Franczy

Kéziszámítógép vagy Tablet PC?

Mivel a közeljövőben napvilágot látó kéziszámítógépek tudása minden eddiginél magasabb szintű, valamint, hogy a Tablet PC számítógépek megjelenéséhez is egyre közelebb kerülünk, a legtöbb szakértő úgy véli, hogy ennek a két, lényegében nem sok mindenben különböző piaci szegmensnek hamarosan egymás ellen is fel kell majd vennie a harcot, magyarul a hordozható számítógépek piacán rendkívül komoly konkurenciaharcra lehet számítani.


Az elmúlt két évben a Comdex számítástechnikai szakkiállítás egyik sztárja kétségtelenül a Microsoft által támogatott Tablet PC volt, mely lényegében nem más, mint egy olyan számítógép, mely lényegében mindent tud, amit egy asztali "kollégája", ezenkívül pedig érintőképernyője, kézírásfelismerő rendszere, valamint vezeték nélküli hálózati képességei is vannak. Habár az eddig bemutatott Tablet PC-k elég méretesek voltak, szakértők szerint a különböző cégek által a közeljövőben piacra dobandó Tablet PC-k mérete folyamatosan csökkeni fog, ami azt jelenti, hogy a Tablet PC-k idővel már csak a méreteik révén is konkurálni fognak a manapság egyre nagyobb piaci részesedéshez jutó kéziszámítógépekkel.

Ezzel párhuzamosan a parányi kéziszámítógépek egyre nagyobb tudásra tesznek szert, hiszen manapság már egyáltalan nem meglepő, ha egy ilyen apró készülékkel internetezni, telefonálni, vagy akár digitális fényképeket készíteni is lehet. Nagy az elvárás az Intel következő generációs kéziszámítógép processzoraival, vagyis az Xscale chipekkel szemben is, melyek minden eddiginél komolyabb kommunikációs és multimédiás képességekkel ruházzák majd fel az apró számítógépeket, és erre a dolgok jelenlegi állása szerint már nem is kell túl sokat várnunk, ugyanis az Intel XScale chipek várhatóan már a jövő év februárjában napvilágot látnak majd.


"Úgy vélem, hogy a kéziszámítógépekben használatos technológiák csak egyfajta átmenetet képeznek az asztali számítógépek és menedzserkalkulátorok között. Amennyiben valakinek lehetősége adódik arra, hogy olyan hordozható számítógépet vásároljon, mely ténylegesen ugyanannyit tud, mint egy normál PC, akkor minden bizonnyal előnyben részesíti azt a kéziszámítógépekkel szemben" - nyilatkozta Dave Ditzel, a Transmeta egyik vezető technológusa, aki tehát a Tablet PC mellett teszi le a voksát.

A kéziszámítógép-gyártó cégek persze nem értenek egyet Ditzel álláspontjával, hiszen például Jeff Hawkins, a Handspring cég elnöke úgy véli, hogy a kéziszámítógépek a közeljövőben egyre nagyobb sikereket aratnak majd a piacon, a Tablet PC-k pedig idővel teljesen eltűnnek majd a porondról.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Coust3au #4
    Hehhe, miért kell ennyire félni a versenytől? Jót tesz az egészséges verseny mindkét félnek, és főképp a piacnak (a legtöbb esetben). Így szerintem inkább arra kellene figyelni, hogy a verseny fair maradjon. Egyik fél sem (különösen az MS) ne élhessen vissza piaci erőfölényével. Lehet, hogy mégiscsak jobb lenne feldarabolni az MS-t.