Franczy

Összefoglaló a 2001. év történéseiről



Gigantikus méretű összefoglalónkban megpróbáltunk kerek képet alkotni 2001. év informatikai, hardver és játék történéseiről. A kissé rendhagyó szerkesztésű cikkben megkérdeztünk 14 a témában jeleskedő szakírót is.

Az év utolsó napjaiban, az év végi ünnepek közepette szokás összegezni az elmúlt év történéseit, és persze fogadalmakat tenni a következő, várhatóan minden eddiginél jobb esztendővel kapcsolatban. Úgy gondolom, hogy ezen összegzést érdemes elvégeznünk itt a SuperGamezen is, azonban már itt az iromány elején megnyugtathatok mindenkit, hogy a cikkben nem arról lesz szó, hogy a szájtunk az elmúlt esztendőben hány ezer cikket, elemzést és miegyebet nyújtott kedves olvasóinak, mennyi konstruktív és kevésbé konstruktív kritikát kaptunk látogatóinktól, és hogy milyen, jövőre vonatkozó terveink vannak. Szóval ilyen száraz adatokkal és öntömjénezéssel most nem terhelünk benneteket, hiszen Ti úgyis tudjátok, hogy a SuperGamez a legjobb informatikai internetes portál :) Na tessék, máris megszegtem fenti ígéretemet, de ígérem, ennél több szót ezen cikkemben már nem ejtek házunk tájáról, vagyis csapjunk is gyorsan a lovak, akarom mondani a bitek közé!

Processzorok

Úgy vélem, érdemes a processzorokkal kezdenünk képzeletbeli év végi kirándulásunkat, hiszen talán nem tévedek, ha azt mondom, hogy eme számítógépes alkatrész a PC-s világ egyik központi szerepet betöltő részegysége, mely sok esetben még arra is képes, hogy indulatos véleményeket gerjesszen az emberekben. Mondom ezt azért, mert sajnos az idei év sem telt el anélkül, hogy a processzorok kapcsán igencsak megosztott PC-s társadalom egyik, illetve másik oldalra szakadt partizánjai ne dobálták volna az általuk talán ellenségesnek vélt oldalra a sarat, persze azért ez ügyben említést kell tennem arról a józan paraszti ésszel gondolkodó és szerencsére egyre nagyobb társaságról is, melynek tagjait egyszerűen nem érdekli, hogy milyen márkanév van ráírva arra a szerencsétlen processzorra. Ezen emberkéket természetesen nem azért nem érdekli ez a dolog, mert esetleg nem lennének tisztában azzal, hogy mit jelent az, hogy AMD, Intel, vagy tán VIA, hanem azért, mert egyszerűen arra a chipre adnak ki pénzt, mely szerintük elsősorban megfelelően nagy teljesítményt nyújt, stabilitás terén nincsenek vele gondok, és ráadásul relatíve még az ára is kedvező. Ennek tudatában az ember ugye nem nagyon tehet mást, mint hogy vesz egy számára szimpatikus processzort, ami nagy valószínűséggel vagy az AMD, vagy az Intel gyártósorain készült, és teszi mindezt azért, mert adott pillanatban éppen az adott lehetőség tűnt számára a legkedvezőbbnek. A józan paraszti ésszel gondolkodó embert az különbözteti meg a valamely chipgyártó céggel szimpatizáló úgymond "fanatikustól", hogy az okosan gondolkodó ember a következő processzor vásárlásánál nem vesz "csakazértis" ugyanolyan gyártmányú chipet, mint amilyen gyártmányú az előző chipje volt, hanem józan ésszel mérlegel, és esetlegesen nem röstell átpártolni egy másik gyártóhoz, ha a körülmények éppen úgy alakulnak. Erről most ennyit, alább pedig röviden tekintsük át az idei év processzorpiacának történéseit némi kis, a jövő évre vonatkozó kitekintéssel egyetemben.

AMD

Szigorúan ABC sorrendben haladva vegyük először az Advanced Micro Devices nevű céget, illetve annak termékeit. Úgy vélem nem tévedek, ha azt állítom, hogy az AMD napjaink egyik sikervállalkozásává nőtte ki magát, hiszen processzorai egyre kedveltebbek a felhasználók körében, és ezen jelenséget az egyre javuló eladási adatok is alátámasztják. Az AMD a 486 fronton elért sikereit követően igazán a K7-es termékcsaláddal durrantott nagyot a processzorpiacon, mely termékcsalád tagjaival immáron több éve összefuthatunk a számítástechnika kereskedések árlistáin, azonban az ebben a piaci szegmensben tapasztalható rendkívül gyors fejlődésnek köszönhetően nem szabad meglepődnünk azon, hogy az egy évvel ezelőtt még felettébb versenyképesnek számító Duron, illetve Athlon chipek a low-end kategóriába csúsztak le, illetve, hogy talán már nem is gyártják őket. Magyarul ez azt jelenti, hogy az újabb gyártástechnológiával készülő, új maggal rendelkező, minden eddiginél magasabb frekvenciájú Duronok és Athlonok kiszorítják a lassabb és nem utolsó sorban nagyobb hőtermelésű elődöket, mely jelenségnek tulajdonképpen örülnünk kell, hiszen ennek következtében az 1 GHz-nél gyorsabb processzorok ára mára már teljesen elérhető szintre süllyedt.

Az AMD az olcsóbb számítógépekbe szánt low-end kategóriás processzora, a Duron esetében sokáig kitartott az eredeti processzormag mellett, azonban a közelmúltban debütált magasabb frekvenciájú Duronok már az újabb Morgan magra épülnek, mely váltás nem hozott ugyan egetrengető változásokat, azonban pontosan illeszkedett az AMD roadmapjébe, azaz ütemtervébe. A Morgan mag még köztudottan 0,18 mikronos gyártási technológiával készül, ám várhatóan már nem kell sokat várnunk a 0,13 mikronos csíkszélességgel rendelkező Appaloosa magos Duronok megjelenésére, melyek igazából már a 1,5 GHz-es és afeletti frekvenciarégiókba lesznek pozícionálva. Említésre méltó a duálprocesszoros szerverekbe szánt Duron MP chipek története, ezen chipeknek ugyanis decemberben kellett volna megjelenniük, azonban az utolsó percben az AMD elhalasztotta a hivatalos bejelentést.

Az AMD felsőbb kategóriába tartozó Athlon processzorai is szép folyamatos fejlődésen mentek keresztül a 2001-es esztendőben, melynek következtében a jó öreg Thunderbird magra épülő Athlonok 1,3, illetve 1,4 GHz-es változatai a nyár végére már felettébb emberi árakon kerültek forgalomba. A Palomino magra történő átállást szinte már mindenki úgy várta, mint a messiást, és ezen átállás októberben meg is történt, ugyanis az AMD ekkor jelentette be az erre az új, ám még mindig 0,18 mikronos magra épülő új processzorát, az Athlon XP-t. Az AMD az XP chipek esetében újfent bevezette a PR, azaz teljesítmény viszonyszám jelölést, mely röviden azt jelenti, hogy egy AMD Athlon XP 1900+ jelzésű proci a valóságban nem 1900 MHz-en működik, hanem ennél lassabban, azonban az alkalmazásokban nyújtott teljesítménye körülbelül egy 1900 MHz-es Intel Pentium 4 teljesítményével van egy szinten.


A tesztek azt mutatták, hogy az AMD egyáltalán nem a levegőbe beszélt, amikor egy chipjére ráírta, hogy 1900+, ugyanis egy ilyen jelzésű AMD chip sok esetben még a 2 GHz-es P4-et is kétvállra fektette. A Palomino magos Athlon XP frekvenciáját az AMD természetesen a jövőben tovább kívánja emelni, egészen addig, amíg a 0,13 mikronos csíkszélességű Thoroughbred magos procik meg nem jelennek, ekkor ugyanis ezen chipek villámgyorsan átveszik majd a stafétabotot a Palomino magos XP-ktől. Említésre méltók még a szerverekbe szánt Athlon MP processzorok, melyek elsősorban áruk miatt nem igazán terjedhettek el, valamint az elsőként Palomino maggal szerelt, hordozható számítógépekbe szánt Athlon 4 chipek, melyek áramfelvételét az AMD a körülményeknek megfelelően egész szépen visszafogta. Szót ejthetnénk ezen kívül a sokak által várva várt Hammer termékcsaládról, azonban úgy vélem, hogy erről a témáról inkább a jövő év végén írandó hasonló cikkemben reagálnék, addigra már sokkal tisztábban látunk majd ez ügyben. Intel

És akkor gyorsan lendüljünk is tovább, és tekintsük át röviden, hogy milyen újdonságokkal lepett meg minket idén a világ legnagyobb chipgyártójaként nyilvántartott Intel! Az Intel belépőszintű processzorai, a Celeronok egészen a közelmúltig kizárólag a jól bevált régi magra épültek, azonban nemrégiben megjelent a Tualatin magos, immár 0,13 mikronos gyártási technológiával készülő új 1,2 GHz-es frekvenciájú Celeron, melyet a várakozások szerint alacsonyabb és magasabb órajelű változatok is követnek majd. Az 1,2 GHz-es új Celeron legfőbb tulajdonsága talán éppen a kiváló tuningolhatósága, mely révén az 1,5-1,6 GHz-es frekvencia könnyedén elérhető, ez a frekvencia azonban nagyjából be is határolja az Intel ezen chipjében rejlő lehetőségeket. Természetesen az Intel a Tualatinos széria után sem hagyja Celeron nélkül vevőit, ugyanis valamikor a közeljövőben érkezik a Pentium 4-es alapokon nyugvó új Celeron, melynek azonban sajátos tulajdonsága lesz, hogy még a régebbi, azaz 0,18 mikronos gyártási technológiával fog készülni, vagyis az Intel ezen a téren egyfajta technológiai visszalépésre készül, idővel kiderül, hogy vajon mi sül ki belőle. Az eggyel magasabb kategóriába tartozó Pentium III-as chipek esetében az Intel ugyancsak sokáig kitartott a Coppermine mag mellett, aztán pedig szépen lassan egymás után jelentek meg a Tualatin magos új Pentium III-as chipek, melyek ára azonban rendkívül magas maradt, így sokan inkább kihagyták ezen procikat és áttértek az Intel csúcsfegyverére, a Pentium 4-re.


Bár a Pentium 4-es processzorok már a 2000-es esztendő végén kaphatóak voltak, kétségtelen, hogy a 2001-es év volt a P4 architektúra első igazi éve. Az Intel eleinte 1,4 és 1,5 GHz-es Pentium 4-es chipeket forgalmazott, majd forgalomba került az 1,3 GHz-es kisöccs, ezt követően pedig szépen lassan egyre nagyobb frekvenciájú P4-ek láttak napvilágot. Jelenleg a 2 GHz-es, azaz 2000 MHz-es változat az Intel csúcsprocesszora, azonban hamarosan trónfosztásra kerül sor, ugyanis január 7-én debütál az immár 0,13 mikronos gyártási technológiával készülő, Northwood magos Pentium 4, mely nagyobb másodszintű gyorsítótárral (512 KB) és magasabb frekvenciával (2-2,2 GHz) rendelkezik. Sokan a Northwoodtól várják, hogy megszorítsa az AMD Athlon XP-ket, azonban az első, nem hivatalos tesztek alapján kijelenthetjük, hogy az AMD Athlon XP procikban továbbra is rengeteg energia lapul. Számomra egyébként már az első Athlon 1,4 GHz - Intel Pentium 4 2 GHz tesztek is rendkívül érdekesek voltak, és akkor még hol voltak a magasabb frekvenciájú Athlon XP-k? Az első Northwood magos Pentium 4-es chipek egyébként még a régi 400 MHz-es (Quad Pumped) renszerbuszfrekvenciát használják, az 533 MHz-es FSB-vel rendelkező P4-ekre további hónapokat kell majd várnunk, mely szerintem felesleges késlekedést jelent.


A szerverekbe szánt processzorok piacán idén debütáltak a Pentium 4-es alapokon nyugvó Xeon processzorok, melyek szépen lassan egyre nagyobb népszerűségre tettek szert, ez azonban már korántsem mondható el az Intel első 64 bites processzoráról, az Itaniumról. Az Itanium többéves késés után 2001-ben napvilágot látott, teljesítménye azonban kritikán alulinak bizonyult, ennek pedig az lett a hatása, hogy a számítógépgyártók lényegében alig tudtak eladni egy pár darab Itaniumos szervert, ráadásul nagy botrány lett abból, hogy a Compaq szerint az Itanium architektúrában hiba van, melyet azonban az Intel folyamatosan cáfolt. Az Intel egyébként azzal magyarázta az Itanium bizonyítványát, hogy az Itanium lényegében csak egy fejlesztési platform, mely a következő generációs IA-64 processzornak, a McKinleynek készíti elő a terepet. Végül említésre méltók még a különböző hordozható számítógépekbe szánt mobil Intel processzorok is, melyek frekvenciája a Pentium III-as platformon a közelmúltban átlépte az 1 GHz-es lélektani határt, Celeron fronton pedig jelenleg a 933 MHz jelenti a csúcsot.

VIA

Néhány szót megérdemel a VIA Technologies is, mely szépen lassan egyre magasabb frekvenciájú processzorokat dobott piacra, ezen chipek azonban továbbra is leginkább kedvező árukról, mintsem kiváló teljesítményükről váltak híressé, ezzel együtt a MicroATX alaplapokban történő irodai alkalmazásuk mindenképpen megfontolandó lehet. Alaplapok, memóriák

Az elmúlt év folyamán az alaplapok piacán is komoly változások mentek végbe, hiszen míg egy évvel ezelőtt a DDR SDRAM, illetve RDRAM memóriák fogadására alkalmas alaplapok igazi ritkaságoknak számítottak, addig manapság az új alaplapok nagyobb része már ilyen memóriák fogadására van felkészítve. DDR fronton mindenképpen az AMD platform viszi el a pálmát, hiszen a Pentium 4-es frontvonalon nagyon sokáig csak Rambus, illetve később SDRAM memóriatámogatással rendelkező alaplapok voltak kaphatóak. Arról azonban nem szabad megfeledkeznünk, hogy a DDR memóriák esetében a tanulópénzt is az AMD fronton kellett megfizetnünk, hiszen ki ne emlékezne azokra az elsőgenerációs DDR-es alaplapokra, melyek kritikán aluli teljesítményükről és stabilitásukról voltak híresek, illetve talán sokkal inkább hírhedtek. Szerencsére elmondható, hogy a manapság forgalomban lévő, második-harmadik generációs DDR-es alaplapi chipkészletek már minden szempontból kiváló választásnak bizonyulnak, hiszen egyrészt javult a stabilitásuk, másrészt pedig az átdolgozott memóriakontrollerek és az újabb DDR szabványok támogatása révén teljesítményük is megfelelő szintre emelkedett, persze azt azért továbbra is el lehet felejteni, hogy az SDR SDRAM-ról a DDR SDRAM-ra történő váltás dupla teljesítményt hoz magával. DDR fronton egyébként többek között olyan ígéretes fejlesztések vannak kilátásban, mint például a DDR II, vagy a QBM, mely technológiákkal a memóriasávszélesség jóval nagyobb lesz a jelenleg átlagosnak számító 2-4 GB/s-os értékeknél, persze az már más kérdés, hogy a gyakorlatban mekkora hasznát vesszük majd ezen újgenerációs DDR memóriáknak, vagyis, hogy az elméleti teljesítménynövekedés valós teljesítménynövekedéssel jár-e?


Mindenképp említést kell tennünk a memóriaárak 2001-es mélyzuhanásáról, mely már lényegében az év elején megkezdődött, és kisebb-nagyobb kihagyásokkal egészen az év végéig folytatódott. Az év vége felé először némileg emelkedtek a memóriaárak, majd újfent kis mértékben csökkentek, az előrejelzések pedig azt mutatják, hogy 2002 januárjában komoly árnövekedés várható e téren, mely jelenséget azonban egy minden eddiginél komolyabb árzuhanás követ majd, vagyis ember legyen a talpán, aki képes megmondani, hogy például a jövő héten mennyit kóstál majd például egy 256 MB-os DDR SDRAM memóriamodul.

A Pentium 4-es platformon sokáig az i850-es chipset és a Rambus DRAM memóriák uralkodtak, melyek teljesítményével nem, árával viszont annál több probléma akadt. Az Intel a Pentium 4 népszerűsítése érdekében később piacra dobta a normál SDRAM memóriákat támogató i845-ös chipsetet, mely olcsó volt ugyan, teljesítménye azonban kritikán alulinak bizonyult. A második i845-ös chipset, az i845D a napjainkban debütáló új alaplapokon lát napvilágot, mely alaplapok immár DDR memóriatámogatással rendelkeznek. Itt mindenképpen említést kell tennünk a VIA Technologiesről, mely a világon elsőként kínált DDR támogatással rendelkező Pentium 4-es alaplapi chipkészletet, melyből azonban meg is lett a maga baja, az Intel ugyanis azon nyomban beperelte a VIA-t, mondván, hogy annak P4X266-os chipsete sérti az Intel bizonyos szabadalmi jogait. Azóta már sok víz lefolyt a Dunán, a P4X266 pedig nem igazán váltotta be a hozzá fűzött reményeket, manapság pedig már javított verziója, a P4X266A száll harcba a konkurens chipsetekkel. Egy picit visszatérve a Rambus memóriákra, állítólagosan nagyon komoly erőkkel folynak a minden eddiginél gyorsabb RDRAM memóriamodulok (pl.: PC1200) fejlesztési munkálatai, azonban sokak szerint a jövő mégsem a Rambus memóriáké, idővel persze minden kiderül majd.


A nagyobb tajvani chipsetgyártó cégek közül mindenképpen a 2001-es esztendő egyik legnagyobb pozitív meglepetésének számít a Silicon Integrated Systems (SiS), mely mind az AMD, mind az Intel platformon kiváló teljesítményű és stabilitású, diszkrét és integrált chipsetekkel rukkolt elő az elmúlt esztendőben. A VIA Technologiesról fentebb már ejtettem pár szót, itt most csak annyit jegyeznék meg, hogy mindenképpen említésre méltó, hogy a VIA 2001-ben nagy fába vágta a fejszéjét, ugyanis a P4X266 népszerűsítése érdekében saját alaplapok gyártásába kezdett. Az AMD nemrégiben felhagyott az egyprocesszoros chipkészletek gyártásával, mindenesetre a jelenleg forgalomban levő AMD-760 chipsetes alaplapok mindenképpen jó vételnek bizonyulnak, valamint úgy vélem nem tévedek, ha azt mondom, hogy az ALi az év elején nagyot bukott DDR-es AMD chipsetével, melyet később aztán átdolgozott, de igazából 2001 nem nevezhető az ALi évének, talán majd 2002-ben minden sokkal jobban sikerül az ALi-nak. Grafikuskártyák, megjelenítő eszközök

A 2001-es esztendő a grafikuskártyák szempontjából sem volt unalmas, azonban úgy vélem, hogy gyökeres változást hozó újdonságokkal ebben az évben nem találkoztunk, gondolok itt például arra, hogy 2001-ben sem jelent meg a sokak által várva várt, több megabyte integrált memóriával rendelkező BitBoys-féle csúcsgrafikuschip, mellyel kapcsolatban azonban mindenképpen pozitív információ, hogy decemberben állítólag már elkezdték a próbagyártását. Ha már egy, az idén meg nem valósult termékkel kezdtem a grafikuskártya-piac áttekintését, akkor ugyancsak itt kell említést tegyek a 2D képminőség terén etalonnak számító grafikuskártyák gyártásával foglalkozó Matroxról, melynek high-end kategóriás G800-as grafikuschipje állítólagosan nem állt messze a piaci debütálástól, azonban végül mégsem jelent meg. A Matroxtól idén csak egy nagyon vérszegény 3D teljesítménnyel rendelkező grafikus megoldást kaptunk, mégpedig a G550 "személyében", melyre azt hiszem nem is érdemes több szót pazarolni, és az egyébként általam felettéb innovatívnak tartott Kyro II grafikuschippel sem kell sokat foglalkoznunk, ugyanis ezen sokak által várva várt újdonság sajnos egy kicsit elkésett.

Nvidia

Ebben a piaci szegmensben 2001-ben az Nvidia és az ATI Technologies tovább folytatta diadalmenetét, igaz az év első részében sokkal inkább úgy nézett ki, hogy az Nvidiának újfent sikerült elhúznia kanadai konkurenciájától, azonban az év második felében az ATI is nagyon komolyan megvillantotta oroszlánkörmeit. Az eladási mutatókat tekintve a képzeletbeli "2001-es év grafikuskártyája" címet mindenképpen az Nvidia GeForce2 MX termékcsaládnak kell odaítélnünk, hiszen az Nvidia ezen low-end kategóriás kártyája olyan kiváló ár/teljesítmény arányt nyújtott az elmúlt évben, hogy a legtöbb felhasználó mellette tette le a voksát. A korábbi Nvidia sikertermékek, úgy mint a TNT, TNT2 és a GeForce szépen lassan kikoptak a piacról, a GeForce2 MX termékcsaládba pedig új tagok érkeztek, melyek közül azonban leginkább a GeForce2 MX400 volt említésre méltó. A GeForce2 GTS és GeForce2 Pro ára az év második felében teljesen elérhető szintre süllyedt, a GeForce2 Ultra azonban még a GeForce3 megjelenését követően sem tudott széles körben elterjedni, igaz, az Ultra gyártásával hamar fel is hagyott az Nvidia.


Az idei tavasz legnagyobb durranása a már említett GeForce3 volt, mely meghozta a várt teljesítménynövekedést, valamint az új technológiáknak sem volt híján, aztán pár hónap múltán már olyan újabb GeForce3-ak jelentek meg a boltok polcain, mint például a GeForce3 Ti200, vagy a GeForce3 Ti500. Az Nvidia ezzel párhuzamosan a GeForce2 termékcsaládba is megpróbált újabb életet lehelni a GeForce2 Ti révén, azonban úgy vélem, hogy az összes új Titanium kártya közül a GeForce3 Ti200 volt a leginkább figyelemre méltó, ugyanis esetében nem egy, a korábbi MX-es megoldásokhoz hasonló, úgymond "kiherélt" megoldásról van szó. A GeForce3 Ti200 gyárilag ugyan alacsonyabb frekvenciákon ketyeg, mint az aktuális nagyágyú Ti500, azonban a Ti200-ból egy kis tuning révén pillanatok alatt Ti500 varázsolható, miközben ára sokkal kedvezőbb a Ti500-nál, persze manapság sokak számára még a Ti200 sem igazán elérhető. Egy kicsit a jövőbe tekintve kijelenthetjük, hogy az Nvidia hamarosan előáll egy a Ti200-nál is olcsóbb GeForce3 chippel, valamint tavasszal esedékes a GeForce3 utód debütálása, is melyről azonban egyelőre szinte semmilyen konkrét információ nem látott még napvilágot. Az év utolsó napjaiban egyébként több információ is napvilágot látott a közeljövőben debütáló 128 MB-os grafikuskártyákról, valamint mindenképpen említésre méltó, hogy egyesek már a 64 bites színmélységet támogató újgenerációs grafikus megoldásokról regélnek, vagyis úgy vélem, hogy e téren 2002-ben sem fogunk unatkozni.

ATI

Az ATI elsőgenerációs RADEON-alapú monitorkártyái a szélesebb rétegek számára igazán csak 2001-ben váltak elérhetővé, vagyis idén már relatíve jó áron vásárolhattunk 32, vagy akár 64 MB memóriával szerelt ATI kártyákat, azonban az ATI 2001-es újdonságai a GeForce3-hoz hasonlóan egyelőre még megfizethetetlenül drágák. Gondolok itt elsősorban az ATI RADEON 8500-ra, melyet nagyon sokan 2001 teljesítménybajnokának tekintenek, de az ATI legújabb üdvöskéjének a felvonultatott új technológiák terén sem kell szégyenkeznie. A szűkebb pénztárcájú felhasználóknak az ATI a RADEON 8500LE, illetve talán sokkal inkább a különböző 7000-es sorozatú grafikus megoldásait ajánlja, melyek közé az előző generációs RADEON termékek ráncfelvarrt változatai tartoznak, és amelyeknek legnagyobb hátrányuk, hogy igazából még az eggyel ezelőtti, azaz a 7-es DirectX-hez készültek. A jövőt tekintve az ATI 2002-es csúcsterméke mindenképpen a RADEON3, más néven az R300 lesz, melyről azonban a GeForce3 utódjához hasonlóan egyelőre még nem túl sokat lehet tudni, mindenesetre reménykedjünk benne, hogy a két konkurens cég újdonságai 2002-ben is kemény harcot folytatnak majd a vásárlók kegyeiért.


A megjelenítő eszközök, vagyis a monitorok piacán komoly átszerveződés volt tapasztalható az elmúlt évben, ugyanis a lapos, kis helyigényű LCD monitorok ára végre jelentős mértékben csökkent, és a 15 colos modellek ára már a csúcskategóriás 17 colos katódsugárcsöves (CRT) monitorok árával van nagyjából egy szinten. A 14 colos CRT monitorok lényegében kihalófélben vannak, hiszen manapság már egyre többen vásárolnak 15, 17, illetve 19 colos képátlójú monitorokat, melyek a nagyobb képméret mellett kiváló képfrissítési frekvenciával, valamint minden eddiginél jobb képgeometriával hódítanak, persze itt most nem azokra a legolcsóbb 17, illetve 19 colos monitorokra kell gondolnunk, melyek egyes nagyáruházakban kaphatóak. Adattároló eszközök

Az adattároló eszközök piacán érdekelt cégek a 2001-es esztendőben is gőzerővel folytatták fejlesztéseiket, melynek többek között az lett az eredménye, hogy a számítástechnikai kereskedések árlistáin az utóbbi időkben egyre kedvezőbb árakat tüntettek fel a több tíz GB-os merevlemezek és a sokszoros sebességű írásra képes CD-írók neve mellett. A merevlemezgyártó cégek mindent megtesznek annak érdekében, hogy növelni tudják a winchesterek adatsűrűségét, így manapság már nem ritkák a 20 GB-os lemezekkel operáló 20-120 GB-os kapacitású, percenkénti 7200-as fordulatszámmal rendelkező merevlemezek, melyek hozzáférési ideje is egyre kedvezőbb. A CD-írók piacán is rendkívüli módon felgyorsultak az események, hiszen manapság már szinte filléres árakon kaphatók a nem is olyan rég még high-end 4x4x20x-os CD-RW meghajtók, a 16x-os és 24x-es sebességű írásra képes, kivétel nélkül valamilyen Buffer Underrun védelemmel rendelkező írók pedig teljesen hétköznapi eszközöknek számítanak. Az év vége felé napvilágot láttak az első 32x-es sebességű CD-írók és lemezek, és a fejlődés továbbra sem áll meg, ugyanis a gyártók gőzerővel fejlesztik a 40x-es CD-írókat, és a hozzájuk tartozó, akár 40x-es írási sebességet is minden zokszó nélkül elviselő CD-R lemezeket. Ezzel együtt azonban kétségtelen, hogy a CD technológia sem tarthat örökké, így sokan örültek, amikor meghallották, hogy megjelentek az első DVD-írók, persze az áruk hallatán minden bizonnyal eltűnt a mosoly az arcukról. A számtalan DVD formátum és DVD szabvány közül egyelőre nem lehet pontosan megjósolni, hogy melyik válik esetlegesen egyeduralkodóvá, így több gyártó egyszerűen azt teszi, hogy lehetőségeihez képest minden formátum mellett kiáll, bár nagyon úgy tűnik, hogy igazából a DVD+RW szabvány lesz ez ügyben a nyerő, melyet azonban véletlenül sem szabad összekevernünk a DVD-RW szabvánnyal.

Hardverekről röviden ennyit, persze sokáig lehetne még ragozni a fent leírt dolgokat, és abban is biztos vagyok, hogy egy ilyen pár oldalas cikkben nem lehet az elmúlt év összes, hardverpiaccal kapcsolatos történését átvenni, mindenesetre a továbbiakban már más témákról lesz szó.

IT piac és minden egyéb

Úgy vélem, azzal mindenki tisztában van, hogy az IT piac rendkívül nehéz évet tudhat maga mögött, hiszen 2001-ben nem telt el úgy hét, hogy valamely, a számítástechnikában érdekelt kisebb-nagyobb szoftver-, illetve hardver cég ne közölte volna le a minden korábbinál rosszabb gazdasági mutatóit. Az általános gazdasági nehézségek, valamint a szeptember 11-én az Egyesült Államokban végrehajtott terrorcselekmények gazdasági életre gyakorolt negatív hatásai a számítástechnika világát is nagyon megviselték, melynek következtében szinte minden, ebben a piaci szegmensben érdekelt vállalat megszorító intézkedések végrehajtására kényszerült, mely sajnos a legtöbb esetben komoly létszámleépítésekkel járt együtt. Hogy konkrét példát vegyünk, idén még a világ legnagyobb chipgyártó cégeként nyilvántartott Intelnek is összébb kellett húznia a nadrágszíját, ami elsősorban a cég működési költségeinek lefaragásával járt. Az Intel esete egyébként szerintem egyáltalán nem egyedülálló, ugyanis a nagyvállalatok a 2001-es nehézségek miatt általában nagyon okosan nem a fejlesztési költségeiket nyírbálták meg, hanem inkább csak azon területekről vonták el a pénzeket, mely területeken korábban úgymond feleslegesen szórták a pénzt. Magyarul ez azt jelenti, hogy a számítástechnikai érdekeltségekkel rendelkező cégek általában nem ijedtek meg a gazdasági nehézségektől, hanem megfontolt lépésekkel próbálták orvosolni a problémákat. A nehézségek közepette egyébként szinte az összes piaci szegmensben minden eddiginél komolyabb konkurenciaharc kezdődött, vagyis a gyártók a vásárlók kegyeinek megnyerése érdekében padlóra nyomták az árakat, mely jelenségből értelemszerűen mi, azaz az egyszerű felhasználók profitáltunk. Az előrejelzések egyébként azt mutatják, hogy még egy ilyen, rendkívül dinamikusan fejlődő piaci szegmensnek is megfekszi a gyomrát egy nagyméretű gazdasági lassulás, ami azt jelenti, hogy az előttünk álló egy-két évben az IT piacnak némi időre van szüksége a regenerálódásra, azonban ezen időszak után egy újabb fényes korszak következhet, persze csak akkor, ha esetlegesen nem jön valami közbe. Az ügyvédeknek volt munkájuk...

Mindenképpen említést kell tennünk a 2001-es esztendő általam egyik legnegatívabbnak tartott jelenségéről, ami nem más, mint a pereskedés divathulláma. Az elmúlt évben szerintem az IT-piaci vállalatok legjobb fizetéssel rendelkező alkalmazottjai mindenképpen a jogászok és az ügyvédek voltak, akiknek kétségkívül meg kellett dolgozniuk a pénzükért, ugyanis éjjel-nappal a bírósági tárgyalótermekben ültek. Ez a jelenség annak "köszönhető", hogy egyes vállalatok, vagy érdekcsoportosulások általában valamilyen mondvacsinált ügyben beperlik a jobb sorsra édemes kisebb cégeket, mely pereskedések aztán hosszú hónapokon vagy akár éveken keresztül is elhúzódhatnak, és általában sárdobálássá fajulnak. Természetesen vannak kivételek, ugyanis amikor egy cég több millió, vagy esetleg milliárd dollárt öl bele egy új technológia kifejlesztésébe, akkor érthető, hogy bírósághoz fordul, amennyiben egy sunyi másik cég megsérti az új technológia szabadalmi jogait. Általánosságban azonban nem ez a helyzet az IT cégek peres ügyeit illetően, ugyanis - hogy egy elvont példát hozzak - 2001-ben nagyjából már ott tartottunk, hogy egyes cégek a kerék szabadalmi jogaira hivatkozva pereltek be bicikligyártó cégeket. Ha már a bírósági ügyeknél tartunk, nem szabad elsiklanunk a Microsoft trösztellenes peres ügyei felett, mely ügyek azonban nem a fenti kategóriába tartoznak. A Microsoft jogászai immár több éve járnak az amerikai bíróságokra, és hát valljuk be, hogy ezen idő alatt pro/kontra nem túl sok minden változott meg a szoftveróriás körül. A közelmúltban született egy, a Microsoft feldarabolását előíró bírói ítélet, melyet később visszavontak, mely visszavonási procedúrát a Microsoft vezetői egyértelmű győzelemnek könyveltek el, mint azonban később kiderült, hibásan. A Microsoftnak jelen pillanatban egyébként több mint száz peres ügye van az amerikai bíróságokon, és a Microsoft, valamint az amerikai kormányzat peres ügyeken kívül történő megállapodási kísérletei az eddigiekben egytől egyig kudarcba fulladtak. A Microsoft legutóbbi ötlete egyébként az volt, hogy az ellene felhozott vádak elejtéséért cserébe 1 milliárd dollár értékű szoftvert, hardvert és szolgáltatást adományoz a szegényebb amerikai iskoláknak, mely - sokak által kritizált - tervezet kapcsán 2002 januárjában várható bírói döntés.

Úgy vélem, hogy a Microsofttal kapcsolatos 2001-es pozítivumok közé kell sorolni a szoftvercég újgenerációs operációs rendszerének, a Windows XP-nek a megjelenését, ugyanis a Windows XP nagyrészt beváltotta a hozzá fűzött reményeket, vagyis dizájnos, stabil és gyors, hogy csak a legfontosabb jó tulajdonságait említsem, persze tény, hogy ezzel együtt korántsem tökéletes. Számomra egyébként meglepő volt a Microsoft első játékkonzoljának, az Xboxnak a sikere, ugyanis korábban úgy véltem, hogy egy a PC-kkel nagyon közeli rokonságban álló "játékdoboz" nem igazán kelhet majd versenyre a Sony PlayStation 2-vel, vagy a Nintendo GameCube-bal, azonban az eladási mutatók szerint az Xbox nagyon is versenyképesre sikerült.


2001 negatívumai közé kell sorolnunk a számítógépes vírusok és férgek minden korábbinál nagyobb térnyerését, mely egyrészt a programozók hanyagságának, másrészt pedig a felhasználók naivitásának, vagy talán sokkal inkább butaságának tudható be. Szomorú, hogy ma ott tartunk, hogy tizenéves suhancok által pillanatok alatt összedobott számítógépes kártevők világszerte dollármilliós károkat okoznak, igaz mindenképpen jó hír, hogy az utóbbi időkben egyre több ilyen rosszindulatú emberkét kaptak el és dugtak rács mögé a hatóságok.

Végül pár szóban tegyünk említést a 2001-es esztendő játékszoftver terméséről! Tény, hogy mostanában nincs túl sok időm játszani, azonban az úgymond nagy durranásnak tartott programokat mindig kiróbálom, és ezek alapján azt kell mondjam, hogy az elmúlt évben a számítógépes játékok is egyre szebbek és intelligensebbek lettek, azonban szerintem a játékok alá tett hardverekben rejlő lehetőségek a legtöbb esetben még messze nem kerültek kiaknázásra. Természetesen idén is voltak rendkívül innovatív új játékok, és voltak kritikán aluli tákolmányok is, én itt most azonban egyetlen ezen kategóriába tartozó játékot sem neveznék nevén, hiszen azt az alábbiakban megteszik helyettem mások.

Úgy gondoltam, hogy egy ilyen év végi nagy összefoglaló iromány végén illene megszólaltatni néhány, a szakmában dolgozó házon belüli és -kívüli kollégát, így az alábbiakban a kollégák néhány rövid kérdésre adott rövidebb-hosszabb válaszait olvashatjátok. Ezzel a kicsit talán hosszúra sikeredett cikkem végére értem, így nem maradt más hátra, mint hogy minden kedves olvasónknak eredményekben gazdag, nagyon Boldog Újévet kívánjak. 1. Melyik az a három játék, mely méltón viselhetné akár a 2001-es év játéka címet is?

2. Melyik játékprogram okozta a legnagyobb csalódást 2001-ben?

3. Mi volt 2001 legnagyobb pozitív meglepetése? (IT-HW)

4. Mi volt 2001 legnagyobb csalódása? (IT-HW)

5. Röviden, mit vársz az új esztendőtől?


Németh Csaba (awender) a SuperGamez szerkesztője
1. Civilization 3, Commandos 2, Max Payne. Véleményem szerint 2001 a folytatások, kiegészítők éve volt. A Max pedig igazi történetet, igazi drámát és filmélményt hozott a 3D-s játékok piacára.

2. Emperor, Battle for Dune. Mint Dűne rajongó (több mint harmincszor olvastam az eredetit és annak magyar fordítását), hiányolom azt a fantasztikus érzést, ami pl. a Dune PC-s (stratégia) és a Dune AMIGA (kaland) feldolgozásában megtalálható volt.

3. Max Payne mindenképpen. Egyszerűen nem hittem el, hogy mindaz, amit a reklámszakemberek leírnak, igaz lehet. Eredetileg csupán egy gyorsteszt kedvéért töltöttem le a játékot, mely véglegesen ottragadt merevlemezemen.
IT szinten pedig a Kazaa az év győztese. Bármit beindítok rajta, az egy idő után letöltődik. A technológiai megvalósítás zseniális, a programozási ötletek pedig nagyon furmányosak.

4. Silány DVD írók és dögösen kinézű, mégis csak kis szögben nézhető TFT monitorok.

5. Rettentő sokat. Csak játékra és IT-ra korlátozva: Játék szinten még szebb 3D-s kalandokat – igazi domborulatokkal :). Még valóságosabb virtuális valóságot. IT szinten olyan operációs rendszert, mely megmondja nekem, miért is fagy le.

Kristóf Csaba (Csabi) a SuperGamez szerkesztője
Az első két kérdésre nem válaszolnék, mert az nem az én területem.

3. Az AMD Athlon XP processzorok kiváló szereplése, az új merevlemez-technológiák megjelenése és a meghajtók nagy kapacitása (pl. AFC)

4. A PC (chip, memória, stb.) piacon tapasztalható nagy visszaesés

5. A Pentium 4 processzorok teljesítményének javulását (Northwood), a forgalom növekedését a PC piacon, az LCD kijelzők további árcsökkenését, a vezetéknélküli kommunikációs technológiák és eszközök terjedését

Matusek László (dewdew) A dewdew hardvertesztek főszerkesztője
1. A 2001-es év nagy részét egy Pentium 90, valamint egy Pentium II 233 MHz-es gép társaságában töltöttem, és csupán három hónapja vagyok izmos gép közelében. Éppen ezért nem volt alkalmam "tesztelni" az új játékokat és elmélyedni bennük, ennek ellenére lenne két válaszom: Serious Sam, és a Return to Castle Wolfenstein. Ha játszom, akkor FPS jöhet leginkább szóba, ezért ez a kettő játék az, ami megfogott. A Wolf a maga kidolgozottságával, élethűségével ragadott meg, de most inkább a Serious Sam-ről ejtenék néhány szót.

Sam valami eszméletlen feelinget varázsolt a szobába hosszú délutánok erejéig. FPS lévén a kedvenc kategóriába tartozik, és mivel nincs benne sok értelmes játékmenet, csak hentelni kell, valami teljesen egyedi a játék. A grafika gyönyörű, a textúrák a legszebbek, a környezet fantasztikus és a játék motorja kiváló. Amikor ezren jöttek egyszerre ellenem, akkor sem akadt meg a game. Sokan mondhatják, hogy marhaság, de hatalmas koncentrációt igényel, hogy mindig a megfelelő fegyvert válasszuk, jó felé forduljunk, megfelelő sorrendben szedjük le az ellent. A játékba integrált humor is jól lett előadva. Mivel kb. 5 játékot láttam 2001-ben, ezért nekem azok közül a Serious Sam az első.

2. Ez az a kérdés, amire sajnos nem tudok válaszolni éppen a fentebb tárgyalt dolgok miatt.

3. A legnagyobb pozitív meglepetés az AMD Athlon és Duron processzorainak előretörése, valamint az ezernyi chipset megjelenése minden platformra.

4. Az Intel Pentium 4 processzora (amivel semmi különösebb bajom nincs, de azért az durva, hogy a 600 MHz-cel alacsonyabb és negyedárú TB megeszi reggelire), továbbá az Intel tetü stílusa, miszerint mindenkit beperlünk, mert az jó, még ha nincs is igazunk.

5. További konkurenciaharcot minden szegmensben. A procik jó irányban haladnak (mármint a harcban), a videokártyák esetén az ATI erősödésére számítok, egyébként meg a szokásos -> minél több olcsó memória, nagyobb merevlemez, stb-stb. Dixie Flatline a Hardwired főszerkesztője
1. Nehéz három játékot kiragadni a sok közül, így végül öt lett belőle.

Arcanum - Timothy Cain, a Fallout 2. esemény kritikus rendszer megalkotója, a szerkesztőségben szimplán istenségként emlegetett úriember úgy döntött, hogy kiválik a régi csapatból és Troika néven megalkotja saját játékfejlesztő cégét. A lépés határozott, jól kivitelezett és igen gyümölcsöző játékot hozott az Arcanum személyében. Talán néhány grafikust kellett volna kövér csikenekkel elcsábítani, hogy abszolút de facto váljon belőle.

Metal Gear Solid 2. - Hideo Kojima, a Konami fejese. A HW szerkesztőség istenségek falán az első sorban pózol. Ahogy többször is, lesütött szemekkel nyilatkozta: "Nem hinném, hogy ezévben elkészülünk az MGS2-vel". Büszke és lelkes csapatával azonban ledöntötte a "lehetetlen" szót övező falakat. Az utolsó hónapokban kijárási (és csiken macerázási) tilalmat rendelt el, hogy novemberre elkészülhessenek a játékpiac eddigi legcifrább történetével és vizuálisan bénító külsővel büszkélkedő játékával. A tilalomnak meglett a gyümölcse, négy gyermek képében ;))).

Max Payne - Sikerült újat felmutatniuk a Megyek Oszt Hent Akciójátékok között, ami igen nagy szó mostanság a trendeket nyögő játékpiac terén.

Anachronox - Ion Storm, a megbélyegzett fejlesztőcsapat. A Daikatana bukását követően az Eidos kétszer is fontolóra vette, hogy mely játékokat reklámozza. Sajnálatos módon a Daikatana alapján ítélték meg a céget (arcra is hullajtották magukat), s figyelmen kívül hagyták Tom Hall munkásságának gyümölcsét, az Anachronoxot. A játék megjelent, elsöprő sikert aratott a téma szerelmeseinek körében, azonban a reklám hiányából adódóan képtelenek voltak elegendő példányszámban értékesíteni, így mondhatni nyuszis kakaó nélkül maradt a játék dizájnere...

Wizardry 8. - Nehéz körülmények övezték elkészültét. David Bradley az előző részek egyik meghatározó személyisége kilépett a csapatból, s elkolbászolt a Wizards & Warriors irányába. Ez utóbbi mondhatni feledhető leányálom volt. Azonban Ian és Linda Currie magára maradva elég erőt gyűjtött, melynek gyümölcse a Wizardry 8. lett. A projekt azonban nem tudta elkerülni hányavetett sorsát, közel fél évig nem találtak kiadót a remekműhöz. Végül az eBaynek köszönhetően megindult a terjesztés, azonban a nihill reklám érződött az eladásokon, a legtöbb régióba nem juthatott el a mestermű. Azért kiváncsi lettem volna, mire képes az álomcsapat, Bradley jelenlétében...

2. Pool of Radiance. A kiadó és a fejlesztők is úgy gondolták, hogy 50 000 eladott példány elég lesz a boldogsághoz. A név eladta a félkész játékot, a rajongók pedig dicsérettel próbálták palástolni csalódottságukat. Az i-re Chuck Yager elégedett nyilatkozata tette fel a pontot, melyben nagyra értékelte maga és stábjának fáradságos és gyümölcsöző munkáját... Szerintünk azonban ledöntötték az CRPG-kkel szembeni utolsó illúzióvárat is. Remélhetőleg, sőt biztos, hogy a feltörekvő keleti alkotások megalkotják az etalon mércét :).

Barna József (Erasmus) a HWSW főszerkesztője
A játékokkal kapcsolatos kérdésekre sajnos nem tudok felvállalható válaszokat adni, mivel igen régen nem játszottam már - legalábbis újdonságokkal.

3. Ha meglepetésnek nem is lehet nevezni, én mindenképpen azt emelném ki, hogy a PC-s processzorpiacon hosszú ideje nem látott egészséges verseny van kialakulóban - mégpedig mindez egy olyan általános gazdasági visszaesés időszakában, amilyenre régóta nem volt példa. S noha e versenyből a kisebb gyártók - VIA, Transmeta - egyelőre alig-alig képesek részt vállalni, mindenképpen jó hírnek mondható, hogy az AMD és az Intel egy lapon történő említése ma már korántsem számít oly szentségtörésnek, mint akár 3-4 évvel ezelőtt. Ha ez a fejlődés - azaz az Intel korábban vitathatatlan monopóliumának mind statisztikai, mind pedig a felhasználók tudatában lecsapódó visszaszorulása - ilyen ütemben folytatódik, törvényszerűen felgyorsul a technológiai innováció, aminek mindenképpen mi, vásárlók, felhasználók leszünk a haszonélvezői.

4. Ha egyetlen dologról kellene szólni, akkor én feltétlenül a Matroxra voksolnék. Szomorú, hogy a videochipek piaca egyre inkább egyszereplőssé kezd válni, és az ATI minden igyekezete ellenére az NVIDIA technológiai fölénye már-már nyomasztó. És csupán azért, mert egyre kevesebb gyártó képes követni a cég által diktált erőltetett menetet. Ha a Matrox a high-end 3D-s chipek piacán még versenyben lenne, lett volna 2001-ben, talán ma másként nézne ki a piac.

5. A várhatóan lassan-lassan lábra kapó IT-gazdaság talán több piaci szegmensben is kedvez majd az egészséges versenyhelyzet újjászületésének. Remélhetőleg sok ütős újdonság lát majd napvilágot jövőre. E várakozások közül érdemes kiemelni az AMD Hammert, a Bitboys régóta várt grafikus chipjét, a VIA új x86-os processzorát, ne adj' Isten, valamiféle használható Matrox hardvert és Transmeta processzort, a Linux további térhódítását, no meg a spanyolviaszt.:) Dr. Frischfeld Henrik (HNR) a SuperGamez szerkesztője
1. Delta Force: Land Warrior, HL: Counter-Strike, Tropico HL-CS: hatalmas játékélményt nyújt, szép, pörgős, mégis agy kell hozzá, profi!

2. nem tom, rengeteget letöröltem :)

3. Tualatin-Celeron 1200

4. Nagyon vártam egy gyorsabb Matrox kártyát... nem kellett volna hogy full izom legyen, de egy GF2MX körüli teljesítménnyel...

5. Nyerjen a FIDESZ ! ja? IT-HW? Nem is tudom, USB 2.0, olcsóbb TFT es Notebook termést várok :)

Zádori István (JohnnyCage) a SuperGamez szerkesztője
1. Bevallom, az utóbbi időben nem játszom túlzottan sokat, de szerintem a Max Payne, a Commandos 2, illetve a Eurofighter Typhoon játékok jól sikerültek. A repülőszimulátorokat egyébként nagyon szeretem, az eredeti Eurofighter 2000 pedig egykor a kedvencem volt.

2. A Spider-Man nekem nem igazán tetszett.

3. Az idei évben számos számítógép-részegység ára jelentősen csökkent. Bár mindez talán csak ideiglenes állapot, lehetőséget adott arra, hogy a szűkebb pénztárcájú felhasználók is felújítsák számítógépüket.

4. Nem vagyok AMD-párti, de az Intel ezévi tevékenysége nem nyűgözött le. A Pentium 4 processzor véleményem szerint meglehetősen felemásra sikeredett, a Rambus DRAM, majd a PC133 támogatása, illetve a DDR chipkészletek késése pedig csak rontotta a helyzetet.

5. Remélem, hogy sokan kaptak internet-előfizetést karácsonyra, és 2002-ben még több magyar felhasználó tudja majd kihasználni az internetben rejlő nagyszerű lehetőségeket. Emellett fontos lenne, hogy a broadband internet-elérési lehetőségek jelentősen bővüljenek az országban, és ne csak a nagyvárosban élőknek lehessen gyors internetkapcsolatuk.

Somosi László (liquid) a SuperGamez szerkesztője
1. Max Payne - Csúcs grafika, eszméletlenül eltalált hangulat és a bullet-time: az év legjobb, leginnovatívabb akciójátéka.
Ghost Recon - A Red Storm megmutatta, hogy van új a nap alatt a taktikai FPS-ek műfajában. Vérprofi munka (szinte) minden tekintetben.
Black & White - Peter Molyneux nem tud hibázni: a B&W eredeti, szokatlan és nem utolsósorban nagyon okos játék.

2. Star Wars: Galactic Battlegrounds - A Lucasarts mélyrepülése folytatódik, az ilyen, GB-jellegű játékokért már-már pofátlanság pénzt elkérni. Az SW rajongók ennél jóval többet érdemelnek...

3. Az újgenerációs konzolok mindent elsöprő sikere. Gazdasági recesszió ide, szeptemberi terrortámadás oda, az USA-ban úgy veszik őket, mint nálunk a frissen sült sajtos pogácsát. Sok új gép = sok jó játék, ebből a versenyből mindenképpen mi, a vásárlók kerülünk ki győztesen.

4. A játékfejlesztők sorozatos csődjei: idén olyan nagy nevek távoztak a játék-piacról, mint a Dynamix, a Rogue, vagy az Ion Storm.

5. Olcsó Geforce 3 -at, az elérhető árú ADSL-nek köszönhetően a magyar netes közösség megerősödését, és az új Doom-ot... :-)

Csata Miklós (Mikeyy) a SuperGamez szerkesztője
1. Max Payne: Forradalmian új játékmenet és grafikai megjelenítés.
Battle Realms: Nagyon jó szórakozás, kicsit eltérve a hagyományos RTS-ektől.
Aliens Vs. Predator 2: Meglepően jó folytatás, sokkal jobbra sikerült, mint az eredeti. Aki szeret lövöldözni és félni, annak kötelező darab. :)

2. Nem sokkal játszottam, de számomra a Red Faction. A GeoMod technológia miatt, mert beharangozták, hogy az egész környezetet szét lehet robbantani, de ez messze nem így van a játékban.

3. Hogy a BitBoys (azt hiszem így írják) mégis megjelenteti az 5-6 (vagy még több) éve fejlesztett Glaze 3D grafikus chipjét.

4. A Microsoft sikere a perekben a "síkhülye" bírók miatt.

5. Az IT ipar recessziójának végét, olcsóbb LCD monitorokat, az Nvidia egyeduralmának megtörését, Duke Nukem 4Evert, Warcraft 3-at és sok-sok pénzt, meg nőket. :)))))))) Nyerges Tibor (Mortimer) a SuperGamez főszerkesztő helyettese
A játékokra vonatkozó kérdéseket kihagynám, mivel nem tartom magam hiteles véleménynek :)

3. Átfogalmaznám a kérdést, mivel meglepetést az iparág jellemzőiből adódóan (rendkívül magas fejlesztési költségek) nehéz okozni. Véleményem szerint 2001 a hardverek és a szoftverek kapcsolatában hozott jelentős előrelépést: megfizethető áron eddig nem volt lehetséges a szoftverek által támasztott igényeket kielégíteni. Ez az év ebben fordulópontot hozott a jelentős áresésekkel (gondoljunk csak a memória- vagy a merevlemezárakra). Az egyetlen kivételt ez alól a videokártyapiac jelentheti, de ha jobban megfigyeljük, ott is csupán átstrukturálódott a piac, jelentősen kiszélesedtek a választási lehetőségek - olyan, eddig elérhetetlen teljesítményű megoldások jelentek meg az asztali gépek piacán, amiket eddig csak a grafikus munkaállomásokban láthattunk.

A felhasználó szempontjából nézve pozítiv dolgok természetesen rengeteg problémát okoznak a játékok fejlesztőinek, mivel egy 2-3 éves projekt kezdetén fogalmuk sincs, milyen gépe lesz a jövő átlagjátékosának. Ennek következtében a játékok skálázhatósága is drasztikusan nőtt, a ma megjelenő processzorigényes, csillogó-villogó játékok egy gyengébb gépen is elfutnak, csupán alacsonyabbra kell venni a grafika igényességét.

4. Az Intel asztali processzorokra vonatkozó politikája, szűkebb értelemben véve az Intel Pentium 4. Már megjelenésénél tudni lehetett, hogy sikere a szoftverek optimalizálásától (hogy a szoftverfejlesztők kihasználják-e a processzorban rejlő lehetőségeket) és az órajel gyors emelésétől függ. 2000 közepén történt megjelenése óta - azaz másfél év alatt - mindössze fél GHz-cel gyorsabb, tehát egyértelműen kudarcnak tekinthető. A P4 vártnál alacsonyabb teljesítménye miatt kényszerülnek magasan tartani a PIII-ak árát és visszafogni az új, igen jó Tualatin magos Celeronok hódítását is.

5. Az IT piac koncentrálódása folytatódik, a magas költségek és a fennmaradás érdekében továbbra is sok cégegyesülés, felvásárlás és szövetség jön létre. A felhasználó szempontjából ez hosszútávon hátrányos, de gond az, hogy véleményem szerint szükségszerű, mivel nem lehet másként finanszírozni a jelenlegi fejlesztési és beruházási költségeket. A világ globálissá válásához hozzátartozik a mindenkit ellátni képes cégek, szövetségek létrejötte is, remélhetőleg ez hosszútávon nem okozza a verseny halálát - az árak stabilizálódását és a fejlesztések csökkenését.

Kővári Ádám (St) a SuperGamez főszerkesztője
1. 2001-ben nagyon sok jó játék jelent meg, nehéz az év játékát kiemelni. A friss játékok közül tavasszal a Project IGI és Sea Dogs szereztek sok izgalmas percet, majd a nyári hőségben a Tropico és a jeges tea volt a kedvencem. Mostanában a Empire Earth, a Stronghold, a Red Faction és a Castle Wolfenstein a legkirályabbak, és természetesen a felsorolásból nem maradhat ki az a program sem, amelyet a Windows újratelepítések után elsőként szoktam felrakni: a Fifa 2001 és 2002.

2. Korábban még sokat játszottam a Championship Manager 2000-2001 c. foci menedzserrel. Az idei verzió megjelenése az év csalódása: kezelőfelülete tradícionálisan gagyi, korszerűtlen, szemrontó, a játék lassú, mitöbb lefagy.

3. Számomra a legkellemesebb élmény a Windows XP megjelenése volt. Korábban sok bosszúságot okozott a munka közbeni Windows fagyás, amelynek köszönhetően néha még adatvesztés is előfordult. Örömteli újdonság, hogy ugyanarra a vasra feltelepítve, az XP képes több hétig fagyás és hiba nélkül futni.

4. 2001 legnagyobb csalódása az IT szektor elhúzódó recessziója. 2000 őszén már látszott, hogy kipukkad az Internet-lufi, de senki sem gondolta, hogy a recesszió ilyen tartós lesz.

5. Az új esztendőtől azt várom, hogy visszaáramlik a korábban elmenekült tőke, és azok a vállalkozások indulnak fejlődésnek, akik nem csak üres marketingelemeket, hanem valós anyagi-szellemi értékeket is képviselnek.

Bodnár Ádám (Ytse) a HWSW felelős szerkesztője
1. Hú, mivel elég keveset játszom, ez elég fogós kérdés. Szerintem a két legjobb játék a Gran Turismo 3 A-Spec és a Halo, mert el lehet adni velük egy konzolt. A harmadik meg legyen mondjuk a Half-Life, mert nem lehet megunni - és elég bőrt lehúzni róla. :)

2. A Quake 3 Arena PlayStation 2 verziója, mert ebből az alapvetően hálózati játékból pont a lényeget, azaz az internetes többjátékos támogatást hagyták ki.

3. A Pentium 4 és az Xbox, mert senki sem gondolta volna, hogy ennyire sikeresek lesznek.

4. Nehéz egyet kiemelni a rengeteg gagyi közül... de talán az nForce. Túl sokat kellett várni rá és úgy tűnik, messze nem váltja be a hozzá fűzött reményeket. Egyszerűen méltatlan az NVIDIA "jó híréhez".

5. A Duke Nukem Forevert és a BitBoys chipjét, no meg a Matrox G800-at... :)

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • liquid #55
    És az index is egyenlő az internettoval, a Guru pedig továbbra is diskmag...
  • liquid #51
    Hehehe. A kolléga természetesen a játék demojára gondolt. Az SG-röl mást nem is nagyon tudnál letölteni... :-)
  • Anee #50
    "eredetileg csupán egy gyorsteszt kedvéért töltöttem le a játékot"
    HIRDESSÜK HOGY WAREZOLUNK!!!!!!!!!!!!
    majd 2-3 hónap mulva:
    sajnos a supergamez illegális cuccok tartása miatt 4 évig szünetel
  • Rincewind #44
    Biztos jó a HALO! De ennél tuti nem jobb ;))
  • Rincewind #43
    Ja biztos, mint az Episode I. :P
    Talán kap Lucas egy szélütést és elfelejti JarJar-os germóságait és áttér inkább a virágkötészetere! A Star Wars-okat meg rendezze olyan, aki nem kurja el és csinál belőle egy 5 éveseknek való gyerekmesét! Lucas suxx :P
  • Rincewind #38
    Hát az Undyingban nem fogsz csalódni az tuti! De, ha szívbajos vagy, akkor sötétedés után már ne játsz vele ;))
  • Rincewind #35
    Ti hülyék vagytok :))
    Pc-re nincs színvonalas játék??? Nyitott szemmel kell járni a világban! Rengeteg német, orosz és egyéb cég ad ki olyan játékokat, melyek színvonala messze megelőzi a nyugati társaiét, csak nincs akkora reklám mögöttük és ezért méltatlanul elfelejtik! Remek példa rá a Gothic nevű német RPG. Messze megelőzi a most piacon lévő társait, de megfelelő reklám nélkül a legtöbb ember nem is hallott róla :(
    Ez a szép a Pc-ben, hogy bárki írhat jó játékot, ha elég tehetséges, abban pedig nincs hiba, ettől ne félj! Ha pedig tényleg ütős, akkor ki is adják!Csak nem szemellenzővel kell a világra nézni! :)

    u.i.: És ne felejtsd el azt, amit az online játékok nyújtani tudnak neked. Ne felejsd el az Evequestet, az SWG-t a Nevewinter Nights-ot és társaikat! Vagy csak egyszerűen az online FPS-eket! Ehhez fogható élményt egyedül a PC-d nyújthat (meg talán az X-box jövőre)! Ha neked emelett szegényes a PC-s játékfelhozatal, akkor jobban jársz, ha eladod és veszel egy X-dobozt vagy egy PS2-t...
  • MaDFoX #34
    lgi: próbáltad multiban is?? ;D Tedd meg, meg fogsz lepődni... Nem véletlen az a fene nagy éltetés...
  • Vízipók #30
    SG!
    Csak így tovább!
  • Efreet #29
    Darth Vader: a konzolok világában nem büntetendö állapot a többnejüség, söt... (Dreamcast mellé XboX, stb... igenis vennék ha lenne rá, mert szeretek egy igazán jót játszani (akár 5 percben is), amit az utóbbi 2 évben PC-n nem sikerült (kivéve most a civ3-al meg a wiz8-al egy kicsit...), ellenben április óta Dreamcast tulaj vagyok, és jókat szórakozok, minden forintot megért amit kiadtam rá.) meg... nem érdekel hogy melyik cég gyárt valamit, ha jó és tetszik megveszem, ha meg nem tetszik valami, akkor lehet bármilyen ultramulticsodadivatcég, akkor se veszek belöle. Egy konzol meg nem luxus egy családnak. illetve nem jobban, mint egy mai követelményeknek megfelelö számítógép. mindez persze csak egy szerény vélemény így újév hajnalán 11 óra elött pár perccel. booyake mindenkibe! (és jöjjön már az Orion3 meg a Heroes4 :) )