JohnnyCage

A BMG kicseréli másolásvédett audió CD-it

A jelek szerint Nagy-Britanniában már közel áll a bukáshoz a BMG azon próbálkozása, hogy különféle másolásvédelmi eljárásokkal lássák el az audió CD-ket.

A BMG első másolásvédelmi technológiával szerelt zene CD-je Natalie Imbruglia White Lilies Island című új albuma. A lemez november elején jelent meg a brit boltokban, de a legfrissebb hírek szerint a lemezkiadó máris a visszahívását és kicserélését tervezi.

Natalie Imbruglia weboldalának közleménye szerint a vásárlók csalódtak a BMG másolásvédelemmel ellátott lemezében, és közülük nagyszámban akadt olyan, aki visszavitte a lemezt a boltba. A White Lilies Island az izraeli Midbar Cactus Data Shield másolásvédelmi technológiájával került levédésre a PC-n való illegális sokszorosítás megakadályozása céljából. Az eljárás szisztematikusan hibát állít elő a zenei adatfolyamban, amelyet az asztali CD lejátszók állítólag képesek olymértékben kijavítani, hogy a hallgató nem érzékeli azt. A számítógépes CD meghajtók azonban nem képesek kijavítani a hibát, így a lemez a PC-kben lejátszhatatlan.

Számos felhasználó abban a hiszemben vásárolta meg a szóbanforgó CD-t, hogy azt minden további nélkül le tudja majd játszani számítógépével. Miután azonba fény derült a megkötésre, sokan egyszerűen visszavitték a lemezt a boltba, ahol vették, és követelték annak vételárát. A hírek szerint a BMG most azt tervezi, hogy visszahívja a lemezeket, és ingyen kicseréli azokat másolásvédelem nélküli változatra.

Szintén problémát jelentett, hogy a lemezeken semmilyen figyelmeztetés nem volt található, ami felhívta volna a vásárlók figyelmét a megkötésekre. Egyelőre nem tudni, hogy a brit piacon kívül megjelenő másolásvédett lemezekre milyen sors vár, de a felhasználók vélekedése a másolásvédelmi eljárásról meglehetősen egyértelműnek tűnik. Azokat a felhasználókat, akik továbbra is PC-jükben szeretnék meghallgatni lemezeiket, minden bizonnyal nem fogja megvígasztalni egy számítógépekkel való inkompatibilitásra figyelmeztető felirat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • AtisH #6
    Meg az is gáz, hogy az előadókra sem vet jó fény a lemezkiadók ügyködése és megnézhetik, hogy a heti lemezeladási listán hanyadikak. Vagy írják rá a lemezekre, hogy védelemmel van ellátva és ha ekkora a rizikó, akkor adják olcsóbban. De a legjobb, ha elfelejetik a cd-knél a másolásvédelmet.:-) Majd a következő adathordozó szabványba építsék be (pl. DVD régiókód). Érdekes, hogy a bakelit lemezeknél nem használtak ilyet és nem is volt ennyi gond velük.
  • JTBM #5
    Másolás védelmet csak hardware-ből lehet csinálni, de aki olyan hardware-t gyárt, amiben van másolásvédelem, az tönkremegy. Lásd DVD lejátszók: Vétel előtt az első dolga mindenkinek az, hogy ellenőrizze, van-e régiókód feltörés az adott készülékhez. Persze minden gyártó saját maga írja meg ezeket a kis segédprogramokat :)))