Franczy

QBM memóriák a Kentrontól

Az eddigiekben már számtalan információ és pletyka látott napvilágot a következő generációs QBM memóriamodulokkal kapcsolatban, azonban ezen a téren eddig még nem túl sok konkrétummal, illetve kézzel fogható dologgal volt dolgunk. Most azonban végre komoly előrelépésről számolhatunk be QBM ügyben, ugyanis a Kentron cég a napokban hivatalosan is bejelentette QBM memóriamoduljait, melyeket sokan egyszerűen csak DDDR, azaz Double Double-Data-Rate memóriáknak neveznek.

A QBM memóriák lényege, hogy a Kentron által E Bus-nak nevezett megoldással össze van kötve bennük két darab teljesen hagyományos DDR memóriaegység, melyek az E Bus technológia szinkronizációs megoldásainak köszönhetően lényegében éppen kétszeres, azaz 4,2 GB/s-os memória sávszélességet biztosítanak. A fejlesztők elmondása szerint az első DDR memóriaegység a processzor órajelével szinkronban működik, míg a második memóriaegység mindig egy negyed ciklussal az eredeti órajel mögött van. A QBM memóriákba integrált speciális tranzisztor pedig arra hivatatott, hogy mindkét DDR memóriaegység adatait elküldje egy közös buszra, vagyis a QBM memóriák kívülről tekintve olyanok, mintha egyetlen DDR memóriaegység lenne bennük.

A Kentron szerint egyértelmű, hogy a QBM memóriamodulok óriási jövő előtt állnak, ugyanis egyrészt óriási teljesítményre képesek, másrészt pedig sokkal olcsóbbak lehetnek, és könnyebben alkalmazhatók, mint az olyan következő generációs memóriamodulok, melyek például a DDR 2 szabvánnyal lesznek kompatibilisek. A QBM memória technológia további előnye, hogy az ilyen memóriákból egy rendszeren belül akár nyolc darabot is alkalmazni lehet, míg a DDR 2 szabványú memóriákból egy rendszeren belül várhatóan maximálisan csak két darabot lehet majd használni.

A Kentron egyébként rögtön két különböző QBM memóriamodult jelentett be, melyek közül a kisebb teljesítményű 400 MHz-es frekvencián üzemel és 3,2 GB/s-os memória sávszélességgel rendelkezik, a nagyobb teljesítményű modell pedig 533 MHz-es frekvencián ketyeg, és 4,2 GB/s-os memória sávszélességgel rendelkezik. Érdekesség, hogy az említett 400, illetve 533 MHz-es működési frekvenciák éppen egybeesnek a jelenlegi, illetve a közeljövőben debütáló Intel Pentium 4-es processzorok rendszerbusz frekvenciáival, ami természetesen nem lehet véletlen. A Kentron egyébként a közeljövőben tervezi a 667 MHz-es frekvenciájú QBM memóriák bemutatását, melyek már 5,4 GB/s-os adatátviteli sebességre lesznek képesek, a cég távolabbi terveit tekintve pedig felfigyelhetünk egy 800 MHz-es (6,4 GB/s) QBM memóriára is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)