedés a FET-alapú kapcsolási technológiának tudható be.

A Kentron Technologies egyébként mindent megtesz annak érdekében, hogy a QBM memória a lehető legrövidebb idő alatt nagy sikert arathasson, így például nem csak QBM memóriachipeket gyárt majd, hanem komplett QBM memóriamodulokat is. A Kentron Technologies a kezdetekben két különböző QBM memóriamodult kíván piacra dobni, melyek közül az egyik a 400 MHz-es működési frekvencia révén 3,2 GB/s-os sávszélességgel kecsegtet, a másik pedig 533 MHz-es frekvencián működve 4,2 GB/s-os memória sávszélességet eredményez.

Ezen újfajta memóriák piaci debütálását korábban 2003 elejére jósolták, azonban a dolgok azóta úgy alakultak, hogy a Kentron szerint már az idei évben megjelennek majd az első olyan nagyteljesítményű számítógépek, melyekben QBM memóriák kapnak helyet. Robert Goodman, a Kentron vezérigazgatója úgy véli, hogy a QBM memóriák osztatlan sikert aratnak majd a felhasználók körében, és reményei szerint az alaplapok, illetve számítógépek gyártásával foglalkozó cégek is villámgyorsan piacra dobják majd QBM kompatibilis termékeiket. Goodman szerint egyébként a QBM memóriák már 2002-ben akkora teljesítményt nyújtanak, mint amekkorát a DDR-II memóriák csak 2004-2005 körül tudnak majd nyújtani.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!