Csabi

A jövő Pentium 4 kompatibilis chipkészletei

Az Intel chipkészleteivel kapcsolatos terveiből pontosan látszik, hogy a jövőben elsősorban a DDR memóriák jutnak nagyobb szerephez, hiszen a cég mindössze egy RDRAM kompatibilis lapkakészlet bemutatását tervezi. A napokban derült ki az is, hogy várhatóan először 2003-ban kerülhetnek rá az alaplapokra azok a lapkakészletek, amelyek már a nagy teljesítményű DDR-II memóriákat is támogatni fogják. De természetesen addig még számos új Intel chipkészlet is megjelenik.

2002 első negyedévében már nagyobb mennyiségben is elérhetővé válik az Intel 845D (Brookdale-D), amely a DDR200/266 memóriákat valamint a 400 MHz-es FSB-t támogatja. 2002 második negyedévében három új Intel lapkakészlet is piacra kerül. Az Intel 845E (Brookdale-E) már kompatibilis lesz az 533 MHz-es FSB-vel és a DDR200/266/333 memóriákkal is. Az Intel 845G (Brookdale-G) csak annyiban különbözik az i845E-től, hogy egy integrált grafikus vezérlő is belekerül. Még ugyanebben a negyedévben jelenik majd meg az Intel 850E (Tehama-E), amely az 533 MHz-es FSB mellett támogatni fogja PC1066 RDRAM memóriákat is.

2002 harmadik negyedévében kerül piacra az Intel 845GL, amely a Pentium 4 Celeron processzorokhoz lesz használható. Ez a lapkakészlet támogatja majd az 533 MHz-es FSB-t, a DDR200/266/333 memóriákat valamint egy integrált grafikus vezérlővel is rendelkezni fog. A jövő év végétől lesznek elérhetők a Granite Bay és a Placer nevű chipkészletek, amelyek az AGP 8X előírásoknak is megfelelnek. Az utóbbi a Prestonia CPU-kal is kompatibilis lesz.

Az Intel hosszabb távú terveiben a várhatóan 2003 harmadik negyedévében megjelenő SpringDale és a SpringDaleG lapkakészletek is szerepelnek. Ezek annyiban különböznek egymástól, hogy a SpringDaleG egy integrált grafikus vezérlővel is rendelkezik. Mindkét chipkészlet támogatja majd a 0,10 mikronos gyártási eljárásokkal készülő Pentium 4 processzorokat, a DDR-II memóriákat, a 3GIO-t valamint a vezetéknélküli LAN hálózatokat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • tomcs #3
    azt megcsinalja a via es a sis, meg tan az ali is egyre hasznalhatobb minosegben, es barmennyire nem tetszik, ez az integralt cucc a jovo. mas kerdes hogy en se szeretem igazan, de a _nagy_ gyartok szeretik, mert kevesebbet kell csavarozni meg beallitani oszt kesz, jo, minden, ket sorral tobbet lehet rola irni a tecso akcios fuzetebe.
  • item #1
    Ez igy van rendjén....