Franczy

Hamarosan itt az új i845-ös chipset

Egyre inkább közeledik december 17., vagyis az a nap, amikor a világ legnagyobb chipgyártó cégeként nyilvántartott Intel hivatalosan is bejelenti a sokak által várva várt, i845D, vagy más néven i845 B-step típusjelzésű, DDR memóriatámogatással rendelkező Pentium 4-es chipsetet. Ahogy arról már beszámoltunk, az alaplapgyártó cégek pár hete már megkapták az első i845D szállítmányokat, sőt egyes cégek i845D chipsetes alaplapjai a japán számítástechnikai kereskedésekben már kaphatóak is, azonban az i845D chipsetes alaplap dömping a jövő év elején várható, addigra ugyanis szinte minden cég piacra dobja ilyen termékeit.

Az Intel eredetileg azt tervezte, hogy a régi, tehát SDR SDRAM memóriatámogatással rendelkező i845-ös chipset és az új, DDR SDRAM memóriatámogatással rendelkező i845D chipkészlet egy árban kerül forgalomba, azonban idővel rá kellett jönnie, hogy ezzel nem könnyítené meg a két különböző termék megfelelő piaci pozícionálását, melynek következtében az Intel úgy döntött, hogy az i845D jelképesen, mintegy 5 százalékkal többe kerül majd elődjénél.


Szakértők egybehangzó véleménye szerint egyértelmű, hogy az Intel a kizárólag normál SDRAM memóriákat támogató i845-ös chipkészletnek csak hézagpótló szerepet szánt, ugyanis az i845 és SDRAM memóriák alkotta párosok teljesítménye nem túl meggyőző, vagyis az Intel csak azért dobott piacra egy ilyen "gyenge" chipsetet, mert a Rambus-szal kötött egyezsége nem tette lehetővé DDR memóriás Intel chipset forgalomba hozatalát. Most azonban minden akadály elhárult azelől, hogy az Intel piacra dobja első DDR-es Pentium 4-es chipsetét, melynek többek között a VIA Technologies, valamint a Silicon Integrated Systems által pár hónapja forgalomba hozott, hasonló kategóriás chipsetekkel kell felvennie a versenyt.

Különböző források szerint egyébként az Intel szinte mindent megtesz annak érdekében, hogy az i845D mielőbb nagy karriert fusson be, melyre jó példa, hogy az Intel nemrégiben felkérte a számítógépek gyártásával foglalkozó nagyobb cégeket, hogy elsősorban az újabb i845-ös chipsetre épülő termékeikbe tegyék az újabb, Socket 478-as tokozású Pentium 4-es processzorokat, és csak másodsorban foglalkozzanak a régebbi, SDRAM-os i845-ös chipsetek és a Socket 478-as chipek összeházasításával. Az Intel ezenkívül abban is bízik, hogy a várhatóan a jövő év legelején debütáló Northwood magos Pentium 4-es processzorok nagy lökést adnak majd az i845D-eladásoknak, szakértők szerint egyelőre azonban kérdéses, hogy az Intel új csúcsprocesszora beváltja-e a hozzá fűzött reményeket, és képes lesz-e lépést tartani a hamarosan debütáló, magasabb frekvenciájú AMD Athlon XP chipekkel.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!