Franczy

32x-es és 36x-os sebességű új CD-írók

A CD-írók piacán az utóbbi időkben rendkívüli módon felgyorsultak a történések, hiszen nemrégiben még a maximálisan négyszeres írási sebességre képes írók is "nagy szám"-nak számítottak, aztán pedig szépen lassan jöttek ki az egyre gyorsabb írásra képes CD-RW meghajtók, most pedig lassan már ott tartunk, hogy a 16x-os, 20x-os illetve 24x-es sebességű CD-írók a high-end kategóriából szépen lassan lecsúsznak a középmezőnybe. Mondom ezt azért, mert az elmúlt napokban-hetekben minden, magára valamit is adó gyártó bejelentette a 32x-es írási sebességre képes vadonatúj CD-íróit, azonban bizton állíthatjuk, hogy ezzel a fejlődés még mindig nem állt meg, ugyanis a CD-R lemezek gyártásával foglalkozó cégek már a 40x-es sebességgel írható diszkek próbagyártásával foglalatoskodnak. Habár 40x-es sebességű CD-íróról eddig még nem érkezett híradás, mindenképpen említésre méltó a CyberDrive cég, ugyanis a CyberDrive képviselői a napokban bejelentették, hogy 2002 januárjában világszerte megkezdik a cég maximálisan 32x-es, valamint 36x-os CD-írási sebességre képes CD-RW meghajtóinak a forgalmazását.

"Cégünk, a CyberDrive immár több mint két éve van jelen a CD-író berendezések piacán, és nyugodt szívvel állíthatom, hogy eddigi 8x/4x/32x, illetve 16x/12x/40x sebességű CD-RW meghajtóink nagy sikernek örvendenek ebben a piaci szegmensben. Ezzel együtt egy percig sem lehet kétséges, hogy a CD-írók piacán jelenleg minden eddiginél komolyabb konkurenciaharc van kialakulóban, vagyis aki nem lép időben, tehát nem dob piacra újabb és gyorsabb CD-írókat, az mindenképpen lemarad. Annak érdekében, hogy a CyberDrive megőrizhesse, sőt növelje piaci részesedését, 2002 januárjában piacra dobjuk vadonatúj CD-íróinkat, melyek teljes körű Windows XP kompatibilitással, valamint 32x-es, illetve 36x-os írási sebességgel rendelkeznek" - nyilatkozta a CyberDrive szóvivője.

Az eddig megjelent információk alapján az ExacLink technológiával ellátott CyberDrive CD-W058D típusjelzésű újdonság maximálisan 32x-es sebességgel képes a CD-R lemezek égetésére, 12x-es sebességgel az újraírható lemezek írására, valamint 48x-os sebességgel a CD-k olvasására. A CD-W058D CD-R lemezek esetében egész pontosan 4x, 8x, 12x, 16x (CLV) és 20x, 24x, 28x, 32x (ZCLV) írási sebességekre képes, átlagos hozzáférési ideje pedig 100 milliszekundum. A CyberDrive CD-W068D típusú újdonság teljes mértékben megegyezik a CD-W058D-vel, leszámítva, hogy maximálisan 36x-os sebességű CD-írásra képes. Az első tesztek egyébként azt mutatták, hogy a CyberDrive CD-W068D átlagosan 26,79x-es sebességgel készített el egy 80 perces CD-R lemezt, mely érték érdekes módon némileg gyengébb, mint a Freecom 32x-es CD-írójának hasonló adata (26,86x).

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • mainruler #17
    "Most minek ennél gyorsabb? "
    "nem birnak másfél percet várni CD-ként?"

    Mi a fenének kell a világnak a GeForce28, meg a 7gigabillió RPM-es winchester? Nem bírsz 5 másodpercet várni?

    Az ilyen kérdéseknek nincs semmi értelme, így működik a haladás. Ha mindenki csak ezt kérdezgette volna (manapság ez elég divatos ahogy elnézem), még mindig a gramofon elött gubbasztanál s azt se tudnád, mi is az a TV.
    Lehet, hogy neked ez a másfél perc semmit se jelent (mint ahogy ezt az otthoni felhasználók többsége hangoztatja, s utána boldogan megveszi a "sokkal gyorsabb", 7200RPM-es merevlemezt, amivel nyert kb. 4 másodpercet), de rajtad kívül vannak a piacnak más szekciói is, mondjuk pl. a sokszorosító tornyok amikben van 20-30 író és ott egyáltalán nem mindegy, hogy harminc CD másfél perccel elöbb van kész, mint pl. a konkurrenciánál történetesen.

    Ha ennyire zavarnak az új generációs CD égetők, maradj nyugodtan a 16x-nál, de akkor processzort, RAM-ot, alaplapot se fejlessz, hisz te tudsz várni másfél percet...
  • FreeHome #9
    Tizenkétszeres újraírás?Adnak hozzá lemezt is? :)
  • fotel #8
    enmrég láttam kigyulladni egy CyberDrive CD-ROMot

    ezek után...
  • Szepi #7
    Ezt az egészet én már nagyon nem értem. Én is most cseréltem le a 4x-es irómat (na jó, kényszerből, mert elromlott) egy 16x-osra. Ezzel 5 perc alatt megirok egy átlag 74-es CD-t, és 5:30 körül egy 80-asat. Most minek ennél gyorsabb? A 36x-os iró kb. 3 perc, vagy 3 és fél alatt irhat meg 1 CD-t (Tekintve, hogy olyan 16, 20 körül indul és szép lassan pörög fel 36ig.), de mi a francnak? nem birnak másfél percet várni CD-ként?
  • Tomcat.no1 #5
    Én anno vettem egy Takaya 10x -est de 3 nap és KO. Majd a második után kaptam egy Cyberdrive 12x -est és az tökéletes volt és mindent olvasott csak az audio grabbelés nem volt hibátlan. Aztán lecseréltem egy SONY 36x -ra de az már néhány CD-vel vacakolt viszont hibátlanul grabbelt audiot. Most LG 8080b van 8x4x32x ... Ez király!!!!!!!!